// Véletlen találkozás //
-Hát... *Nem is tudja, hogy kezdjen neki, és hogy mennyit meséljen, de gyorsan összeszedi a gondolatait.* Tegnap elég hosszú napom volt, sok időt töltöttem a mágustoronyban, és a gyakorlás majd' minden erőmet kiszívta. Még napnyugta előtt elindultam vissza, Arthenior felé, hogy az éjszakát már a fogadóban töltsem, de kicsit túlbecsültem magam. Alig értem el a dokkokat, mikor a lábaim felmondták a szolgálatot, és az egyik láda tövében elnyomott az álom. nem tudom, mennyi ideig voltam kiütve, de arra ébredtem, hogy egy számszeríj mered rám, és elmondhatom, nem volt valami kellemes ébredés. A maskarás fickó -mily meglepő- a pénzemet akarta, de mivel alig volt nálam valami, nem adtam valami szívesen. Megpróbáltam elszökni, de hát enyhén szólva sikertelen volt a próbálkozás, az egyik kanyarban ismét összeestem és teljesen védtelen voltam. Úgyhogy nem volt más választásom, hagytam magam, és elvette, amit akart. *Arca komor, természetesen nem örül, hogy megcsupaszították -szó szerint. De az élet megy tovább, ahogy anyja mondta volt, és ebben az egy dologban Nolie kénytelen volt igazat adni neki.*
-Meglehet, de kötve hiszem, hogy megkedvelem az íjászatot, vagy bármelyik fegyvernemet, az nem az én világom. *Húzza fel az orrát. Sosem volt jó az ilyen dolgokban, az egy helyben ülés, a magolás sokkal jobban ment neki, még ha nem is csinálja szívesen. De van benne sikerélménye, és ez neki bőven elég.
A gazdagnegyedben kicsit gyorsít a tempón, nem szereti ezt a környéket, még az emberek is ellenszenvesek neki.*
-Ha ennyi pénzem lenne, én biztosan nem vennék nagy házat. A végén még eltévednék a saját házamban. Vagy ha együtt élnék valakivel, meg sem találnánk egymást, na ez köszönöm, nem hiányzik. Viszont lenne egy hatalmas udvarom, tele virágokkal, fákkal, lovakkal. *Ábrándozik egykedvű hangon. Nagyon élvezné, ha sok pénze lenne. Megalapozná a saját, békés kis életét, aztán, amennyit csak tud, a szegényeknek adná.
A barakkban, miután megszabadult fegyvereitől, hagyja, hogy a férfi válogasson a falra erősített fa másolatok között, miután ő választott, csak azután keres magának is valami használhatót.* ~Mint egy gyerekíj.~ *Gondolja a fegyvert figyelve, majd leemeli a szögről.*
-Én egyelőre azt a szintet szeretném elérni, hogy ki tudom lőni a nyilat. Még a céltáblát sem akarom eltalálni, nem vagyok nagyravágyó. *Jelenti ki egy halvány mosoly kíséretében, és követi Kim-et a céltáblák felé.*
-Oké, de készülj fel rá, hogy sokáig fog tartani, mire haladást mutatok. Már ha lesz ilyen. *Hangján egyértelműen hallani, hogy nem bízik magában, de egyáltalán nem ok nélkül. Próbálkozott már néhány dologgal, de egyik sem ment valami jól, valószínűleg az íjászatban is kudarcot fog vallani.*