//Kis kiruccanás//
*Maereh körbenéz, majd bólint.*
– Hát biza, leginkább neked beszélek itt.
*Aztán a lány kópésan elvigyorodik.*
– Én ezeket mind elhiszem, de nem mindegy ám, hogy éppen az ősök által már bejáratott bányában az ismert tárnákban dolgozol huszadmagaddal, vagy egyedül vagy, és neked kell megtalálni az új bányát is. Bizony! De még bármi is lehet, találhatsz ám vasat is, de ki tudja még mit is… *Mae gondolkodik egy sort.* Rezet! *vágja ki.* Ezüstöt. Miért előírás az, hogy csak a Krenkataurban legyen? Vagy találhatunk köveket.
*Észre sem veszi, hogy lelkesedésében éppen többes számot használ.*
– Nem tudom. Vannak mindenféle alakok, kik azt mondják ők szörnyvadászok, de én kicsit máshogy vélekedem. Vannak helyek és hát olyasmik, amiket mi szörnyeknek nevezünk, pedig talán csak békén kellene hagyni az ő helyeiket. Ha érted, hogyan gondolom.
*A lány szusszan egyet, majd bólint Gorik szavaira.*
– Ez igaz, de hát én nem vagyok lovag, gondolom tanítják őket arra is, olyankor mit kell csinálni. Vagy nem?
*Felvonja a szemöldökeit.*
– Mégis mi fura van rajta?
*Maereh Gorikot nézi.*
– De ha egy törpétől talán fura, hát egy nőtől nem az! Mégis hogy néznék már ki üvöltve és harci szekercét lóbálva? Na azt te sem akarod ám tudni! Azt az fogja csak megtudni, aki mondjuk árt a kistörpéimnek, már ha lesznek valaha.
*Mae biztos benne, hogy akkor aztán elszabadulna.
Nem mintha nem lehetne éppoly veszélyes tőrrel a kézben.
Újra a céltáblára néz. Fekete és fehér körök, koncentrikusan, kintről befelé: fekete, fehér, fekete újra, aztán a második fehér a közepe meg vörös.*
– Na akkor innen, ez úgy tíz lépés nekem, hat egy embernek!
*Ma szembe fordul a céltáblával, egy kicsit méregeti a gyakorlófegyvert a tenyerén, majd céloz és röppen a tőr. Az első fehér körbe.
Nem néz Gorik felé, csak dob újra. A második fekete és a második fehér határába csapódik a penge.
Aztán még egy dobás, a fehér és a vörös szélébe. A lány a céltáblát nézi.*
–Hmm.