Nincs játékban - Barakk
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Barakk | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 91 (1801. - 1820. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1820. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-15 20:16:21
Üzenet elküldve: 2014-12-15 20:16:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy új kezdet//
- Miért nem gyógyít már? *Lepillant a számára apró szerszámokra, majd a nyitott ablakra, a beszűrődő fényre. Résnyire szűkülnek a szemei, de nem fordítja el a tekintetét, csak az ablak felé néz.* - A fény gyógyít. *Szimatolni kezd, majd lebámul a hideg kövekre, egy zsák sarka kandikál ki az ágy alól. Kihúzza, és beletúr, mit talál benne. Sem páncél, sem fegyver. Leszámítva a halbelező kést, amivel egy nagymacskát is ki lehet zsigerelni. A kezébe akad a szem formájú talizmán, ami az egyik oldalánál fogva meg van repedve. Próbál visszaemlékezni, de olyan üresnek érzi a fejét. Álomtalan álomból ébredt.* - Azt mondta, doktor volt. Akkor valódi doktor. Kiürült a fejem. De... tudom a nevem. *Belebámul a bölcs gnóm arcába, majd összevonja a szemöldökeit.* - Szilánkos Rofus. *Bal kezét ökölbe szorítva mellkasára helyezi, majd jobb kezével rácsap az ökölbe szorított alkarra.* - Tudom hogy a tűz meleg, a kő hideg. Rombolni rossz. Építeni jó. De nem tudom honnan jöttem. Miért vagyok. Mit akarok. *Rázza meg komótosan a fejét, majd elkezdi felvenni a nadrágját, bakancsát, mert fázik.* - Nem vagyok. *Bólogat, bár meglehet hogyha Ezüstkéz mester annyit mond "maga egy nagyra nőtt csirke", arra is rábólintott volna.* - Mit hallott rólam doktor? Tudja hogy kerültem ide?
- Miért nem gyógyít már? *Lepillant a számára apró szerszámokra, majd a nyitott ablakra, a beszűrődő fényre. Résnyire szűkülnek a szemei, de nem fordítja el a tekintetét, csak az ablak felé néz.* - A fény gyógyít. *Szimatolni kezd, majd lebámul a hideg kövekre, egy zsák sarka kandikál ki az ágy alól. Kihúzza, és beletúr, mit talál benne. Sem páncél, sem fegyver. Leszámítva a halbelező kést, amivel egy nagymacskát is ki lehet zsigerelni. A kezébe akad a szem formájú talizmán, ami az egyik oldalánál fogva meg van repedve. Próbál visszaemlékezni, de olyan üresnek érzi a fejét. Álomtalan álomból ébredt.* - Azt mondta, doktor volt. Akkor valódi doktor. Kiürült a fejem. De... tudom a nevem. *Belebámul a bölcs gnóm arcába, majd összevonja a szemöldökeit.* - Szilánkos Rofus. *Bal kezét ökölbe szorítva mellkasára helyezi, majd jobb kezével rácsap az ökölbe szorított alkarra.* - Tudom hogy a tűz meleg, a kő hideg. Rombolni rossz. Építeni jó. De nem tudom honnan jöttem. Miért vagyok. Mit akarok. *Rázza meg komótosan a fejét, majd elkezdi felvenni a nadrágját, bakancsát, mert fázik.* - Nem vagyok. *Bólogat, bár meglehet hogyha Ezüstkéz mester annyit mond "maga egy nagyra nőtt csirke", arra is rábólintott volna.* - Mit hallott rólam doktor? Tudja hogy kerültem ide?
1819. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-14 22:28:46
Üzenet elküldve: 2014-12-14 22:28:46
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy új kezdet//
*Eltűnődve nézi a kést látszik, a gondolatai kissé elkalandoznak. Aztán az óriás kérdése mintha felébresztette volna.* -Óh, nem nem. *Neveti el magát.* -Illetve már nem, bár régebben magam is foglalkoztam orvoslással. *Az óráját leteszi az asztalra, majd elhelyezi a szerszámok mellé.* -De az már régen volt. Most az épületet próbálom diagnosztizálni. *Az ablakot kinyitja, hogy egy kicsit több fényt kapjon a szoba, kabátjának ujjait feltűri baljába a kést jobbjába a kalapácsot veszi majd neki is lát a munkához. Letérdel a falhoz és megpróbálja a kés hegyét a falhoz illeszteni.* -Hallottam magáról. *Jegyzi meg majd kalapácsával a tőr markolatára csap, hogy az vésőként a falba csapódjon és apró lyukat üssön rá ami rögtön sikerül is.* -Még nagyjából hét perc és a valódi doktor itt lesz, hogy kipateroljon engem. *A gnóm láthatóan nagyon szeret egyszerre munkálkodni és beszélni, most például a tőr lapján lévő, falból kivájt, por köti le az öreg figyelmét. Ha a por nedves akkor a talajvíz felszivárgott a falba és szétrohasztja az egészet. Megvizsgálja megszagolja majd nyelvével lenyal egy nagy adagot belőle.* ~Ez biza rendben van.~ *Bár az egész ispotály újjáépítése nyilván mocskosul gazdaggá tenné, mégis elégedett az eredménnyel.* ~Jó kis épület ez.~ *Egy pillanat alatt végez is az ellenőrzéssel, és ismét az óriáshoz fordul, az eddigi jelekkel ellentétben a hatalmas alak hogyléte sokkalta jobban érdekli mint a fal amiért idejött. Maga alá húz egy széket és nagy ugrással ráül.* -Azonban, mivel maga, nem tagja a városőrségnek, nyilván önt se tartják itt túl sok ideig. *Karjait összefonja, és szerszámait újra övébe tűzi.* -Szóval, már ha ön is így látja, van hat percünk, kideríteni, mi is történt magával.
*Eltűnődve nézi a kést látszik, a gondolatai kissé elkalandoznak. Aztán az óriás kérdése mintha felébresztette volna.* -Óh, nem nem. *Neveti el magát.* -Illetve már nem, bár régebben magam is foglalkoztam orvoslással. *Az óráját leteszi az asztalra, majd elhelyezi a szerszámok mellé.* -De az már régen volt. Most az épületet próbálom diagnosztizálni. *Az ablakot kinyitja, hogy egy kicsit több fényt kapjon a szoba, kabátjának ujjait feltűri baljába a kést jobbjába a kalapácsot veszi majd neki is lát a munkához. Letérdel a falhoz és megpróbálja a kés hegyét a falhoz illeszteni.* -Hallottam magáról. *Jegyzi meg majd kalapácsával a tőr markolatára csap, hogy az vésőként a falba csapódjon és apró lyukat üssön rá ami rögtön sikerül is.* -Még nagyjából hét perc és a valódi doktor itt lesz, hogy kipateroljon engem. *A gnóm láthatóan nagyon szeret egyszerre munkálkodni és beszélni, most például a tőr lapján lévő, falból kivájt, por köti le az öreg figyelmét. Ha a por nedves akkor a talajvíz felszivárgott a falba és szétrohasztja az egészet. Megvizsgálja megszagolja majd nyelvével lenyal egy nagy adagot belőle.* ~Ez biza rendben van.~ *Bár az egész ispotály újjáépítése nyilván mocskosul gazdaggá tenné, mégis elégedett az eredménnyel.* ~Jó kis épület ez.~ *Egy pillanat alatt végez is az ellenőrzéssel, és ismét az óriáshoz fordul, az eddigi jelekkel ellentétben a hatalmas alak hogyléte sokkalta jobban érdekli mint a fal amiért idejött. Maga alá húz egy széket és nagy ugrással ráül.* -Azonban, mivel maga, nem tagja a városőrségnek, nyilván önt se tartják itt túl sok ideig. *Karjait összefonja, és szerszámait újra övébe tűzi.* -Szóval, már ha ön is így látja, van hat percünk, kideríteni, mi is történt magával.
1818. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-14 21:45:22
Üzenet elküldve: 2014-12-14 21:45:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy új kezdet//
~Hogy kerültem ide? Mi történt?~ *Mozgatni kezdi az ujjperceit, majd elvégez néhány vállkörzést, a fejét is jobbra-balra billenti. Szeme sarkából veszi észre a közeledő, idős doktort, azonban a nővér sipítozásáról tudomást sem vesz.*
- Doktor, nem jól. Gyenge vagyok. *Eltűnődve helyezi lapát tenyerét a koponyájára, és nyomkodni kezdi az ujjbegyeivel.* - Ó. *Grimaszolni kezd, ahogy az egyik ponton érzékenyebb, mint máshol, de erre hirtelen fejfájás tör rá.* - Óó.
- Láb? Nem. *Megemeli az egyik lábát, majd leejti a földre, csupasz talpa nagyot csattan a kövön, majd megismétli ezt a másik lábával is, de hagyja hogy a gnóm megvizsgálja. Bár láthatóan fogyott a súlyából a kóma ideje alatt, de a fene essen bele, ezek az istenek mindent úgy túlméreteztek az óriásoknál, pedig ő még a kisebbik fajta, még három méter sincs.*
- A test meggyógyul. De nem tudom hol vagyok. Nem emlékszem. Sötét van. *Vakargatja meg újra a koponyáját, majd a szakállát. Most először néz le a doktorra, majd a kis késre.*
- Egészen apró. Ki kell vágni valamit?
~Hogy kerültem ide? Mi történt?~ *Mozgatni kezdi az ujjperceit, majd elvégez néhány vállkörzést, a fejét is jobbra-balra billenti. Szeme sarkából veszi észre a közeledő, idős doktort, azonban a nővér sipítozásáról tudomást sem vesz.*
- Doktor, nem jól. Gyenge vagyok. *Eltűnődve helyezi lapát tenyerét a koponyájára, és nyomkodni kezdi az ujjbegyeivel.* - Ó. *Grimaszolni kezd, ahogy az egyik ponton érzékenyebb, mint máshol, de erre hirtelen fejfájás tör rá.* - Óó.
- Láb? Nem. *Megemeli az egyik lábát, majd leejti a földre, csupasz talpa nagyot csattan a kövön, majd megismétli ezt a másik lábával is, de hagyja hogy a gnóm megvizsgálja. Bár láthatóan fogyott a súlyából a kóma ideje alatt, de a fene essen bele, ezek az istenek mindent úgy túlméreteztek az óriásoknál, pedig ő még a kisebbik fajta, még három méter sincs.*
- A test meggyógyul. De nem tudom hol vagyok. Nem emlékszem. Sötét van. *Vakargatja meg újra a koponyáját, majd a szakállát. Most először néz le a doktorra, majd a kis késre.*
- Egészen apró. Ki kell vágni valamit?
