//Ziál, Lazelit, Felthys NCP állapotban, írásos engedéllyel//
*A dobás sikerén már csak a mögötte megszólaló ismerős hang emelkedhet fölül. Boldogan, csillogó tekintettel ugrik lovagjuk nyakába és még azért se nagyon húzza el a száját, hogy a férfi megborzolja a haját. Nem is gondolta volna, hogy ennyire hiányozni fog neki ez a hármas. Felthys-t még nem tartja maguk közé, ráadásul még mindig nem tudta meg, hogy mi is az a vándor... Ziál mond pár szót a reggelükről, s azt is megemlíti, hogy rajta segítettek. Azonnal eszébe jut, hogy mi is történt ott reggel a tónál, s szemében kialszik a vidámság mindig ott lobogó szikrája. Se Lazelit, se Ziál nem tudja, hogy mi is történt pontosan, ráadásul az a furcsa idegen Azzu-val... Mintha felébredéskor ugyanazt az energiát érezte voln, mint a tisztáson. Ekkor lép oda Felthys, hogy bemutatkozzon a lovagnak, vagyis az ő lovagjának, így Fibienne egy kicsit háttérbe szorul. Figyelmesen hallgatja az elhangzó mondatokat, de nagyon hallgatag lesz és eléggé elgondolkozó. Örömmel veszi tudomásul, hogy vissza mennek a fogadóba. Az elmúlt napok alatt számára az a hely kezdi jelenteni az otthont. A fogadó egy biztos pont lett az életében, az ott lévő ricsajjal, a fogadóssal és a harsányan nevető iszogatókkal. A felnőttek ezt nem is érthetik, hogy mi megy benne végig nap, mint nap. Sokszor gondol a családjára, főleg lefekvés előtt és akkor, mikor a nap első sugarai megrebbentik szempilláit. Azt az űrt, melyet hagytak, Ziál és Lazelit tölti ki azóta, mégis valami legbelül nyomasztja. Érzi, hogy valami nagyon nincs rendben. Nővérkéje és a szél lovagja ugyan szeretik, de egymás felé nyitogatják lelkük kapuit, amit Fibienne nem érthet, vagy legalábbis nem láthat, mert nincs hozzá szeme. A korosztályában talán már pusmognak egy, s másról a lányok, de Fibienne nem igen volt soha a korosztályával. El van velük, néha még ragaszkodni is tud hozzájuk, de a sok költözés a huzamosabb barátságot soha nem tette lehetővé a számára. Eközben engedelmesen elindul nővérkéjével és a lovaggal a fogadó irányába. Még a cuccokat is segít hozni, s miután elköszön Felthys-től, meglepődve veszi észre magán, hogy se a sikerének nem tud most szívből örülni, se az új ruháról nincs kedve dicsekedni, pedig olyan szép.*