//Második szál//
//Öntudatra ébredés//
*Kicsit át kell gondolni a dolgot, mielőtt belekezd.*
-Valamikor a sötételfek büszke és gyönyörű tárnavárosokat építettek, olyasmiket, amikkel nem vetekedhetett semmilyen más város. Legalábbis, ezt mondják, én már nem odalent születtem. Sok elpusztult mára, mint a miénk is, és a mélységiek vagy elköltöznek városokba, vagy barlangokban folytatják. Mi az utóbbi kategóriába tartozunk. Azt már említettem, hogy a hímekk alacsonyabb társadalmi ranggal rendelkeznek. De konkrétan csak maguk között lehetnek vezetők, és legyenek bármilyen tehetségesek, sosem lehetnek magasabb rangúak egy nősténynél. *Megrázza a fejét a sületlenségen, ami náluk uralkodik.* -A matróna irányít mindent, mindenki neki válaszol. Ahol vannak, ott a hadvezérek, a papnők, mindenféle tisztségviselők. Mindenki. És övé a döntés mindenben. A mi matrónánk meghalt, amikor a városunk beomlott és a felszínre kényszerültünk, így apám nővére vette át az uralmat, anyám pedig hadvezér lett. Az egyik fivérem nagyon tehetséges harcos, és ha tanítanák vezető lenne belőle. Olyasvalaki, aki tudja, mikor érdemes harcolni, mikor tárgyalni. De a jelenlegi állás szerint sosem lesz az. Ő kicsit hasonlít rám, talán mert mindketten idefent születtünk, és már hallottunk arról, milyenek a felszíniek. De ő mindenekelőtt harcos, én sokkal jobban hajlok a tudományok felé. *Kissé nosztalgikusan mosolyog a bátyja gondolatára. Reméli, hogy nem került bajba nélküle. Mondjuk, így sokkal kisebb az esélye rá.* -Nem szeretik, ha valaki új gondolatokkal áll elő. Ha valakinek nem csak az erőszak létezik. Nem szeretnek engem sem, és minden közösség kidobott volna magából, nagyon sok holtan. Az a szerencsém, hogy papnőnek tanultam és majdnem az is lettem. Az egyetlen papnőnk. Ez védett meg hosszú idei, amíg a bátyámmal ki nem nőttük azt, hogy lázadást tervezzünk. De ahogy tanultam néhány szertartásról és arról mit is várnának el tőlem, inkább letettem arról a hivatásról. Később már az védett meg, hogy okosabbak voltunk és kihasználtuk az elkerülhetetlen változásokat arra, hogy kikerüljük a kivégzést. Így is biztos vagyok benne, hogy ha még sokáig jártatom otthon a számat, kidobtak volna. Még jó, hogy úgy döntöttem, magamtól jövök. *A végén elmosolyodik, egy kicsit fel is kuncog. Valahol szórakoztatónak találja azt, hogy megelőzte a nagynénje és anyja esetleges próbálkozásait. De odáig teljesen komolyan beszél.*
-Nincsenek, bár más közösségekben előfordulhatnak. A legtöbb sötételf lenézi a felszínen élőket. Általában egy félvér nálunk... erőszak eredménye. *Nem boldog attól, hogy ezt ki kell mondania, de hazudni sem szeretne.*
-Mert elhisszük, hogy a vérrel tovább szálnak a képességek és erények, de ez nem mindig igaz. És vannak esetek, amikor nem is ez, hanem a vagyon játszik közbe. Én ezt ostobaságnak tartom, a legtöbb esetben. *Megvonja a vállát. A címek és rangok öröklődése valami olyasmi volt, amit sosem értett. Ebben inkább a sötételf hagyományok híve, bár a gyilkosságot kihagyná azokból is. A dolog lényege, hogy illene az címeket kiérdemelni. Kevés kivétel van, ahol már gyerekkorától valamire tanítanak valakit, hogy megfelelően el tudja végezni a dolgát. Na, az az ő szemében is jogos.*
-Nem, valóban nem. De ki tudja, mi az, ami öröklődik? És mit gondolsz, milyen joggal rendelkezhetek vagy rendelkezhettem én, amivel te nem?
*Elmosolyodik Szana mondanivalóján. Valahogy van egy olyan érzése, hogy (ha még most nem is gondolja komolyan), egyszer tényleg meg fogja próbálni.
A lány nem úgy lő, mint aki életében először nyúl íjhoz, de látott már Krisa nála profibbakat is.*
-Valószínűleg tanultad, gyakorlással lesz ez jobb is szerintem. Akár sokkal is. *Jelenti ki végül, akkor is, ha nem szakértő.*