1817. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-14 20:16:27
Üzenet elküldve: 2014-12-14 20:16:27
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy új kezdet//
*Nyílik az ajtó és egy aprócska gnóm tipeg be a szobába, első ránézésre nem tűnik orvosnak, sőt később se látszik annak, főleg mivel arcán és kipödört bajuszán is megült a szürke por, az doktorok többsége ellenben makulátlanul tiszta. Az ajtóból egy fehér ruhás nővérke rohan utána kissé bosszankodó arccal.* -Maga ide nem jöhet be. *Hangzik a sipákolása.* -Nyugodjon meg, hölgyem, öt perc és készen is vagyok. *Még egy biztató mosolyt is megereszt az ajtó felé, ami láthatóan nem hatja meg a nőt.* -Na, hogy van a kedves beteg? *Szól ezúttal az óriáshoz, közben egy pillanatra a zsebórájára tekint mintha sietne valahová. Az ágy melletti éjjeliszekrényhez megy és elkezdi rá sorban kipakolni a szerszámait, elsőként egy élesnek látszó tőrt és egy kisebb kalapácsot, aztán több bizarr jellegű görbe kést.* -Érez enyhe zsibbadást a lábában? *Fordul most az óriás felé majd ha engedi akkor megtapogatja annak bal térdét.* -Esetleg egy kis hányinger, émelygés, fejfájás? *Ekkor már felkerül kezére a két vastag bőrkesztyű, szemére pedig az okulár üveg. Miközben vár a válaszra kezébe kapja a tőrt és az okuláron át annak végét kezdi vizsgálni. A kés hegyes ám a gnóm szája szélére mégis savanyú fintor ül ki, majd egy fenőkővel és több gyors mozdulattal élezni kezdi az eszközt. Úgy látszik az ápolónő eddig bírta magát türtőztetni.* -Hívom a főorvost. *Sípolja aztán kirohan a szobából.*
*Nyílik az ajtó és egy aprócska gnóm tipeg be a szobába, első ránézésre nem tűnik orvosnak, sőt később se látszik annak, főleg mivel arcán és kipödört bajuszán is megült a szürke por, az doktorok többsége ellenben makulátlanul tiszta. Az ajtóból egy fehér ruhás nővérke rohan utána kissé bosszankodó arccal.* -Maga ide nem jöhet be. *Hangzik a sipákolása.* -Nyugodjon meg, hölgyem, öt perc és készen is vagyok. *Még egy biztató mosolyt is megereszt az ajtó felé, ami láthatóan nem hatja meg a nőt.* -Na, hogy van a kedves beteg? *Szól ezúttal az óriáshoz, közben egy pillanatra a zsebórájára tekint mintha sietne valahová. Az ágy melletti éjjeliszekrényhez megy és elkezdi rá sorban kipakolni a szerszámait, elsőként egy élesnek látszó tőrt és egy kisebb kalapácsot, aztán több bizarr jellegű görbe kést.* -Érez enyhe zsibbadást a lábában? *Fordul most az óriás felé majd ha engedi akkor megtapogatja annak bal térdét.* -Esetleg egy kis hányinger, émelygés, fejfájás? *Ekkor már felkerül kezére a két vastag bőrkesztyű, szemére pedig az okulár üveg. Miközben vár a válaszra kezébe kapja a tőrt és az okuláron át annak végét kezdi vizsgálni. A kés hegyes ám a gnóm szája szélére mégis savanyú fintor ül ki, majd egy fenőkővel és több gyors mozdulattal élezni kezdi az eszközt. Úgy látszik az ápolónő eddig bírta magát türtőztetni.* -Hívom a főorvost. *Sípolja aztán kirohan a szobából.*
1816. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-14 18:48:37
Üzenet elküldve: 2014-12-14 18:48:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy új kezdet//
*Rofust eszméletlen állapotban szállították be hónapokkal ezelőtt a Barakk katonai kórházába. Éppen a városba tartó kereskedők bukkantak rá, és erőteljes testalkata révén katonának hitték, bár a felcserek sem egyenruhával, sem iratokkal nem tudták ezt megerősíteni. Felszerelése foszlott, és erősen hiányosnak tűnt mindenki számára, így nyugtázták hogy rablótámadás áldozata lehetett, és kifosztották. Ezt a teóriát erősíti továbbá a koponyán található sérülés. Ezen felül találtak még egy korábbi, kardal ütött sebet is a tarkóján, ami szintúgy nem okozta a halálát. Nem reagált a külső ingerekre, de a belső működés továbbra is működött, a kezdő gyógyítók részére még tananyagként is szolgált. A hónapokig tartó alvás alatt lefogyott, bőre a napsütötte barnából átváltott tompa szürkébe, majd fehérbe. Felszerelését az ágya alá helyezték egy vászonzsákba. Kopott bakancs, dupla rétegű vászonnadrág, egy kirepedezett bőröv girbegurba csattal, vászoning mellénnyel, kabát, acél és bőr alkarvédők, egy szem alakú talizmán. Egy jótevő folytán még némi pénze is akadt a bakancsába dugva egy erszényben. Ismeretlen sebesült révén egy varázsló is előkerült, aki az elméjére kapcsolódott a kiléte után nyomozva, azonban csak a nevét tudta kideríteni. Szilánkos Rofus. A mágus feltűrte a sebesült karján az inget, és háromszögletű, egyszerű tetoválásokat pillantott meg. Kezdte sejteni, honnan ered a szilánk név. Egyik nap felébredt álmából akár egy fuldokló, kirobbant a felszínre, és levágódott az ágyról. Sikerült azonban megnyugtatniuk, és megértetni vele, hogy katonai kórházban van. Így már hogy eszméleténél volt, a táplálása is könnyebbé vált, másnap már képes volt felülni az ágyban. Morgások közepette ülő helyzetbe tornázta magát, már a talpai a hideg kőpadlót is érintették, és csak bámult ki a fejéből, vajon mihez kezdjen most.*
*Rofust eszméletlen állapotban szállították be hónapokkal ezelőtt a Barakk katonai kórházába. Éppen a városba tartó kereskedők bukkantak rá, és erőteljes testalkata révén katonának hitték, bár a felcserek sem egyenruhával, sem iratokkal nem tudták ezt megerősíteni. Felszerelése foszlott, és erősen hiányosnak tűnt mindenki számára, így nyugtázták hogy rablótámadás áldozata lehetett, és kifosztották. Ezt a teóriát erősíti továbbá a koponyán található sérülés. Ezen felül találtak még egy korábbi, kardal ütött sebet is a tarkóján, ami szintúgy nem okozta a halálát. Nem reagált a külső ingerekre, de a belső működés továbbra is működött, a kezdő gyógyítók részére még tananyagként is szolgált. A hónapokig tartó alvás alatt lefogyott, bőre a napsütötte barnából átváltott tompa szürkébe, majd fehérbe. Felszerelését az ágya alá helyezték egy vászonzsákba. Kopott bakancs, dupla rétegű vászonnadrág, egy kirepedezett bőröv girbegurba csattal, vászoning mellénnyel, kabát, acél és bőr alkarvédők, egy szem alakú talizmán. Egy jótevő folytán még némi pénze is akadt a bakancsába dugva egy erszényben. Ismeretlen sebesült révén egy varázsló is előkerült, aki az elméjére kapcsolódott a kiléte után nyomozva, azonban csak a nevét tudta kideríteni. Szilánkos Rofus. A mágus feltűrte a sebesült karján az inget, és háromszögletű, egyszerű tetoválásokat pillantott meg. Kezdte sejteni, honnan ered a szilánk név. Egyik nap felébredt álmából akár egy fuldokló, kirobbant a felszínre, és levágódott az ágyról. Sikerült azonban megnyugtatniuk, és megértetni vele, hogy katonai kórházban van. Így már hogy eszméleténél volt, a táplálása is könnyebbé vált, másnap már képes volt felülni az ágyban. Morgások közepette ülő helyzetbe tornázta magát, már a talpai a hideg kőpadlót is érintették, és csak bámult ki a fejéből, vajon mihez kezdjen most.*
1815. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-14 18:29:10
Üzenet elküldve: 2014-12-14 18:29:10
ÚJ
![>Giervina Gienne [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9562_fel_elf_no.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Vakmerő
//Mászunk a fényre//
*Érdeklődve, és elgondolkodva szemléli a férfit annak válaszait hallva. Nem érti. Naná, hogy nem. Elképzelései vannak persze, csak valahogy egyiket sem támogatják emlékei. Ami annyira azért nem meglepő, hisz arról sincs fogalma, miért ébredt ennek a pasinak az ágyában. Nem is annyira az egész fogva tartás, annak élvezhetetlensége az, mely morgós töprengésre sarkalja, sokkal inkább a "mindig" kifejezés. Történetesen nem rémlik, hogy tegnap, vagy tegnap előtt mindig lett volna, és hogy rendelkezett volna rabszolgával.
Komorsága nem tart tovább pár szívdobbanásnál, hamar megérik benne az elhatározás, melyet a gyermeki kíváncsiság táplál. Tegyünk próbát! Lép egy nagyot hátrálva a Barakk belseje felé, miközben kékjei Kippet vizsgálják. Majd egy lépés vissza. Aztán újra hátra. Eredménytől függetlenül itt megunja, és leszűrve a leszűrni valót fordul sarkon és indul meg a gyakorlótér felé. A pultos legénynek, mint régi ismerősnek int, fegyver nincs nála, ezt tudják itt jól. Hátra sem pillantva menetel a gyakorló fegyvereket nyugtató állványig, melyről egy botot emelve le perdül szembe a jelenlévőkkel.*
*Érdeklődve, és elgondolkodva szemléli a férfit annak válaszait hallva. Nem érti. Naná, hogy nem. Elképzelései vannak persze, csak valahogy egyiket sem támogatják emlékei. Ami annyira azért nem meglepő, hisz arról sincs fogalma, miért ébredt ennek a pasinak az ágyában. Nem is annyira az egész fogva tartás, annak élvezhetetlensége az, mely morgós töprengésre sarkalja, sokkal inkább a "mindig" kifejezés. Történetesen nem rémlik, hogy tegnap, vagy tegnap előtt mindig lett volna, és hogy rendelkezett volna rabszolgával.
Komorsága nem tart tovább pár szívdobbanásnál, hamar megérik benne az elhatározás, melyet a gyermeki kíváncsiság táplál. Tegyünk próbát! Lép egy nagyot hátrálva a Barakk belseje felé, miközben kékjei Kippet vizsgálják. Majd egy lépés vissza. Aztán újra hátra. Eredménytől függetlenül itt megunja, és leszűrve a leszűrni valót fordul sarkon és indul meg a gyakorlótér felé. A pultos legénynek, mint régi ismerősnek int, fegyver nincs nála, ezt tudják itt jól. Hátra sem pillantva menetel a gyakorló fegyvereket nyugtató állványig, melyről egy botot emelve le perdül szembe a jelenlévőkkel.*
1814. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-12 11:11:40
Üzenet elküldve: 2014-12-12 11:11:40
ÚJ
![>Plevaen Kadar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/8972_sotetelf_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
*A gyűrű biztos helyen, a barbárok otthon, a szörny maradványai meg a gödörben. Ha az egész az ő érdeme lenne most nagyon büszke lehetne magára. A farkaslakoma, a gyűrű titkának megfejtése, annak elrejtése és egykiadós alvás után ismét átsétál a város utcáin. A néptelen területek felől kerüli meg a várost, átvág a temetőn, majd a templomkerten és végül a gazdarnegyeden. Elgondolkodik hány rossz arcú zsoldos és fajtája béli orgyilkos használja még a barakkot gyakorlásra.* ~És ezeknek mind a gazdagnegyeden kell átvágniuk.~ *Így már nem csoda, hogy az utca minden háza előtt fegyveresek állnak.
