//Lorsan//
*Elneveti magát.*
– Porcelán éjjeli. Lehetőleg tele. Garantáltan elijeszt mindenkit.
*Nem tehet róla, de elsőnek ez jutott eszébe, és a kacagása most bizony betölti a barakkot, de a lányt ez nem érdekli, szinte észre sem veszi az esetleg feléjük forduló fejeket, csak Lorsant látja. Őt nézi.*
~Nevetsz velem?~
*Követi a férfi gondolatmenetét.*
– Hát, ha arra gondolok, akkor egyértelmű a helyzet, melyik a gyengébbik nem. Ha a férfiakon múlna, kihalna az emberiség *mondja félig tréfásan, félig komolyan.* Sosem voltam hisztis kislány, nem is lehetett tata mellett, ő nem tűrte volna, de nem is lett volna értelme. Egyébként van, amitől öklendezek, mindig… *árulja el.
Tudja ugyan, hogy harcról beszélnek, arról, hogy ha kell, a saját élete védelmében másét vegye el, de az Nittának valahogy egészen más, nemesi születésűként és kardforgatók által nevelve, mintha arról lenne szó, hogy egy sötét sikátorban szúrjon le valakit, vagy mérgezzen meg valakit pusztán számításból. Az gyilkosság! Ez harc. Vagy önvédelem. Nitta ezt a kettőt egészen máshogy kezeli erkölcsileg.*
– Úgy látod? Tényleg úgy látod, hogy menni fog?
*Nittának persze volt és van némi alapképzettsége, de a tatája abbahagyta az oktatását, mikor a lány közeledett a tizenötödik évéhez, úgy gondolta, egy nemes jövendő feleségéhez nem illik a fegyver.*
– Értem én, de azért fúúúj *húzza a száját* és ha beteg leszek tőle? Valami mosdatlan akárkitől?
*Persze Nitta tudja, ha úgy adódna küzdene, ahogy küzdött akkor is, foggal-körömmel, de álmában lepték meg, és ketten voltak ellene. Megremeg, mélyet sóhajt, de aztán Lorsanra néz, és most nem engedi magát belesüllyedni a bánatba.*
~Az már elmúlt. Ez meg most van.~
– Igen, mutasd meg, kérlek!
*A lány nem kíméli magát, de különösebben az elfet sem, végtére is Lorsan ezt kérte tőle, hogy tegye oda magát és ne csak imitálja a harcot. Különben is bízik abban, hogy a férfi nem hagyná, hogy ő véletlenül komoly sérülést okozzon neki így gyakorlás közben.
A végén persze kifullad, és fekve marad a földön.*
– Köszönöm *zihálja* Jó nap volt. Előtted már Tyran is lefárasztott karddal. Tudod, az a fiatalember. Kedves fickó, remélem, felveszik majd a városi őrségbe, már ha tényleg oda jelentkezik.
*Kikerekednek a szemei, amikor meghallja Lorsan ajánlatát, felül és úgy néz azokba a tiszta világoszöld szemekbe.*
– Te tényleg a nyakadba vennél egy ilyen problémahalmazt, mint én? Tanítanál? Minden nap?
~Akkor veled kellene mennem.~
*Nitta meglepve realizálja, hogy ez a gondolat nem tölti el félelemmel, inkább kíváncsiság az, amit érez. Tudni akarja, Lorsan komolyan mondta-e.*