//Védelmezők Szövetsége//
//Bentrass//
*A társa reagál a mondandójára, bár egy kicsit furcsán. Mintha arra várna Ryrin, hogy megítélje a férfi, amit tett, pedig ez egyáltalán nincs így.*
-Nem is várom el, hogy igazságot tegyél. Nem is tudnál. Én is hibáztam, mert megszegtem egy parancsot. Te kérdeztél, és én próbálom megválaszolni a kérdésed! Azt még tudnod kell, hogy te vagy az első élőlény, akinek elmesélem.
*Válaszol, ha már a férfi megszakította, de a válaszával már csöpögtetett egy újabb részletet is, a parancsszegését. Arra, hogy kihívta-e párbajra a barbárt, intésként felemeli az ujját. Erre nem tud válaszolni, de ha hagyja Bentrass a folytatást, ki fog derülni számára, hogy miért.*
-Szóval egyértelmű parancsot adott, hogy ne menjünk az erődbe, de ekkorra olyan állapotba került, hogy félő volt, hogy önmagát is felgyújtja. Úgy éreztem, hogy meg kell mentenem, hiszen egy nép sorsáért felelő nagy emberről van szó. Így hát megszegtem a parancsát, és bevágtáztam a lángoló erődbe.
*Sóhajt egyet, majd megrázza a fejét.*
-A lovam persze megijedt a tűztől, és ledobott magáról. Akkor láttam utoljára, amint kivágtat az erődből.
*Tán már nem is él, esetleg a thargok befogták. Akárhogy is, nem valószínű, hogy viszontlátja.*
-Rohanva folytattam az utat a Gödör felé, és akkor láttam, hogy Kagan szalmát hord a tündérre, de akkor már a sikoltás is kezdett alábbhagyni, ahogy az élet kifelé tartott belőle. A gonosz tettet meg akartam állítani, és persze kimenteni a reménytelenül összeégett tündért, de leginkább Kagant, mert féltettem. A lángok már mindenhol ott voltak körülötte. El akartam téríteni a szándékától, és ellöktem.
*Egy alig látható könnycsepp gördül végig az orcáján, de erőt vesz magán.*
-Akkor tudatosult bennem, hogy a tündér számára nincs remény, és egy pillanatra kikapcsoltam. Tehetetlennek éreztem magam és térdre estem.
*A csattanó ezután következik, ami vélhetően sokkolni fogja a társát.*
-Mielőtt összeszedtem volna magam, hogy kivigyem Kagant, ő feltápászkodott és mögém sétált. Amikor átfogta fejem, akkor már tudtam, hogy a jeleket félreértettem, és azért adta a parancsot, mert így próbálta eltusolni a súlyos bűnt. Mint szemtanú, nem sok mindenre számíthattam, de egyszerre össze is állt a fejemben minden. Csakhogy akkor már késő volt, és az utolsó dolog, ami még eljutott a tudatomig, az a nyakcsigolyám reccsenése volt. Elmém ezt követően sötétségbe borult.
*Így joggal mondhatta Cretonnak, hogy az a férfi meghalt. Veszélyes egyébként ilyen esetet elmesélni, ugyanis éppen jókor történ a feltámadása, hogy elsőszülött példányként beleilljen az élőholt seregbe.*