Nem árt egy kicsit kiszellőztetnie a fejét, mielőtt mindenféle átkoknak meg kísérteteknek próbál utánajárni. Másodszorra lép be a barakkba. Mikor legutóbb itt volt egy szerencsés maszkos alak rendesen eltángálta, bár ez részben az ő hibája, minek harcolt puszta kézzel egy fabunkó ellen. Most is minden úgy van mint legutóbb, leadja fegyvereit, felveszi a gyakorlóeszközöket és nekiáll egy bábu ütlegelésének. Fakarddal gyakorol, hogy majd az igazit is normálisan tudja forgatni.* ~Na gyerünk.~ *Próbálkozik meg egy gyorsabb mozdulattal. Onnan ahol ő van hatásosnak tűnt, de amíg képességeit nem teszteli élő embereken, vagy egyéb lényeket, addig nem mondhat semmi biztosat.*
A hozzászólás írója (Plevaen Kadar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.12 11:44:17
Nem árt egy kicsit kiszellőztetnie a fejét, mielőtt mindenféle átkoknak meg kísérteteknek próbál utánajárni. Másodszorra lép be a barakkba. Mikor legutóbb itt volt egy szerencsés maszkos alak rendesen eltángálta, bár ez részben az ő hibája, minek harcolt puszta kézzel egy fabunkó ellen. Most is minden úgy van mint legutóbb, leadja fegyvereit, felveszi a gyakorlóeszközöket és nekiáll egy bábu ütlegelésének. Fakarddal gyakorol, hogy majd az igazit is normálisan tudja forgatni.* ~Na gyerünk.~ *Próbálkozik meg egy gyorsabb mozdulattal. Onnan ahol ő van hatásosnak tűnt, de amíg képességeit nem teszteli élő embereken, vagy egyéb lényeket, addig nem mondhat semmi biztosat.*
A hozzászólás írója (Plevaen Kadar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.12 11:44:17
1813. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-11 18:28:55
Üzenet elküldve: 2014-12-11 18:28:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Szelíd
*Amikor kiparancsolták a fürdőből, megmondva mi a dolga, először örült, hogy végre azt csinálhat amit akar. Mondjuk... És itt volt a baj. Mert nem tudta mit csináljon... Úgyhogy elkezdett járkálni a városban...*
*A sétálgatással először észre sem vette, hogy hova jutott, annyira elmerült a gondolataiban. De amikor észrevett maga előtt egy díszes cipőt, fölnézett, és megijedt a pár centire lévő arctól. Egy igazi csiri-csáré asszonysággal nézett farkasszemet.*
-Takarodj innen hitvány kölke!
*Igen furcsa a beszéde, de Tindin a hang erejéről megijedve nekiállt futni. Egészen addig futott míg a piactérre nem jutott. Ott aztán megállt, és a kezeit a térdein nyugtatva kifújta magát.*
*Aztán megint elgondolkozott hova is menjen... És meglátta azt a helyet, ahol a "nagy katonák" gyakorolni szoktak. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött bemegy...*
*Na, és így került ide. Ide, ahol fém csattan fémen, és egy elhúzott húr utóhangja tölti meg a teret. Egy-egy elfojtott kiáltás sem ritka...*
*Hogy mit is akar itt? Hát az kérdéses... Tulajdonképpen ő sem tudja. Talán gyakorolnia kellene, hogy ő is tudjon olyan jól bánni a tőrrel, mint Leci... ~Az de jó lenne... De egyedül biztos nem fog menni...~ És gondolataiba mélyedve megáll a barakk közepén...*
*A sétálgatással először észre sem vette, hogy hova jutott, annyira elmerült a gondolataiban. De amikor észrevett maga előtt egy díszes cipőt, fölnézett, és megijedt a pár centire lévő arctól. Egy igazi csiri-csáré asszonysággal nézett farkasszemet.*
-Takarodj innen hitvány kölke!
*Igen furcsa a beszéde, de Tindin a hang erejéről megijedve nekiállt futni. Egészen addig futott míg a piactérre nem jutott. Ott aztán megállt, és a kezeit a térdein nyugtatva kifújta magát.*
*Aztán megint elgondolkozott hova is menjen... És meglátta azt a helyet, ahol a "nagy katonák" gyakorolni szoktak. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött bemegy...*
*Na, és így került ide. Ide, ahol fém csattan fémen, és egy elhúzott húr utóhangja tölti meg a teret. Egy-egy elfojtott kiáltás sem ritka...*
*Hogy mit is akar itt? Hát az kérdéses... Tulajdonképpen ő sem tudja. Talán gyakorolnia kellene, hogy ő is tudjon olyan jól bánni a tőrrel, mint Leci... ~Az de jó lenne... De egyedül biztos nem fog menni...~ És gondolataiba mélyedve megáll a barakk közepén...*
1812. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-11 16:30:21
Üzenet elküldve: 2014-12-11 16:30:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Apró sóhaj szökken ki ajkai élettelen teteméből. Most egészen más vágy keríti hatalmába.
A csukja lassú csusszanását kongatja vissza az üres terem, utána a csizmák monoton mozgására lesz figyelmes. Csak a fegyvertáros fiú szemei követik, látta már itt nem is egyszer, de valahogy mindig gyanakvással telve követte és követi is minden mozdulatát az elfnek. Habár azok most inkább hasonlítanak egy szánni való kúszó féregre mint sem egy deli harcos mozgására.*
– Egy kardot.
*S mielőtt elkérné a fiú Sung fegyverét, máris csusszan a köpeny, és landol a pulton. Felfedve ezzel kit eddig olyan hűen takart, s bár takarná most is. Fekete ing, fekete lovaglónadrág és térdig érő csizma. Fegyver nincs sehol, így nincs mit elkérni. Ezüstszín haja szigorú lófarokban kezdi el verdesni derekát, amint gyakorlóeszközével elindul a terem közepe felé, legbelül örülve, hogy nem kell osztoznia ma sem senkivel. Ha valaki látná, talán kinevetné ahogy ez a törékeny test remegve markolva fakardját, kissé görbe háttal vonszolja magát. Ha szél fújna talán fel is kapná mint egy apró tollpihét. Aztán keze lecsusszan, a kard a földet érinti. A lány kihúzza magát, s dereka reccsenve egyenesedik ki. Először a bal lábával roppantja ki bokáját, majd a jobbal. Majd letérdel, kardjára támaszkodva, s halkan suttogni kezd.:*
- Ma rongyaimba bújva nézlek. Halott tested, s önmagam. Megöltem mind akik téged. De te már ezt nem érted. S túl a holdon, hol egykor álltam a csendben, ködben most már én vagyok, s lenn, tudom, a hideg kékben, te vagy, s szemed én rám ragyog.
*Görcsösen markol a földbe, majd söpri ki kezéből a földet. Kardját felveszi, s már könnyebb mozdulatokkal kezdi el amiért ma idejött.
Mindig is harcos akart lenni, mióta az eszét tudja. Ezért is utálta, hogy lánynak született. Alig látta még meg a tizenöt nyarat, nyakigláb, kócos kislány volt, s anyjának pofonjai sem tudták eltéríteni attól, hogy minden szabad percét a szomszéd patkolókovács fiával kardozzanak a pajta mögött. Azt hitte, s hirdette szájtáti pajtásainak, hogy egyszer még nagy harcos lesz s ebben még az sem zavarta, hogy az ő korabeli lányok már inkább a szerelmük megtalálásáról álmodoztak, mint harci dicsőségről. Sung pedig a szerelmet csak női nyafkaságnak tartotta. Akkor még nem is gondolta, hogy élete nem éppen a gyermeki álomnak megfelelően fog alakulni.
Karcsú, könnyű kardja zümmögve kezdi szelni a levegőt. Ősi dalt komponálva, mely bátorsággal tölti meg csüggedő szívét, és ad erőt elfáradt karjának. Képzelete szárnyán, a kard ezüst íveket rajzol a levegőben, és ha ellenfele húsába marnak, bíbor cseppek pettyeznék játékuk színterét. Sung pedig csak táncol tovább a lelkével eggyé vált pengékkel. Senki sincs, aki meg állhatott volna előtte.*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2014.12.13 01:35:24, a következő indokkal:
Hiányzó jelek pótlása.
A csukja lassú csusszanását kongatja vissza az üres terem, utána a csizmák monoton mozgására lesz figyelmes. Csak a fegyvertáros fiú szemei követik, látta már itt nem is egyszer, de valahogy mindig gyanakvással telve követte és követi is minden mozdulatát az elfnek. Habár azok most inkább hasonlítanak egy szánni való kúszó féregre mint sem egy deli harcos mozgására.*
– Egy kardot.
*S mielőtt elkérné a fiú Sung fegyverét, máris csusszan a köpeny, és landol a pulton. Felfedve ezzel kit eddig olyan hűen takart, s bár takarná most is. Fekete ing, fekete lovaglónadrág és térdig érő csizma. Fegyver nincs sehol, így nincs mit elkérni. Ezüstszín haja szigorú lófarokban kezdi el verdesni derekát, amint gyakorlóeszközével elindul a terem közepe felé, legbelül örülve, hogy nem kell osztoznia ma sem senkivel. Ha valaki látná, talán kinevetné ahogy ez a törékeny test remegve markolva fakardját, kissé görbe háttal vonszolja magát. Ha szél fújna talán fel is kapná mint egy apró tollpihét. Aztán keze lecsusszan, a kard a földet érinti. A lány kihúzza magát, s dereka reccsenve egyenesedik ki. Először a bal lábával roppantja ki bokáját, majd a jobbal. Majd letérdel, kardjára támaszkodva, s halkan suttogni kezd.:*
- Ma rongyaimba bújva nézlek. Halott tested, s önmagam. Megöltem mind akik téged. De te már ezt nem érted. S túl a holdon, hol egykor álltam a csendben, ködben most már én vagyok, s lenn, tudom, a hideg kékben, te vagy, s szemed én rám ragyog.
*Görcsösen markol a földbe, majd söpri ki kezéből a földet. Kardját felveszi, s már könnyebb mozdulatokkal kezdi el amiért ma idejött.
Mindig is harcos akart lenni, mióta az eszét tudja. Ezért is utálta, hogy lánynak született. Alig látta még meg a tizenöt nyarat, nyakigláb, kócos kislány volt, s anyjának pofonjai sem tudták eltéríteni attól, hogy minden szabad percét a szomszéd patkolókovács fiával kardozzanak a pajta mögött. Azt hitte, s hirdette szájtáti pajtásainak, hogy egyszer még nagy harcos lesz s ebben még az sem zavarta, hogy az ő korabeli lányok már inkább a szerelmük megtalálásáról álmodoztak, mint harci dicsőségről. Sung pedig a szerelmet csak női nyafkaságnak tartotta. Akkor még nem is gondolta, hogy élete nem éppen a gyermeki álomnak megfelelően fog alakulni.
Karcsú, könnyű kardja zümmögve kezdi szelni a levegőt. Ősi dalt komponálva, mely bátorsággal tölti meg csüggedő szívét, és ad erőt elfáradt karjának. Képzelete szárnyán, a kard ezüst íveket rajzol a levegőben, és ha ellenfele húsába marnak, bíbor cseppek pettyeznék játékuk színterét. Sung pedig csak táncol tovább a lelkével eggyé vált pengékkel. Senki sincs, aki meg állhatott volna előtte.*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2014.12.13 01:35:24, a következő indokkal:
Hiányzó jelek pótlása.
1811. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-10 17:49:49
Üzenet elküldve: 2014-12-10 17:49:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Jó néhány napnak leáldozott, mióta a végletekig unott, szürke hétköznapok monoton ismétlődése megszakadt, s végre színt vitt az életébe. Ó, de még milyet! Még most is elégedett mosolyra fakasztja bársonyos ajkait a titkos rend tagjainak kielégítő félelme és rettegése, amint hosszú évszázadok óta az utóbbi években reá került rabigájától végre megszabadult, s pontot helyezett egy halva született elképzelés végére.
Azonban jól tudja, nem lehet óvatlan, a városban állomásozó férgek közül tán még akadhat egy-kettő, aki lemaradt Dayria véres mulatozásáról, szóval az általa mocskoknak vélt esetleges túlélők felkutatásának jegyében telnek manapság a napjai. Nem bánja a fáradozást, ha kell, minden kis zugát Artheniornak felleli, csak hogy megbizonyosodhasson háboríthatatlan szabadságáról, s most épp a város barakkja következik a fenevad listáján.
