//Halálsoron - Myna//
*Eszmélne. Az érintésre, rángatásra mindenképp. Elvégre sérülése, a mágia hatása nem indokolja az ily mértékű, mély eszméletlenséget. Talán átok, felsőbb hatalmak, vagy csak a közelről belélegzett levendula (mely nyilvánvalóan minden levendulák leginkább bódító, gonoszságos ősanyjának egyenesági leszármazottja) tartja mégis tudatát távol a valótól.
kimaradnak hát érdekesen izgalmas momentumok. szó se róluk! Ébred mégis zuhanva, érkezve, ezúttal lényegesen puhább felületre, mint a cella durva kőpadlója. Konkrétan a mélységi holttestén.
Halk, rekedt nyögdécselés, majd pattannak is ki pillái. Fáj. Leginkább a feje. Gördül tova az egyenletlen aljzatról a priccs mellé kúszva. Térdeit felhúzva ül már, és vérző kobakját fogja, miközben kékjei tanácstalanul pislognak körbe. Eléggé egyértelmű a helyzet. Amott egy számszeríj, emitt egy fejből kilógó nyílvessző. És persze a hozzájuk tartozó személyek.
Igazán nem mondhatni, hogy sértődékeny, haragtartó lenne. De a szerteszét heverő alkalmatosságokban gyorsan ismer rá saját felszerelésére. Ami meg szent! És nincs bocsánat, ha abban okoznak kárt. Nyomatékosítva rúg esetlenül, de igyekezve nagyot Plev hullájába. Majd Nyssinre emelve tekintetét bólint zordan. Lehet ez köszönet, lehet ez jóváhagyás, akár mindkettő együtt.
Sok már nincs hátra, próbál felállni, és kicsit szédelegve, de sikerül. Arcát dörgöli, nem csak a vér, fertőtlenítőszer szennyeződése miatt. Nagy sóhaj. Erőtlen vigyor. Majd mellényét, ingét igazgatva, teljesen feleslegesen lép kettőt, szándéka szerint elhagyni a cellát. De előbb még kicsit megkapaszkodik a rácsokban. Mert szereti a rácsokat. Megnyugtatóan hűvösek. És stabilok.*
-Nos akkor.
*Kissé rekedt hangja, és a vidámság sem csendül benne olyan nagyon őszintén. Nyel nagyot.*
-Itt végeztünk is. Rendbe szedem az orkot.
*Hát hogyne! Mi sem természetesebb! Pont azt, akit amúgy már Meg bekötözött, még véletlen sem önmagát. Ugyan már!*
-Hozz kérlek tiszta gyolcsokat, kötszert, egy teljes üveg sebtisztító folyadékot, azt a sűrű, vörösesbarnás főzetet a pici fiolában, egy csipeszt, és igen, és tükröt. Ez parancs!
*Kész szerencse, hogy előző este feltöltötte a Barakk készleteit is, és nem csak tarisznyája tartalmában bízhatott. Megvárja, még Nyss távozik, majd hátát a rácsnak vetve támasztja meg magát, és uralja a forgó világot. Elgondolkodva mered a sötételf testére. Nem így akarta. Szomorúság talán? Nem, harag! Plev megint ostobaságot művelt, és lám, mi lett a vége. Ha élne, most üvöltene vele. Felpofozná, hogy értse végre!
Lassan fújja ki a levegőt, rég nem érinti meg már a halál látványa. Mi másban lehetne még biztos a haldokló? Ha mentette volna, akkor is így végződik. Tekintete szakad el a testtől, és vándorol tovább, a padlót fürkészve, hogy megakadjon végre azokon, mi egyedül fontosak. Kótyagosan indul meg célja felé, támaszkodva falon rácsokon, majd átlépve Aput tottyanva a földre, ezúttal önszántából. Nyújtózik és éri el flaskáját, hogy rövidesen nagyot húzzon a pálinkából, tekintete már Mynát keresi.*
-Döntöttem az ügyedben.
*Halovány, kis gúnyos vigyort ereszt el, miközben könyvét emelve fel sarkánál fogva, hagyja, hogy lecsöpögjön róla nedvesség.*
-Azt hiszem a valamit valamiért elvet fogjuk mi most szépen kiokosodni. Szóval még Gyorstüzelő vissza nem ér, vázold nekem szépen miként lehetsz hasznomra.