*~Szóval ezt a koszfészket nevezték el az ősömről?~ -tűnődik magában az ifjú lovag, miközben kíséretével végigügetnek a városon. Először a szegénynegyeden, majd a szemet jobban vonzó gazdagok negyedén, onnan pedig fémes mosollyal köszön rájuk a barakk nyitott kapuja, és az abból kiáradó szitkok és csattanások hangja.*
-Utánam! *kurjantja el magát ünnepélyesen.
Fakó lova, mely fekete pettyekkel van díszítve, kisebb huzavona után beelőzi társai lovait, majd azok mögötte libasorban helyezkednek el.
A barakk előtt két karó van leütve a földbe, azok közt pedig erősen leszegezett deszka, amely leginkább úgy fest, mint egy kezdetleges kerítés, de valójában a lovak kikötésére szolgál. Lepattan a pettyes fakóról, és a kantárszárat erős fojtóhurokkal köti ki a fehérre mázolt kikötőkerítésen.
A háta mögött lévők és a saját páncélja is, mint ezer apró aranyszem, úgy csörögnek, mikor az oldalukon függő kardok oda-oda ütődnek combjuknak. Mindhármójuknak bal oldalán függ fényes pengéjük, kísérőinek egy-egy pallos, neki pedig a régen megszokott díszes, cirádázott kardja. Egy fiú köszörüli meg torkát a kardok láttára, jelezvén, hogy azokat le kéne tenni, de a Thenior-kölyök egy intéssel viszonozza a nemes gesztust. Mögötte a két hallgatag férfi most felkuncog, ahogy pökhendi módon utasítja el a fiatal fiú akaratát, de amikor a barakk homokjára lépnek, és harcoló suhancok tömege tárul a szemük elé, a kuncogás abbamarad, és vadul mutogatnak a jobban harcoló kölykökre, vagy a béna és satnya mihasznákra. Előbbieket egy elismerő füttyentéssel, utóbbiakat egy széles mosollyal jutalmazzák, de útjuk a barakk hátsó szegleteibe, a magasabb rangú katonák kaszárnyájára vezet.
Egy vasalt tölgyfaajtó tiltakozó nyikorgással nyílik ki, kiengedve a súlyos illatokat, melyek eddig bent kavarogtak. Sült hús, -láb, -izzadtság és valamilyen aromás illat. Apró fintorral indulnak meg a kanyargós csigalépcsőn, ami a parancsnok szállására vezet.
Odafenn fadeszkákból összeállított, gerendákkal erősített padló fekszik, a lépcsőből felérve pedig balra található egy konyhának nem nevezhető valami, jobbra pedig egy díszes ajtó, ahol minden bizonnyal a magas rangú katona lakik. Ysero kilép a trióból, majd harsányan bekopog az ajtón.*
-Ki az? *kérdezi a katona*
-Ysero Thenior.
-Jöjj beljebb!
*A szobában elillant a kaszárnya szaga, idebenn menta illata kavargott, miközben a parancsnok valamit majszolt. Talán sült csirke lehetett egykoron.*
-Parancsnok! Meghoztam őket! *a két szűkszavú katona féltérdre ereszkedik* -Két igen jól képzett katona a lihanechi városőrségből.
*A parancsnok lassan végigméri őket. Gyanakvó pillantást vet rájuk öreg szemével.
Az öreg parancsnok tényleg öreg. Haja már ősz színekben pompázott, csak úgy, mint harcsabajusza is, vékony, alacsony termetű férfi, ráncos arccal, de látszik rajta, hogy ha meglendítene egy pallost, az még mindig keményet szólna.
Végül felnéz Theniorra.*
-Köszönöm. *a lovag fejet hajt, majd éppen elindulna* -De... nem csak ezért küldtem érted... *bajsza úgy mozog beszéd közben, mintha egy sapka lenne, amit túlméreteztek a fejéhez.* -Arthenior közelében, az erdőben... Eltűntek a legjobb katonáim. Azt rebesgetik, hogy valami rémség szedi az áldozatait, meg azt is, hogy valami csapdamester kezdett őrült gyilkolászásba. Akiket odaküldtem, vagy semmit sem találtak, vagy vissza sem tértek... Fogadj magad mellé valakit és próbálkozz te is!
*Ysero mélyen meghajolt, majd távozott, de az öreg még egyszer utánaszólt:*
-Apád jó barátom volt! Remélem te sem okozol csalódást!
*A lovag ezt jól az eszébe véste, majd lesietett a lépcsőn, át a súlyos szagokon, végigbaktatva a barakkon.
Elköti lovát. Látott errefelé egy cégeret, valami fogadóét.*