Elegáns, kecses léptekkel fárad beljebb az épületbe, amint jó szokás szerint tanácstalan, ártatlan ábrázattal rebegteti éjfekete szempilláit. Páncélzatát most kellő időre hátra hagyta az egyik gazdagnegyedi kúriában, hol egy kedves család szívébe belopva magát megtelepedett, éppúgy fegyvereit is, csak hogy fel se merülhessen a környezetében agresszív jellemének kósza gondolata.
~Ide sokat jártak a fattyak...~
Alaposan körbefuttatja kristálytiszta, szürkéskék lélektükreit az épületben, majd bájos mosolyra kényszerítve ezúttal halovány, vörös színben tetsző ajkait a fegyvertáros fiúhoz lép.*
- Mondd csak, kedves fiúcska, ha edzeni nem kívánnék, úgy is benézhetnék a gyakorlók közé? Bátyámat úgy hallottam, itt lelem, s fontos üzenetet kellene neki továbbítanom... *Magyarázza lágyan búgó hangon, ajkairól úgy csordulnak le a hazug szavak, mint a vízfolyás.* Fegyver nálam semmi nincsen, értésem sincs hozzájuk. *Mosolyodik el szemérmesen, s mivel semmi akadálya nincsen annak, hogy valaki – ráadásul egy igen csak tehetősnek tetsző leány – beléphessen a barakkba, úgy útjára engedi a kölyök.
~Príma... Na lássuk, bujdostok-e erre alávaló kutyák.~
Ártatlansággal ölelkező tekintete egy félreeső sarkot sem téveszt a lehetséges s likvidálni való ismerősök felkutatásáért, azonban olybá tetszik, tökéletes munkát végzett az erdőben feledett, romos kastélyban.*
Azonban jól tudja, nem lehet óvatlan, a városban állomásozó férgek közül tán még akadhat egy-kettő, aki lemaradt Dayria véres mulatozásáról, szóval az általa mocskoknak vélt esetleges túlélők felkutatásának jegyében telnek manapság a napjai. Nem bánja a fáradozást, ha kell, minden kis zugát Artheniornak felleli, csak hogy megbizonyosodhasson háboríthatatlan szabadságáról, s most épp a város barakkja következik a fenevad listáján.
Elegáns, kecses léptekkel fárad beljebb az épületbe, amint jó szokás szerint tanácstalan, ártatlan ábrázattal rebegteti éjfekete szempilláit. Páncélzatát most kellő időre hátra hagyta az egyik gazdagnegyedi kúriában, hol egy kedves család szívébe belopva magát megtelepedett, éppúgy fegyvereit is, csak hogy fel se merülhessen a környezetében agresszív jellemének kósza gondolata.
~Ide sokat jártak a fattyak...~
Alaposan körbefuttatja kristálytiszta, szürkéskék lélektükreit az épületben, majd bájos mosolyra kényszerítve ezúttal halovány, vörös színben tetsző ajkait a fegyvertáros fiúhoz lép.*
- Mondd csak, kedves fiúcska, ha edzeni nem kívánnék, úgy is benézhetnék a gyakorlók közé? Bátyámat úgy hallottam, itt lelem, s fontos üzenetet kellene neki továbbítanom... *Magyarázza lágyan búgó hangon, ajkairól úgy csordulnak le a hazug szavak, mint a vízfolyás.* Fegyver nálam semmi nincsen, értésem sincs hozzájuk. *Mosolyodik el szemérmesen, s mivel semmi akadálya nincsen annak, hogy valaki – ráadásul egy igen csak tehetősnek tetsző leány – beléphessen a barakkba, úgy útjára engedi a kölyök.
~Príma... Na lássuk, bujdostok-e erre alávaló kutyák.~
Ártatlansággal ölelkező tekintete egy félreeső sarkot sem téveszt a lehetséges s likvidálni való ismerősök felkutatásáért, azonban olybá tetszik, tökéletes munkát végzett az erdőben feledett, romos kastélyban.*
1810. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-10 01:27:40
Üzenet elküldve: 2014-12-10 01:27:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Amrod Galabrien - Kaiyko Di'Arie //
*Talán csak a hosszúéletűek sajátja az a puszta megjelenésükből fakadó felsőbbrendűség, az a tapintható hatalom, mely tekintetükből, egész lényükből árad. Mely szavak és parancsok nélkül feszül a fiatalabb, kevesebbet élt fajok tudatának, térdre kényszerítve őket a könnyűléptűek előtt.
Ezt érezheti a zavart lány is, aki most farkasszemet néz a felemás szemekkel. A hosszúéletű nem mozdul, csak tekintete mered vádló-parancsolón, várva, hogy kérdéseire egyenes, őszinte választ kapjon.
Ám válaszok nem, csupán pár szívdobbanásnyi töretlen csend érkezik, melyek csak tovább szítják az elf haragját.
Nem lehet tisztában mindazokkal az emlékekkel, melyek ezekben a pillanatokban peregnek le az ismeretlen lány lelki szemei előtt, számára csak az a szótlan csend létezik, mely kupolát von feléjük, kizárva őket a valóság szövedékéből arra a pár percre, míg tekinteteik összekapcsolódnak.
Aztán olyan dolog történik, mely egyetlen pillanat alatt töri össze a csend kupoláját felettük, szilánkjai pedig lélekig maró sebet ejtenek a könnyűléptű elméjét óvó pajzsokon.
~ Az a gyűrű! ~
Szűkül össze a felemás szempár, kezei ökölbe szorulnak, halkan nyikordul a bőr a bőrön.
Az a gyűrű a Hajnal Házának címerét viseli, a szarvasagancsokból font koronás címert, mely feledhetetlenül belevésődött a könnyűléptű emlékezetébe.
Szinte öntudatlanul mozdul jobbja a gyűrű felé, ajkai kissé elnyílnak, mintha szavakat akarna formálni, tekintetét rabul ejti az az ékszer.*
- Honnan...
*Kérdezné, de a lány izmai megfeszülnek és fiatalsága minden erejével lendül futásnak, űzött vadként, elpattanó íjhúrként szakadva el a hosszúéletűtől.
Az elf döbbenete csak egyetlen szívdobbanásnyi ideig tart, aztán ösztönösen nyúl a tegezért és az íjért, hogy már futtában akassza a vállára, ahogy bőrkabátjának szárai surranva követik testének mozdulatát. Maga is futásnak ered, s ha a lány a menekülő vad, akkor ő a vadász, mely hajtja, űzi azt, míg el nem ejti.
Könnyedén ereszthetne nyílvesszőt a lány hátába, hogy ily módon vessen véget az üldözésnek és egyben az életnének is, de akkor mi lenne a válaszokkal, melyek a futásánál is sebesebben zsonganak most fel a fejében.
Hogyan került hozzá az a gyűrű? Ilyen csak a Hajnal Házának családtagjai kapnak, kizárólag három készült belőlük. Egyet kapott az apja, egyet az anyja és egyet ő maga. A gyűrű most is ott lapul a balján, a szarvasbőr kesztyű alatt.
Aztán a gondolatok a háttérbe szorulnak, az ösztön marad, ahogy a vadász űzi a prédát. Az elf hosszú lábai szinte repítik a könnyűléptűt a lány után, ám egyelőre még képtelen beérni. Összeszorítja fogait és megkétszerezi erőfeszítésit, hogy beérje.
Immár a Gazdagnegyed felé rohannak, hamarosan el is érik a negyed határát jelző túlcicomázott kaput.*
*Talán csak a hosszúéletűek sajátja az a puszta megjelenésükből fakadó felsőbbrendűség, az a tapintható hatalom, mely tekintetükből, egész lényükből árad. Mely szavak és parancsok nélkül feszül a fiatalabb, kevesebbet élt fajok tudatának, térdre kényszerítve őket a könnyűléptűek előtt.
Ezt érezheti a zavart lány is, aki most farkasszemet néz a felemás szemekkel. A hosszúéletű nem mozdul, csak tekintete mered vádló-parancsolón, várva, hogy kérdéseire egyenes, őszinte választ kapjon.
Ám válaszok nem, csupán pár szívdobbanásnyi töretlen csend érkezik, melyek csak tovább szítják az elf haragját.
Nem lehet tisztában mindazokkal az emlékekkel, melyek ezekben a pillanatokban peregnek le az ismeretlen lány lelki szemei előtt, számára csak az a szótlan csend létezik, mely kupolát von feléjük, kizárva őket a valóság szövedékéből arra a pár percre, míg tekinteteik összekapcsolódnak.
Aztán olyan dolog történik, mely egyetlen pillanat alatt töri össze a csend kupoláját felettük, szilánkjai pedig lélekig maró sebet ejtenek a könnyűléptű elméjét óvó pajzsokon.
~ Az a gyűrű! ~
Szűkül össze a felemás szempár, kezei ökölbe szorulnak, halkan nyikordul a bőr a bőrön.
Az a gyűrű a Hajnal Házának címerét viseli, a szarvasagancsokból font koronás címert, mely feledhetetlenül belevésődött a könnyűléptű emlékezetébe.
Szinte öntudatlanul mozdul jobbja a gyűrű felé, ajkai kissé elnyílnak, mintha szavakat akarna formálni, tekintetét rabul ejti az az ékszer.*
- Honnan...
*Kérdezné, de a lány izmai megfeszülnek és fiatalsága minden erejével lendül futásnak, űzött vadként, elpattanó íjhúrként szakadva el a hosszúéletűtől.
Az elf döbbenete csak egyetlen szívdobbanásnyi ideig tart, aztán ösztönösen nyúl a tegezért és az íjért, hogy már futtában akassza a vállára, ahogy bőrkabátjának szárai surranva követik testének mozdulatát. Maga is futásnak ered, s ha a lány a menekülő vad, akkor ő a vadász, mely hajtja, űzi azt, míg el nem ejti.
Könnyedén ereszthetne nyílvesszőt a lány hátába, hogy ily módon vessen véget az üldözésnek és egyben az életnének is, de akkor mi lenne a válaszokkal, melyek a futásánál is sebesebben zsonganak most fel a fejében.
Hogyan került hozzá az a gyűrű? Ilyen csak a Hajnal Házának családtagjai kapnak, kizárólag három készült belőlük. Egyet kapott az apja, egyet az anyja és egyet ő maga. A gyűrű most is ott lapul a balján, a szarvasbőr kesztyű alatt.
Aztán a gondolatok a háttérbe szorulnak, az ösztön marad, ahogy a vadász űzi a prédát. Az elf hosszú lábai szinte repítik a könnyűléptűt a lány után, ám egyelőre még képtelen beérni. Összeszorítja fogait és megkétszerezi erőfeszítésit, hogy beérje.
Immár a Gazdagnegyed felé rohannak, hamarosan el is érik a negyed határát jelző túlcicomázott kaput.*
1809. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-09 16:39:43
Üzenet elküldve: 2014-12-09 16:39:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Amrod Galabrien - Kaiyko Di'Arie //
*Önkéntelenül nyúl a felé nyújtott fegyverért, s húzza is szorosan, féltőn mellkasához. Nem nyugtatják meg a szavak, mindazonáltal rémülete néma méltósággal feszül csak a lénye mélyén. Kivár, a lélek mélyéig néz, ahogy a sarokba szorított vadak, bármely pillanatban készen arra, hogy kitörjön egy utolsót iramodva.
A kámzsa hátravetve immár, de árnyai mintha csak jóval lassabban fednék fel a férfi arcát. Csak a különös szemek fénye parázslik hűvösen. A pillantás valóságosabbnak tűnő fenyegetéssel kanyarodik Kaiyko torka alá, mint amiként az ő kardja az imént, mely a könnyűléptű vérét serkentette. A test is így mozdul a neki szegezett parancsra, mintha acél fokát érezné a nyakán. Mert nem kérés ez, ó nem. Ezek a zöngék számon kérnek, méghozzá olyan jogon, mely ősi hangon rántja térdre az esendő lelket, melyet a halandó a zsigereiben, a csontjaiban hall meg.
