//Óriások, Tyhrnitta, Tyran//
*Alaposan ellenőrzi lovánál hagyott felszerelését, fegyvereit, vértjét, majd felzárkózik fivére mellé, és elnézi az ember nő és férfi 'párbaját'. Kissé meghökken a nő sikkantásán, majd hangosan felkuncog az elbambuló férfin, ahogy az bekap egy sunyin bevitt ütést a térdére. Turwal inkább az egyenes megoldásokat kedveli, de harcban sokat számít a furmány, a csavaros ész, Krolm is nagyra értékeli, épp ezért szolgái pedig komoly hangsúlyt fektetnek oktatására. Bátyja belső nyelven ejtett megjegyzésére hangosan horkant, hogy még az íjászok céltábláinál is hallani: a rend belső nyelvének tanulásával töltött unalmas órák tökéletesen összefoglaltak mindent, amit fölöslegesnek tartott neveltetésük során. Dwartak sziklatürelemmel verte az olvasás, betűvetés, és persze a rend nyelvének ismeretét a közös nyelv mellett öccse fejébe, mikor a tanítóik már rég feladták a reményt, hogy bármit beleneveljenek a rót hajú makrancos sihederbe. Ennek köszönhetően nyugodtan használhatják ezt a nyelvezetet mások előtt.*
~Végül is megvan a haszna... ~
-Fet hirag kad loa e terre, kouralis. *válaszolja kissé darabosan, elgondolkodó pillantást vetve fivérére. "Ha a krumpli kibírja a jégverést, csak erősebb lesz". Turwal bátyjával ellentétben szívesen ad egy esélyt bárkinek, akiben lát annyi spirituszt, hogy a hegyomlás szemébe nézzen, és ne táncoljon vissza a kihívástól. Dwartak ezt időpocsékolásnak tartja, Turwal azonban úgy gondolja, hogy Krolm dicsőségét hirdeti, ha valaki szembenéz a korlátaival és megpróbálja ledönteni azokat. A vörös szemében pedig nem is létezik jobb korlát, mint ő maga.
A rőt óriás hümmögve figyeli a két ember évődését, közben elgondolkodik fivére második megjegyzésén, majd a szakállába fonott kövekkel és csontgolyókkal babrálva tekintetével a fegyverállványokat kezdi keresni, és szeme megállapodik egy emberi mércével pallosnak szánt fakardon. *
-Mennyire sietünk, Dwar? -
*Tudja, hogy fivére mihamarabb tovább akar indulni, és ő maga is ég a vágytól, hogy szembenézhessen Krolm próbájával, de még mindig pislákol lelkében a parázs, amit a főtéri törpékkel való találkozás keltett életre. Körülötte mindenki fegyverekkel (igaz, az ő szemében csupán játékszernyi fafegyverekkel) harcol: vág, cselez, kitér, lesújt, hárít, vagy éppen céloz és lő. Turwal úgy érzi, túl régen volt már, hogy gyakorló viadalt vívott egy rendtársával, és lelkében a két vágy feszül egymásnak: csillapítani vágyát a harcra, és elébe menni végzetüknek, ami éjszakánként szeme előtt lebegve hívja magához.*
A hozzászólást Aravae (Moderátor) módosította, ekkor: 2015.06.20 12:25:11, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő; helyesírás.