//Vértestvérek kaland nyitás//
*Cranmer már napok óta nem aludt. Mintha az egész kifejezetten az ő személye elleni sértés lenne. Mintha kizárólag azért történnének meg ezek a dolgok, hogy őt nevetségessé tegyék vele. Pedig érzései szerint ő mindent megtett ami tőle telt. Végigtúrta a várost, még a csatornákba is lement, és mi az eredmény? Semmi. Mindenkit elhurcoltatott, akinek köze lehetett a gyilkosságokhoz, de semmi nem derült ki. Válogatott kínzásnak vetett alá minden gyanúsítottat, de senki nem tudott semmit. Legalábbis Cranmer megtanulta az évek során, hogy az az ember akinek mindkét szemét kiszúrják és megdolgozzák a férfiasságát, igen ritkán szokott hazudni. A várnagy lába alól kezd kicsúszni a talaj, a Tanács is pedzegette hogy kezd öreg lenni a munkájához, pedig ez nyilván nem igaz. Minden hibája ellenére a várnagy kizárólag a város érdekeit tartotta szem előtt bármit is tett, becsületén soha nem esett csorba, igaz módszerei elég erőszakosak. Már nem látott más kiutat, elhatározta, hogy ráálít az ügyre pár közembert, persze nem besúgót vagy saját ügynököt. Valakit aki beszivároghat a bandába akik ezt teszik és szépen kitálalhat neki. Ha átvernék... nos... Eldorien Cranmert még sosem verték át büntetlenül.
A város térképe fölé hajolva próbálja elemezni hogy mégis mit rontott el, merre indulhatna még. Hosszú órák óta teszi mindezt, emberei nem merik zavarni, tekintve hogy közülük is nem egy esett áldozatul a szellemvadászatnak amit Cranmer a sajátjai között rendezett. Az őt közvetlenül szolgálók pedig a Barakk ellentétes felén tartózkodnak, mert pontosan tudják milyen idegállapotban van a várnagy, és ha a várnagy dühös, akkor fejek fognak hullani. Ez a sötét dicsfény a legkevésbé sem zavarja a férfit, sőt ha említik neki, csak nevet és egy legyintéssel letudja a dolgot, mondván 'Nem érdekel hogy félnek tőlem, vagy gyűlölnek ameddig engedelmeskednek.' Belátható, hogy igaza van, Cranmer a legjobb abban amit csinál és ezzel tisztában van. A férfi nagyot sóhajt és kezével végigtúr a haján. "Friss levegő... az kell most..." fut át a gondolat agyán, majd nekiáll megvalósítani az elhatározást, és döngő léptekkel elindul lefelé a lépcsőn, ki az udvarra, ami most is hangos a harcolók keltette zajtól. Mélyeket lélegezve jár-kel köztük, még a 'legvadabb' küzdelemben részt vevők is kitérnek az útjából. Mintha egy megtestesült isten lenne, aki bármikor elsöpörheti őket. Nagyjából ilyen érzésekkel tekinthet az ember fia Eldorien Cranmerre. Ahogy a küzdők között járkál, három alakra lesz figyelmes, bár az túlzás hogy felkeltették az érdeklődését, inkább csak arra vezetett az útja és véletlenszerűen felnézett mikor elhaladt mellettük. Épp a párharc utolsó mozdulatait látja, valamint egy kopasz férfi kijelentését hallja, miszerint partnere 'Piszkosul jó.' Cranmer megtorpan, végignéz a hármason, majd megszívja az orrát, és köhög párat jelentőségteljesen. Azok minden bizonnyal felfigyelnek rá, a várnagy pedig, kinyújtja a kezét az egyik férfi felé, jelezve hogy a fegyverére tart igényt.*
-Ha megengedi, én is megpróbálnám, csakugyan olyan jó-e. Uram, van kifogása ellene?
*fordul Arun-hoz.*
-Csak pihenésképpen...*kúszik arcára egy olyan mosoly, mitől egy jobb házból származó veszett farkas is nyüszítve menekülne.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.04.16 15:08:59