Nem érti, mi történik, nem érti, mik ezek a kusza érzések, melyek mintha külön életet kezdtek volna élni benne. De még ez a zavarodottság is csak valahonnan mélyről figyel. Mintha más szemével nézne. Nyílt, erős tekintettel, melyben a riadtság és a törhetetlen életösztön megejtő harmóniában áll ki. E rezzenetlen pillantást hirtelen könnyfátyol futja el, s mintha e nedvesség meg is dermedne Kaiyko szemén. Az utolsó, amit lát: a fölé magasodó alak felemás íriszei... semmibe vesző farkasvonítás. ...és... Jégpáncélon át szikrázó napsugarak... hideg... csontig ható hideg, ahogy a tó dermesztő mélye húzza lefelé. Lélegzete nem találja útját. A felszín csillámló fénye egyre távolodik.
~Milyen szép...~ mondja egy hang, a lélek azon része, mely már nem küzd. Látja saját jobbját, amint reménytelenül nyújtózik az élet felé. Érzi a pánikot, mely a fuldokló test minden izmát, minden idegszálát lázban tartja az utolsó pillanatig.
És akkor... valamit elér az ujja hegye. Mintha egy agancs érdes mintáját érezné a tenyere alatt, ahogy a kapaszkodó után kap és utolsó erejével a felszín felé löki magát.
Kezek nyúlnak érte. A beszakadt jég peremére húzzák. Villanások. A fény egészen elvakítja, ahogy egy-egy pillanatra eszméletére talál. Narr bácsikája hangját hallja... és egy másikat. Egy valahonnan ismeős, de végtelenül öreg hangot.
Az elmúlt télen... Az elmúlt télen Kaiyko majdnem a tóba fulladt ott az erdő mélyén, amikor a jég beszakadt alatta. Sokat gondolt arra a napra. Sosem volt biztos benne, hogy nem halt-e meg ott a fagyos vízben. Hogy ez nem-e egy második esély egy rejtve maradó hatalom kegyéből? De ha így van, mi lesz majd az ára? Mert ha vannak örökérvényű törvényei a világnak, akkor az egyik biztosan ez: fizetni kell. Kinek-kinek jussa szerint.
Narr bácsi mesélt egyszer egy történetet. Arról, amikor két halál találkozik. Azt mondta, az erdei népek úgy tartják, az életet csupán kölcsönbe kapjuk Természet Anyától. Az egyetlen, ami valóban a miénk, az az utolsó pillanat. A legutolsó pillanat mindenkinek a sajátja, s mint ilyennel, szabadon rendelkezünk. Néha egy pillanat az életet jelenti. Létezik-e ennél nemesebb felajánlás?
Azt mondta, a halál ugyanúgy a Nagy Körforgás része, de a jó halál Természet Anya minden gyermekét megilleti. Ezért mondják el az elfek az ősi megbékítő rigmust elejtett prédájuk felett, ezért nem vadásznak a napfordulók idején (s az erdőt ismerők közül sokan állítják, semmi más sem), ezért oszt az íjuk félelmetesen gyors halált.
Napfordulókor... Mint amikor vízbe esett...
Egy pillanat alatt cikáznak át rajta az emlékek. Mikor a pislantásból újra kinyílnak a szemei, az idő itt a Barakkban szinte ugyanazon a pontján ácsorog. Csak nézi a felemás szempárt. Mintha várna valamire. Mintha nagyon régóta várna valamire. Még a csend is furcsán sivár. Szinte szűköl valamiért, ami helyreállítja az egyetemes rendet.
Lassan szállingózni kezd a hó. A palánkfal megnyikordul a nekifeszülő széltől, akár a rengeteg öreg fenyői. A farkasok viszont ezúttal hallgatnak. A csend pedig egyre mélyül, ahogy a két tekintet egymásba fúródik e különös déja vu-ben.
A leányt finom rántás rázza fel, ahogy az ingje alól kibucskázó gyűrű megfeszíti bőrszalagot, mellyel a nyakába kötötte. Narr bácsikájától kapta... illetve attól az öregtől, aki segített kihúzni a tóból. Csak a hangjára emlékszik. A fényre, ami átviláglott a válláról leomló ezüstfehér fürtökön, arra az öreg kézre, arra a valószínűtlenül kecses öreg kézre. Nem köszönt el tőle. Amikor Kaiyko néhány nappal később magához tért a lázból, az öreg már nem volt ott. Narr bácsi pedig csak annyit mondott: Elment. ...és többé nem beszélt róla. Hiába kérdezgette, mindig csak kitért a kérdések elől, míg lassan Kaiyko gondolatai közül is kikopott.
Az a gyűrű azóta is nagy becsben tartott kincse. Valahol belül érzi, hogy nagyon sokkal tartozik egykori gazdájának. Különleges, finoman megmunkált ékszer, de az ő vékonyka ujjaira túl nagy. Sokszor nézegeti elalvás előtt a mintáját. Próbálja kisilabizálni a véseteket. Talán valami írás lehet. Honnan is tudhatná? Honnan ismerhetné a Hajnal Házának koronás címerdíszét?
De miért is számítana? A gyűrű értéke Kaiyko számára egész másban rejlik. Épp ezért, ha a férfi az ékszer felé mozdulna, eljön a pillanat, a sarokba szorított vad utolsó iramodásáé. Gyors és mindenre elszánt. Ugrik, mire a másik elérné, és fiatal izmai minden tartalékukat latba vetve állnak a menekülés szolgálatába.*
*Önkéntelenül nyúl a felé nyújtott fegyverért, s húzza is szorosan, féltőn mellkasához. Nem nyugtatják meg a szavak, mindazonáltal rémülete néma méltósággal feszül csak a lénye mélyén. Kivár, a lélek mélyéig néz, ahogy a sarokba szorított vadak, bármely pillanatban készen arra, hogy kitörjön egy utolsót iramodva.
A kámzsa hátravetve immár, de árnyai mintha csak jóval lassabban fednék fel a férfi arcát. Csak a különös szemek fénye parázslik hűvösen. A pillantás valóságosabbnak tűnő fenyegetéssel kanyarodik Kaiyko torka alá, mint amiként az ő kardja az imént, mely a könnyűléptű vérét serkentette. A test is így mozdul a neki szegezett parancsra, mintha acél fokát érezné a nyakán. Mert nem kérés ez, ó nem. Ezek a zöngék számon kérnek, méghozzá olyan jogon, mely ősi hangon rántja térdre az esendő lelket, melyet a halandó a zsigereiben, a csontjaiban hall meg.
Nem érti, mi történik, nem érti, mik ezek a kusza érzések, melyek mintha külön életet kezdtek volna élni benne. De még ez a zavarodottság is csak valahonnan mélyről figyel. Mintha más szemével nézne. Nyílt, erős tekintettel, melyben a riadtság és a törhetetlen életösztön megejtő harmóniában áll ki. E rezzenetlen pillantást hirtelen könnyfátyol futja el, s mintha e nedvesség meg is dermedne Kaiyko szemén. Az utolsó, amit lát: a fölé magasodó alak felemás íriszei... semmibe vesző farkasvonítás. ...és... Jégpáncélon át szikrázó napsugarak... hideg... csontig ható hideg, ahogy a tó dermesztő mélye húzza lefelé. Lélegzete nem találja útját. A felszín csillámló fénye egyre távolodik.
~Milyen szép...~ mondja egy hang, a lélek azon része, mely már nem küzd. Látja saját jobbját, amint reménytelenül nyújtózik az élet felé. Érzi a pánikot, mely a fuldokló test minden izmát, minden idegszálát lázban tartja az utolsó pillanatig.
És akkor... valamit elér az ujja hegye. Mintha egy agancs érdes mintáját érezné a tenyere alatt, ahogy a kapaszkodó után kap és utolsó erejével a felszín felé löki magát.
Kezek nyúlnak érte. A beszakadt jég peremére húzzák. Villanások. A fény egészen elvakítja, ahogy egy-egy pillanatra eszméletére talál. Narr bácsikája hangját hallja... és egy másikat. Egy valahonnan ismeős, de végtelenül öreg hangot.
Az elmúlt télen... Az elmúlt télen Kaiyko majdnem a tóba fulladt ott az erdő mélyén, amikor a jég beszakadt alatta. Sokat gondolt arra a napra. Sosem volt biztos benne, hogy nem halt-e meg ott a fagyos vízben. Hogy ez nem-e egy második esély egy rejtve maradó hatalom kegyéből? De ha így van, mi lesz majd az ára? Mert ha vannak örökérvényű törvényei a világnak, akkor az egyik biztosan ez: fizetni kell. Kinek-kinek jussa szerint.
Narr bácsi mesélt egyszer egy történetet. Arról, amikor két halál találkozik. Azt mondta, az erdei népek úgy tartják, az életet csupán kölcsönbe kapjuk Természet Anyától. Az egyetlen, ami valóban a miénk, az az utolsó pillanat. A legutolsó pillanat mindenkinek a sajátja, s mint ilyennel, szabadon rendelkezünk. Néha egy pillanat az életet jelenti. Létezik-e ennél nemesebb felajánlás?
Azt mondta, a halál ugyanúgy a Nagy Körforgás része, de a jó halál Természet Anya minden gyermekét megilleti. Ezért mondják el az elfek az ősi megbékítő rigmust elejtett prédájuk felett, ezért nem vadásznak a napfordulók idején (s az erdőt ismerők közül sokan állítják, semmi más sem), ezért oszt az íjuk félelmetesen gyors halált.
Napfordulókor... Mint amikor vízbe esett...
Egy pillanat alatt cikáznak át rajta az emlékek. Mikor a pislantásból újra kinyílnak a szemei, az idő itt a Barakkban szinte ugyanazon a pontján ácsorog. Csak nézi a felemás szempárt. Mintha várna valamire. Mintha nagyon régóta várna valamire. Még a csend is furcsán sivár. Szinte szűköl valamiért, ami helyreállítja az egyetemes rendet.
Lassan szállingózni kezd a hó. A palánkfal megnyikordul a nekifeszülő széltől, akár a rengeteg öreg fenyői. A farkasok viszont ezúttal hallgatnak. A csend pedig egyre mélyül, ahogy a két tekintet egymásba fúródik e különös déja vu-ben.
A leányt finom rántás rázza fel, ahogy az ingje alól kibucskázó gyűrű megfeszíti bőrszalagot, mellyel a nyakába kötötte. Narr bácsikájától kapta... illetve attól az öregtől, aki segített kihúzni a tóból. Csak a hangjára emlékszik. A fényre, ami átviláglott a válláról leomló ezüstfehér fürtökön, arra az öreg kézre, arra a valószínűtlenül kecses öreg kézre. Nem köszönt el tőle. Amikor Kaiyko néhány nappal később magához tért a lázból, az öreg már nem volt ott. Narr bácsi pedig csak annyit mondott: Elment. ...és többé nem beszélt róla. Hiába kérdezgette, mindig csak kitért a kérdések elől, míg lassan Kaiyko gondolatai közül is kikopott.
Az a gyűrű azóta is nagy becsben tartott kincse. Valahol belül érzi, hogy nagyon sokkal tartozik egykori gazdájának. Különleges, finoman megmunkált ékszer, de az ő vékonyka ujjaira túl nagy. Sokszor nézegeti elalvás előtt a mintáját. Próbálja kisilabizálni a véseteket. Talán valami írás lehet. Honnan is tudhatná? Honnan ismerhetné a Hajnal Házának koronás címerdíszét?
