//Végveszélyben//
*Ez az a pillanat, amikor kezd most már igazán elege lennie abból az egész helyzetből, amibe mások belekeverték. Azt persze ő is érzi, és Natalayda szavai is ráerősítenek erre, hogy azzal, hogy ostobának nevezte őket, nagyon elvetette a sulykot, ahogyan azt is tudja, hogy kevésbé zaklatottan biztosan sohasem mondott volna ilyet, de hát mondjon neki bármit is a szőke lány, nem nagyon tud másként gondolni olyan lényekre, akik képtelenek megérteni, hogy az igazság ismerete jelen esetben nem csak saját "önző" szemszögéből nézve létfontosságú, hanem az övékéből is. De hát így akarjon jót a fél-elf vadidegeneknek!
Igazából vagy Alenia a hibás azért, amin ő keresztülment és keresztül megy még most is, aki otromba és aljas tréfába keverte bele, vagy Aleimord, aki a szemébe hazudta ezt, és mindössze azt érte el ezzel, hogy fusson odakint még egy teljesen felesleges kört, és olyanokat haragítson magára, akik más körülmények között akár még a barátai is lehettek volna.
Nos hát... ezek után minden bizonnyal nem lesznek, és ő sem igen vágyik ilyesmire, hiszen pont az imént történt, hogy mindent előrébb helyeztek nála, és pont az ő szempontjait nem voltak hajlandóak figyelembe venni. Fontosabb volt nekik, hogy távol tartsák őt Aleimordtól, mint az, hogy ő beszélhessen az elffel. Még Ydriss is azt javasolta, hogy várjon ezzel estig, ameddig a ház ura majd kegyeskedik foglalkozni vele. Csak hát, vannak az életben halaszthatatlan dolgok, és az igazság ismerete jelen helyzetben pontosan az.
Esze ágában sincs mindenesetre leállni vitatkozni a másik két lánnyal erről. Ha eddig nem voltak képesek, vagy hajlandóak megérteni, amit mondott, akkor ezek után sem fogják, főleg nem úgy, hogy most már nagy valószínűséggel nem is Alenia támadói, (már, ha tényleg azok voltak és nem a barátai, ahogyan Aleimord állította róluk) hanem ő a szemükben az igazi közellenség.
Ha odakint a padon össze is roskadt, most a benne tomboló dühnek és haragnak köszönhetően, amit a kinti beszélgetés szított fel benne, úgy csörtet vissza a Barakkba, mint valami vaddisznó. Nem néz hátra, hogy Natalayda és valószínűleg Ydriss is követik-e, bár valószínűsíti, hogy igen, mert hát mi mást tehetnének, vagy hová mennének és miért pont most?
Aleimordot, a városőrt és persze Nairadát nem nehéz kiszúrnia, és amint meglátja őket természetesen nem meglassítja, hanem éppen ellenkezőleg, meggyorsítja lépteit.
Kíváncsi rá, hogy mit fog látni a ház urának arcán, most, hogy visszatért, megkönnyebbülést, vagy pedig haragot, de mivel az elmélkedésből és gondolkodásból már legalább annyira elege van, mint ebből az egész elátkozott napból, bárhogy is reagál visszatérésére a férfi, ő pontosan ugyanazt teszi, amit eredetileg eltervezett.*
- Kérlek szánj rám fél percet! *mondja neki maradék önuralmát összeszedve halkan, és finoman belekapaszkodik a ruhájába, pont mint aki szeretné kicsit félrehúzni őt a társaságtól. Ha Aleimord érti a célzást és arrébb megy vele pár métert, hogy mások ne hallják őket, akkor érti, ha nem akkor mindenki előtt teszi fel a kérdést, amire - szilárd meggyőződése szerint, - minden joga meg van megtudni a választ.*
- Ez, amit az előbb mondtál, nem igaz, ugye? Nem Alenia vicce volt, igaz, hanem tényleg megtámadtak minket? *bár hangja viszonylag szelíd, sőt szinte suttog, hogy ne hallhassa senki más, csak a férfi, őrült szemei és összeszorított ökle követelik a választ.*
- Tudnom kell. *jelenti ki végül, aztán csak áll és vár. Ha valamiben teljesen biztos ebben az egész lélekőrlő bizonytalanságban, az éppen az, hogy Alenia megmentése, vagy meg nem mentése, nem ezen az újabb, apró kis közjátékon fog múlni.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.13 12:02:44