De miért is számítana? A gyűrű értéke Kaiyko számára egész másban rejlik. Épp ezért, ha a férfi az ékszer felé mozdulna, eljön a pillanat, a sarokba szorított vad utolsó iramodásáé. Gyors és mindenre elszánt. Ugrik, mire a másik elérné, és fiatal izmai minden tartalékukat latba vetve állnak a menekülés szolgálatába.*
1808. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-08 22:09:15
Üzenet elküldve: 2014-12-08 22:09:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Kaiyko Di'Arie//
*Talán egy kissé közvetlen a mód, mellyel a lányt igyekszik az eszméletére téríteni, de nem ismer más módot erre, így maradt ez. A pillák megrebbennek, úgy tűnik, a módszer beválik és az ismeretlen teremtés végre feleszmél.
Nem mozdul a helyéről, amikor a lány visszanyeri az uralmat tagjai felett és azonnal elhátrál tőle. Guggolva marad a szalmabála mellett, ballal visszaakasztja a kulacsot az oldalára, miközben nadrágjába törli nedves kezét.
Elkapja a lány pillantását, ahogy a nyakán ejtett apró sebre rebben, kesztyűs baljával maszatolja el a csepp vért. A vörös nedű barnás foltot hagy a kesztyű bőrjén. Felegyenesedik, visszahúzza jobbjára a kesztyűt, majd az övébe tűzött karcsú pengéért nyúl, hogy egy pördüléssel fogjon az acélra és markolattal nyújtsa át gazdájának.*
- Fogd. - *formálják ajkai a szót, majd lehajtja fejéről a csuklyát, így láthatóvá válnak elf vonásai, az ezüstékszerekkel szoros varkocsba font haja és jóképű arca.*
- Nem kívánom a véred ontani, annak ellenére sem, hogy te megtetted velem. - *teszi hozzá szívdobbanásnyi szünet után.*
- Magyarázattal tartozol... - *fonja keresztbe karjait maga előtt, kétszínű tekintetében az elfekre jellemző felsőbbrendűség és gőg szikrája lobban.*
*Talán egy kissé közvetlen a mód, mellyel a lányt igyekszik az eszméletére téríteni, de nem ismer más módot erre, így maradt ez. A pillák megrebbennek, úgy tűnik, a módszer beválik és az ismeretlen teremtés végre feleszmél.
Nem mozdul a helyéről, amikor a lány visszanyeri az uralmat tagjai felett és azonnal elhátrál tőle. Guggolva marad a szalmabála mellett, ballal visszaakasztja a kulacsot az oldalára, miközben nadrágjába törli nedves kezét.
Elkapja a lány pillantását, ahogy a nyakán ejtett apró sebre rebben, kesztyűs baljával maszatolja el a csepp vért. A vörös nedű barnás foltot hagy a kesztyű bőrjén. Felegyenesedik, visszahúzza jobbjára a kesztyűt, majd az övébe tűzött karcsú pengéért nyúl, hogy egy pördüléssel fogjon az acélra és markolattal nyújtsa át gazdájának.*
- Fogd. - *formálják ajkai a szót, majd lehajtja fejéről a csuklyát, így láthatóvá válnak elf vonásai, az ezüstékszerekkel szoros varkocsba font haja és jóképű arca.*
- Nem kívánom a véred ontani, annak ellenére sem, hogy te megtetted velem. - *teszi hozzá szívdobbanásnyi szünet után.*
- Magyarázattal tartozol... - *fonja keresztbe karjait maga előtt, kétszínű tekintetében az elfekre jellemző felsőbbrendűség és gőg szikrája lobban.*
1807. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-08 21:47:53
Üzenet elküldve: 2014-12-08 21:47:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Amrod Galabrien//
*Eónok sötét békéje szakadozik fel lassan Kaiyko szemei előtt. Vakító fehérség férkőzik át a réseken: télidő fehér ege. Csak sorjáznak, lasú táncban peregve hullanak a hűvös pelyhek. Megnedvesítik az ajkát. Jóleső hűvösséget vonnak rá. Hűvös? Vagy inkább langy melege az életjárta dolgoknak? Bőr csiklandó, szemérmetlen közelsége a bőrön?
Födetlen nyakát cirógatja a tél karcos lehelete, de az ajkán víz ízét érzi... és valami melegséget. Talán a halál csókja torkán a kaszájával? Mi történt? Mi történik?
Bágyadtan emelkednek a pillák, de ahogy a szeme fókuszára lel, az ébredés villámsebesen rátja ki az alélt békéből. Ijedten húzza össze magát. Szeme tágra nyílik. Mintha megérezné, már csak a súlya hiányát is, pillantása hiányzó kardjára rebben, mely most ott van az idegennél. Hogy került hozzá? S hogy került a férfi most fölébe? Hiszen az előbb még a torkának szegezte a pengét... A torkának szegezte a pengét? Egek...
Zavarodott vágtába kezdenek a gondolatai. Érti is amit tett és nem is. Valahol mélyen érzi tettei mozgatóját, de nem tudná szavakba önteni.
A torkán volt az acél. Vérét kóstolta. Akkor hát? Az istenekre! Ennyire gyors lenne ez az átkozott Vadász?
Kaiyko nyel egyet, s lassan kifújja a levegőt.
Úgy hát nincs mit tenni. A férfi egy pillantás alatt lefegyverezte. Elképzelése sincs, hogyan, de minden jel erre utal.
Megnedvesíti az ajkait és a felemás íriszekbe néz.*
- Most megölsz engem is, Vadász?
*Eónok sötét békéje szakadozik fel lassan Kaiyko szemei előtt. Vakító fehérség férkőzik át a réseken: télidő fehér ege. Csak sorjáznak, lasú táncban peregve hullanak a hűvös pelyhek. Megnedvesítik az ajkát. Jóleső hűvösséget vonnak rá. Hűvös? Vagy inkább langy melege az életjárta dolgoknak? Bőr csiklandó, szemérmetlen közelsége a bőrön?
Födetlen nyakát cirógatja a tél karcos lehelete, de az ajkán víz ízét érzi... és valami melegséget. Talán a halál csókja torkán a kaszájával? Mi történt? Mi történik?
Bágyadtan emelkednek a pillák, de ahogy a szeme fókuszára lel, az ébredés villámsebesen rátja ki az alélt békéből. Ijedten húzza össze magát. Szeme tágra nyílik. Mintha megérezné, már csak a súlya hiányát is, pillantása hiányzó kardjára rebben, mely most ott van az idegennél. Hogy került hozzá? S hogy került a férfi most fölébe? Hiszen az előbb még a torkának szegezte a pengét... A torkának szegezte a pengét? Egek...
Zavarodott vágtába kezdenek a gondolatai. Érti is amit tett és nem is. Valahol mélyen érzi tettei mozgatóját, de nem tudná szavakba önteni.
A torkán volt az acél. Vérét kóstolta. Akkor hát? Az istenekre! Ennyire gyors lenne ez az átkozott Vadász?
Kaiyko nyel egyet, s lassan kifújja a levegőt.
Úgy hát nincs mit tenni. A férfi egy pillantás alatt lefegyverezte. Elképzelése sincs, hogyan, de minden jel erre utal.
Megnedvesíti az ajkait és a felemás íriszekbe néz.*
- Most megölsz engem is, Vadász?
1806. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-08 21:08:27
Üzenet elküldve: 2014-12-08 21:08:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Kaiyko Di'Arie//
*Fogalma sincsen, mi játszódhat le az előtte álló fiatal lányban, de szinte érzi a tagjaiban pattanásig feszülő erőt, az enyhe remegést az ujjakban, ahogy megszorulnak a fegyver markolatán.
A könnyűléptű továbbra sem nyúl a fehér tollú nyílvesszőkkel teli tegez mellé szíjazott bőrtokban pihenő, levélalakú rövidkardért. Talán elég gyors volna, hogy kirántsa a pengét, de lehet, hogy a lány támadásnak vélné és a szemeiben lobogó, zavart lángokból kiolvasható, hogy még a végén kétségbeesett lépésre szánná el magát.
Így sem kell sokat várnia, hogy a lány cselekedjen, villámgyorsan reppen ki a penge a hüvelyéből, szinte reagálni sincs ideje, a hideg acél már az álla alatt sebzi fel makulátlan, fehér bőrét.
A kéz most nem remeg, a penge fagyos érintéssel kényszeríti felemelésre a nemes metszésű állat, a zöld-kék szempárban válaszlépés szikrája villan, de a szavak tagjaiba forrasztják a visszatámadást.*
~ Szarvas? ~
*Pár szívdobbanásba telik csak, hogy felidézze azt a dermesztően hideg telet, amikor egyetlen szarvast sikerült csak leterítenie.
A hó csaknem a térdéig ért, a ruháját már szinte teljesen átáztatta a hólé, ujjaiba már befészkelte magát a fagy, s ő már készült feladni a vadászatot.
...aztán meglátta a szarvast. Hatalmas, büszke vad, agancsa széles és gyönyörű remeke a természet szobrász-kezének. A felemás tekintet és a szarvas hatalmas, barna szemek találkoztak egy pillanatra, majd a vad futásba lendült. A könnyűléptű vadász egyetlen pillanat alatt rázta le magáról a fáradtság és a hideg okozta láncokat, eszeveszett iramban kezdte űzni a szarvast a fák között.
A télmarta erdő lombtalan fái közt zajló vadászatnak csak a koromszürke égen repülő fekete halálmadarak voltak tanúi, az elf két vesszőt repített a menekülő szarva után, mire a harmadik célba talált...
...a hatalmas agancs a hófedte, mohos sziklák közé ékelődik, ahogy a vad feje felszántja a földet és a szarvas egy messzehangzó puffanással lerogy.
A hosszúéletű óvatosan közelíti meg, a szarvas elnyílt száján minden lélegzetvételével fehér köd gomolyog az ég felé. Az íj húrján újabb vessző áll készenlétben, de már nincs rá szüksége.
Inkább a rövid, levélszerű kardra, melyet a könnyűléptű előhúz a tegez mellől, hogy megadja a kegyes halált a hatalmas prédának, az elejtett szarvasnak...
Az emlékek a pillanat tört része alatt peregnek le a felemás tekintet előtt, de a kiserkenő cseppnyi vér visszarántja a valóságba.
A valóságba, ahol támadója, a zavart fiatal lány megtántorodik és hirtelen összeesik, mintha eszméletét vesztette volna.
Az elf ezúttal a lecsapó sólyom sebességével mozdul, balja a lány dereka, jobbja az ujjai közül kicsúszó penge után kap. A következő pillanatban már egyik karjában a lánnyal, másik kezében a karcsú pengével áll a Barakk bejáratában.*
- Csodás... - *szakad ki ajkain a halk szó, majd jobb nem lévén visszaindul az épületbe, hogy egy szalmabálára fektesse a lányt odabent.
Pár pillanatig fürkészi az arcát, nem elf, ez biztos, de más fajú létére csinos. Biztosan nem ork.
Övéről leoldja a vaddisznó, kemény bőrével vont kulacsot, leveszi kesztyűjét és benedvesíti ujjait, hogy végigsimítsa velük a lány ajkait, hátha ébredésre bírja.*
A hozzászólás írója (Amrod Galabrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.08 21:11:40
*Fogalma sincsen, mi játszódhat le az előtte álló fiatal lányban, de szinte érzi a tagjaiban pattanásig feszülő erőt, az enyhe remegést az ujjakban, ahogy megszorulnak a fegyver markolatán.
A könnyűléptű továbbra sem nyúl a fehér tollú nyílvesszőkkel teli tegez mellé szíjazott bőrtokban pihenő, levélalakú rövidkardért. Talán elég gyors volna, hogy kirántsa a pengét, de lehet, hogy a lány támadásnak vélné és a szemeiben lobogó, zavart lángokból kiolvasható, hogy még a végén kétségbeesett lépésre szánná el magát.
Így sem kell sokat várnia, hogy a lány cselekedjen, villámgyorsan reppen ki a penge a hüvelyéből, szinte reagálni sincs ideje, a hideg acél már az álla alatt sebzi fel makulátlan, fehér bőrét.
A kéz most nem remeg, a penge fagyos érintéssel kényszeríti felemelésre a nemes metszésű állat, a zöld-kék szempárban válaszlépés szikrája villan, de a szavak tagjaiba forrasztják a visszatámadást.*
~ Szarvas? ~
*Pár szívdobbanásba telik csak, hogy felidézze azt a dermesztően hideg telet, amikor egyetlen szarvast sikerült csak leterítenie.
A hó csaknem a térdéig ért, a ruháját már szinte teljesen átáztatta a hólé, ujjaiba már befészkelte magát a fagy, s ő már készült feladni a vadászatot.
...aztán meglátta a szarvast. Hatalmas, büszke vad, agancsa széles és gyönyörű remeke a természet szobrász-kezének. A felemás tekintet és a szarvas hatalmas, barna szemek találkoztak egy pillanatra, majd a vad futásba lendült. A könnyűléptű vadász egyetlen pillanat alatt rázta le magáról a fáradtság és a hideg okozta láncokat, eszeveszett iramban kezdte űzni a szarvast a fák között.
A télmarta erdő lombtalan fái közt zajló vadászatnak csak a koromszürke égen repülő fekete halálmadarak voltak tanúi, az elf két vesszőt repített a menekülő szarva után, mire a harmadik célba talált...
...a hatalmas agancs a hófedte, mohos sziklák közé ékelődik, ahogy a vad feje felszántja a földet és a szarvas egy messzehangzó puffanással lerogy.
A hosszúéletű óvatosan közelíti meg, a szarvas elnyílt száján minden lélegzetvételével fehér köd gomolyog az ég felé. Az íj húrján újabb vessző áll készenlétben, de már nincs rá szüksége.
Inkább a rövid, levélszerű kardra, melyet a könnyűléptű előhúz a tegez mellől, hogy megadja a kegyes halált a hatalmas prédának, az elejtett szarvasnak...
Az emlékek a pillanat tört része alatt peregnek le a felemás tekintet előtt, de a kiserkenő cseppnyi vér visszarántja a valóságba.
A valóságba, ahol támadója, a zavart fiatal lány megtántorodik és hirtelen összeesik, mintha eszméletét vesztette volna.
Az elf ezúttal a lecsapó sólyom sebességével mozdul, balja a lány dereka, jobbja az ujjai közül kicsúszó penge után kap. A következő pillanatban már egyik karjában a lánnyal, másik kezében a karcsú pengével áll a Barakk bejáratában.*
- Csodás... - *szakad ki ajkain a halk szó, majd jobb nem lévén visszaindul az épületbe, hogy egy szalmabálára fektesse a lányt odabent.
Pár pillanatig fürkészi az arcát, nem elf, ez biztos, de más fajú létére csinos. Biztosan nem ork.
Övéről leoldja a vaddisznó, kemény bőrével vont kulacsot, leveszi kesztyűjét és benedvesíti ujjait, hogy végigsimítsa velük a lány ajkait, hátha ébredésre bírja.*
A hozzászólás írója (Amrod Galabrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.12.08 21:11:40
1805. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-08 20:27:41
Üzenet elküldve: 2014-12-08 20:27:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Amrod Galabrien//
*Mintha a tudata valahonnan nagyon mélyről, vagy nagyon távolról szemlélné az eseményeket, s szólongatná, azt kérdezvén, mégis mit művel? De a hangot elviszi a szél. Most csak az ösztön beszél. Valami különös, teljesen elborító ösztön. Az a felemás szempár mintha hűvös tűzzel parázslana a csuklya árnyai közt. Vad rohanás hevében lombos félhomályból villanó kísértet...
Lassan bodorodik a párapamacs Kaiyko ajkáról, ahogy tüdejéből reszketeg feszültségben ereszti egész eddig benntartott lélegzetét.
Futnia kéne. El, csak elinnen, el Előle. De ha elfutna... Hát nem pont ez rántja végzetbe épp a vadászatban menekvőt? Ím a Vadász, s őt hajtja vére menekülni. Nem! Ha most megugrik, mindennek vége.
Nem kap a gondolatok után az ész, nem vitatja, hogy sajátjai-e, s ha nem, vajon honnan törnek rá ilyen elemi erővel? Egyszerűen veszélyben érzi az életét, s ez a felemás szemű, karcsú démon, a csuklyás, végítélet hozója, föléje magasodik. Árnyéka vetül rá, mint akkor... Akkor ott az avaron...
Pengéje villámgyorsan reppen ki hüvelyéből, s a férfi torka alá szalad. Egy apró sebet ejt, alig sértve a bőrt, de magasabbra kényszeríti a nemes metszésű állat. Remegés nélkül áll meg a fegyver Kaiyko kezében.*
- Az elmúlt télen... *nyílik szólásra a lány ajka csendesen.* - Szarvast lőttél... *suttogja, s hirtelen megdermeszti a felismerés. Agancsot érez moha közé akadni, nyilalló fájdalmat.
A világ megtántorodik, s Kaiyko tagjaiból kifut az erő. Még érzi kicsúszni ujjai közül a markolatot, s megrogyni a lábait, aztán egy pillanatra feketeség borul mindenre.*
*Mintha a tudata valahonnan nagyon mélyről, vagy nagyon távolról szemlélné az eseményeket, s szólongatná, azt kérdezvén, mégis mit művel? De a hangot elviszi a szél. Most csak az ösztön beszél. Valami különös, teljesen elborító ösztön. Az a felemás szempár mintha hűvös tűzzel parázslana a csuklya árnyai közt. Vad rohanás hevében lombos félhomályból villanó kísértet...
Lassan bodorodik a párapamacs Kaiyko ajkáról, ahogy tüdejéből reszketeg feszültségben ereszti egész eddig benntartott lélegzetét.
Futnia kéne. El, csak elinnen, el Előle. De ha elfutna... Hát nem pont ez rántja végzetbe épp a vadászatban menekvőt? Ím a Vadász, s őt hajtja vére menekülni. Nem! Ha most megugrik, mindennek vége.
Nem kap a gondolatok után az ész, nem vitatja, hogy sajátjai-e, s ha nem, vajon honnan törnek rá ilyen elemi erővel? Egyszerűen veszélyben érzi az életét, s ez a felemás szemű, karcsú démon, a csuklyás, végítélet hozója, föléje magasodik. Árnyéka vetül rá, mint akkor... Akkor ott az avaron...
Pengéje villámgyorsan reppen ki hüvelyéből, s a férfi torka alá szalad. Egy apró sebet ejt, alig sértve a bőrt, de magasabbra kényszeríti a nemes metszésű állat. Remegés nélkül áll meg a fegyver Kaiyko kezében.*
- Az elmúlt télen... *nyílik szólásra a lány ajka csendesen.* - Szarvast lőttél... *suttogja, s hirtelen megdermeszti a felismerés. Agancsot érez moha közé akadni, nyilalló fájdalmat.
A világ megtántorodik, s Kaiyko tagjaiból kifut az erő. Még érzi kicsúszni ujjai közül a markolatot, s megrogyni a lábait, aztán egy pillanatra feketeség borul mindenre.*
1804. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-08 19:51:10
Üzenet elküldve: 2014-12-08 19:51:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Kaiyko Di'Arie//
*Már kifelé tart a Barakkból, izmaiban azzal a jóleső fáradtsággal, melyet olyannyira áhított már, elméjében pedig olyan nyugalommal, melyet csak egy ilyen kimerítő gyakorlás hozhat, mint az órákig tartó íjászat.
Kezeit újra a szarvasbőr-kesztyűk fedik, hanyag mozdulattal hajtja fel fejére a viaszvászon csuklyát, hogy vonásait, szoros varkocsba font ezüst haját és árulkodó hegyes füleit elrejtse.
Ám ahogy kilép a sötét utcára, a mögötte lobogó fáklyafény egy hirtelen elé toppanó alakra vetül, aki éppen akkor lép ki a fényre, amikor a hosszúéletű magas alakja a kijáratba ér.
Az árnyéka szinte betakarja az előtte álló alakot, akiről azonnal kiderül, hogy egy fiatal nő. Az elf arcát tökéletes sötétségbe vonja a mögötte lobogó fény, csak a kétszínű szemek villannak a homályban a megfeszülő izmokkal felé forduló alakra.*
- Nem akartalak megijeszteni. - *szólal meg kissé rekedten. A Pegazus óta nem beszélt senkivel pár szónál többet, az órákig tartó gyakorlás pedig alatt pedig egyetlen szót sem szólt.*
- Arra nem lesz szükséged. Nem foglak bántani... - *villan a kétszínű tekintet a kézre, mely a kard markolatára szorul.
Elegendő számára pár pillanat, hogy végigmérje az előtte álló lányt, az ugrásra kész testtartást.
Miért vádolják azok a szemek, miért néz így rá?
Állkapcsán, a csuklya árnyékában megfeszülnek az izmok. Amikor még a fogadó asztalánál azon gondolkodott a gőzölgő őzragu felett, sohasem gondolta, hogy ennyire mélyreható lesz az első találkozása egy arthenior-ival.*
*Már kifelé tart a Barakkból, izmaiban azzal a jóleső fáradtsággal, melyet olyannyira áhított már, elméjében pedig olyan nyugalommal, melyet csak egy ilyen kimerítő gyakorlás hozhat, mint az órákig tartó íjászat.
Kezeit újra a szarvasbőr-kesztyűk fedik, hanyag mozdulattal hajtja fel fejére a viaszvászon csuklyát, hogy vonásait, szoros varkocsba font ezüst haját és árulkodó hegyes füleit elrejtse.
Ám ahogy kilép a sötét utcára, a mögötte lobogó fáklyafény egy hirtelen elé toppanó alakra vetül, aki éppen akkor lép ki a fényre, amikor a hosszúéletű magas alakja a kijáratba ér.
Az árnyéka szinte betakarja az előtte álló alakot, akiről azonnal kiderül, hogy egy fiatal nő. Az elf arcát tökéletes sötétségbe vonja a mögötte lobogó fény, csak a kétszínű szemek villannak a homályban a megfeszülő izmokkal felé forduló alakra.*
- Nem akartalak megijeszteni. - *szólal meg kissé rekedten. A Pegazus óta nem beszélt senkivel pár szónál többet, az órákig tartó gyakorlás pedig alatt pedig egyetlen szót sem szólt.*
- Arra nem lesz szükséged. Nem foglak bántani... - *villan a kétszínű tekintet a kézre, mely a kard markolatára szorul.
Elegendő számára pár pillanat, hogy végigmérje az előtte álló lányt, az ugrásra kész testtartást.
Miért vádolják azok a szemek, miért néz így rá?
Állkapcsán, a csuklya árnyékában megfeszülnek az izmok. Amikor még a fogadó asztalánál azon gondolkodott a gőzölgő őzragu felett, sohasem gondolta, hogy ennyire mélyreható lesz az első találkozása egy arthenior-ival.*
1803. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-08 19:33:17
Üzenet elküldve: 2014-12-08 19:33:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Mászunk a fényre//
*A korareggeli testedzés kipipálva, ha minden nap ilyen tréningben részesülne, mint ma, bizony rövid úton lenne ellenfele Vinának a felnőttek táborából az efféle futóbolond manőverekhez. A felajánlás megtoldására rögtön van válasza.*
- Vagy éppenséggel elengedhetnél, és akkor soha többé nem találkoznánk. Azt hiszed, hogy ez csak neked rossz, hogy a fogvatartottad vagyok valamiért? Mindig ott kell lennem, ahol te vagy, gondolhatod milyen sok kedvem volt ma reggel kikelni az ágyból, de ahogy távoztál, ébrednem kellett és most tessék, itt vagyok. *rázza meg a fejét elégségesre értékelhető színészi alakítása után, majd szinte tükörképpé változik és karba tett kezekkel, morcos ábrázattal sértődöttet játszik, kicsit magasabb, kicsit szőrösebb és kicsit mesterkéltebb kivitelben, mint az egy valódi tükörkép esetében lenne.*
- Sikíts nyugodtan. *egykedvűen, mint, aki már rég beletörődött sorsába vállat von.*
- De azért majd közben mozoghatnánk befelé. *ezek után már határozottan, egyszerre mutat mindkét karjával az ajtó irányába, mintegy egyértelműsítve, hogy mégse idekint töltsék drága idejüket, durcáskodni meg sikoltozni odabent is tudnak.*
*A korareggeli testedzés kipipálva, ha minden nap ilyen tréningben részesülne, mint ma, bizony rövid úton lenne ellenfele Vinának a felnőttek táborából az efféle futóbolond manőverekhez. A felajánlás megtoldására rögtön van válasza.*
- Vagy éppenséggel elengedhetnél, és akkor soha többé nem találkoznánk. Azt hiszed, hogy ez csak neked rossz, hogy a fogvatartottad vagyok valamiért? Mindig ott kell lennem, ahol te vagy, gondolhatod milyen sok kedvem volt ma reggel kikelni az ágyból, de ahogy távoztál, ébrednem kellett és most tessék, itt vagyok. *rázza meg a fejét elégségesre értékelhető színészi alakítása után, majd szinte tükörképpé változik és karba tett kezekkel, morcos ábrázattal sértődöttet játszik, kicsit magasabb, kicsit szőrösebb és kicsit mesterkéltebb kivitelben, mint az egy valódi tükörkép esetében lenne.*
- Sikíts nyugodtan. *egykedvűen, mint, aki már rég beletörődött sorsába vállat von.*
- De azért majd közben mozoghatnánk befelé. *ezek után már határozottan, egyszerre mutat mindkét karjával az ajtó irányába, mintegy egyértelműsítve, hogy mégse idekint töltsék drága idejüket, durcáskodni meg sikoltozni odabent is tudnak.*
1802. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-08 19:29:20
Üzenet elküldve: 2014-12-08 19:29:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Amrod Galabrien//
*A tél talán még rútabbá teszi a város ábrázatát, mint amilyennek Kaiyko eddig látta. Idegen, koszlott és hangos világ ez. Még ez a szűzi, szent fehérség is, mely a mennyekből hull alá, hogy tavaszig álmot bocsásson a természetre, még ez is sáros latyakká gyűlik csak az utcákon. Fehér orcáját csizmás lábak tapossák rút posvánnyá.
Nagyot sóhajt. Ismét csak azon kapja magát, hogy tűnödik, vajon valaha része lehet-e ennek a városnak? Vagy örök kívülállóként figyeli majd mindig? Akarja egyáltalán, hogy része legyen?
Megborzong a gondolattól és szorosabbra húzza a kabátját. Feltekint a halvány bíborban játszó égre, s végigköveti a magányos hópehely útját, mely peregve hullik feléje. Lehunyja a szemét, amint a fagyos csillám ajkához érve cseppé hal. Mintha megállna az idő e makulátlan halál előtt tisztelegni, aztán ismerős hang zökkenti útjára újra: nyílvessző surranása, ideg pendülése. Amonnan jön, a Barakk felől.
Kaiyko közelebb óvakodik. Épp csak annyira, hogy lássa a hang forrását, de igyekszik takarásban maradni.*
- Egy Vadász... *suttogja inkább csak magának. Szíve feszesebb tempóra vált, s most mélyebb kortyokban szívja tüdejébe a levegőt.
Amikor a férfi hirtelenebb mozdulatot tesz, megrezzen kissé, izmai megfeszülnek, de kíváncsisága tovább marasztalja, kockáztatva, hogy meglátják.
Mikor a könnyűléptű visszafordul az összegyűjtött vesszőkkel, majdnem... majdnem meglátta őt, de Kaiyko az utolsó pillanatban takarásba rebbent.
A különös, bizsergető veszélyérzet felett mosolyra húzódik a szája. Kipihegi a pajzán zsipongást, s már löki is el magát a palánkfaltól, hogy hagyja e sorskísértő bohóságot, amikor szembe találja magát a férfival.
Balga volt. Nem figyelte a túl soká nyúló csöndet, hisz az íj nem pendült többet. A tegezben immár barna tollú vesszők sorakoznak, nem játékra valók. Gazdájuk pedig egyenest őrá néz, ... mintha megölte volna már egyszer... talán egy előző életben.
Kaiyko azonnal alapállásba mozdul, s megfeszül. Keze a kardja markolatára szorul. Tekintete a férfiéba fúródik. Vádlón... és riadtan.*
*A tél talán még rútabbá teszi a város ábrázatát, mint amilyennek Kaiyko eddig látta. Idegen, koszlott és hangos világ ez. Még ez a szűzi, szent fehérség is, mely a mennyekből hull alá, hogy tavaszig álmot bocsásson a természetre, még ez is sáros latyakká gyűlik csak az utcákon. Fehér orcáját csizmás lábak tapossák rút posvánnyá.
Nagyot sóhajt. Ismét csak azon kapja magát, hogy tűnödik, vajon valaha része lehet-e ennek a városnak? Vagy örök kívülállóként figyeli majd mindig? Akarja egyáltalán, hogy része legyen?
Megborzong a gondolattól és szorosabbra húzza a kabátját. Feltekint a halvány bíborban játszó égre, s végigköveti a magányos hópehely útját, mely peregve hullik feléje. Lehunyja a szemét, amint a fagyos csillám ajkához érve cseppé hal. Mintha megállna az idő e makulátlan halál előtt tisztelegni, aztán ismerős hang zökkenti útjára újra: nyílvessző surranása, ideg pendülése. Amonnan jön, a Barakk felől.
Kaiyko közelebb óvakodik. Épp csak annyira, hogy lássa a hang forrását, de igyekszik takarásban maradni.*
- Egy Vadász... *suttogja inkább csak magának. Szíve feszesebb tempóra vált, s most mélyebb kortyokban szívja tüdejébe a levegőt.
Amikor a férfi hirtelenebb mozdulatot tesz, megrezzen kissé, izmai megfeszülnek, de kíváncsisága tovább marasztalja, kockáztatva, hogy meglátják.
Mikor a könnyűléptű visszafordul az összegyűjtött vesszőkkel, majdnem... majdnem meglátta őt, de Kaiyko az utolsó pillanatban takarásba rebbent.
A különös, bizsergető veszélyérzet felett mosolyra húzódik a szája. Kipihegi a pajzán zsipongást, s már löki is el magát a palánkfaltól, hogy hagyja e sorskísértő bohóságot, amikor szembe találja magát a férfival.
Balga volt. Nem figyelte a túl soká nyúló csöndet, hisz az íj nem pendült többet. A tegezben immár barna tollú vesszők sorakoznak, nem játékra valók. Gazdájuk pedig egyenest őrá néz, ... mintha megölte volna már egyszer... talán egy előző életben.
Kaiyko azonnal alapállásba mozdul, s megfeszül. Keze a kardja markolatára szorul. Tekintete a férfiéba fúródik. Vádlón... és riadtan.*
1801. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-12-08 18:21:57
Üzenet elküldve: 2014-12-08 18:21:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Mire végez, a karjában minden izom ég és teljesen elzsibbadtak az ujjai. A tegezből az összes nyílvesszőt ellőtte, a céltáblában mint valami sündisznó tüskéi, úgy állnak a barna tollú vesszők.
A hosszúéletű egy szénabálán ül, térdein keresztbe vetve a féltett becsben tartott íj, homlokáról izzadtságcseppek csöpögnek a földre. Zekéje ujjával letörli a homlokát, lehúzza szarvasbőr kesztyűit és megmozgatja elgémberedett ujjait.
Felhős gondolatai teljesen kiürültek a fejéből, kellemes fáradtság keríti hatalmába, melyet csak ilyenkor képes érezni. Valódi harcban még sosem volt része, természetesen volt már vadászaton, veszélyes vadakra és szörnyetegekre is vadászott. Részt vett határaik védelmében is, de ott pár figyelmeztetésként ellőtt nyílvesszőnél többet sosem kellett tennie.
Fáradtan felkel, lerázza karjairól a fáradtságot, mintha így szabadulhatna az izomláz görcsétől, majd komótosan megindul, hogy összeszedje az ellőtt nyilakat. Egymás után veszi sorra előbb a közelebbi, majd a távolabbi, végül a legtávolabbi céltáblát is. Az összes vessző eltalálta a célokat, jópár nyíl a piros foltba is beleállt.
Elégedetten szemléli az eredményt, legalább ezt jól megtanították neki otthon.
A vesszőket a tegezbe teszi vissza, kifelé majd leadja, hogy visszakaphassa saját, acélhegyű nyilait. Azokkal sokkal nagyobb pusztítást lehet végezni, mint ezekkel a fahegyű vesszőkkel. De ezeket gyakorlásra használják, nem élő célpontra.
Miután összeszedte a nyílvesszőket, visszaindul a pulthoz, ahol leadta saját nyilait és visszacseréli őket. Kurtán elköszön a fiútól, majd kilép a Barakkból a sötét utcára, hogy megkezdje hosszú útját át a városon a Pegazus felé.*
A hosszúéletű egy szénabálán ül, térdein keresztbe vetve a féltett becsben tartott íj, homlokáról izzadtságcseppek csöpögnek a földre. Zekéje ujjával letörli a homlokát, lehúzza szarvasbőr kesztyűit és megmozgatja elgémberedett ujjait.
Felhős gondolatai teljesen kiürültek a fejéből, kellemes fáradtság keríti hatalmába, melyet csak ilyenkor képes érezni. Valódi harcban még sosem volt része, természetesen volt már vadászaton, veszélyes vadakra és szörnyetegekre is vadászott. Részt vett határaik védelmében is, de ott pár figyelmeztetésként ellőtt nyílvesszőnél többet sosem kellett tennie.
Fáradtan felkel, lerázza karjairól a fáradtságot, mintha így szabadulhatna az izomláz görcsétől, majd komótosan megindul, hogy összeszedje az ellőtt nyilakat. Egymás után veszi sorra előbb a közelebbi, majd a távolabbi, végül a legtávolabbi céltáblát is. Az összes vessző eltalálta a célokat, jópár nyíl a piros foltba is beleállt.
Elégedetten szemléli az eredményt, legalább ezt jól megtanították neki otthon.
A vesszőket a tegezbe teszi vissza, kifelé majd leadja, hogy visszakaphassa saját, acélhegyű nyilait. Azokkal sokkal nagyobb pusztítást lehet végezni, mint ezekkel a fahegyű vesszőkkel. De ezeket gyakorlásra használják, nem élő célpontra.
Miután összeszedte a nyílvesszőket, visszaindul a pulthoz, ahol leadta saját nyilait és visszacseréli őket. Kurtán elköszön a fiútól, majd kilép a Barakkból a sötét utcára, hogy megkezdje hosszú útját át a városon a Pegazus felé.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7342-7361