*Úgy néz ki, mint a halál őrült, tomboló angyala. Hajszálai vadul táncolnak körülötte, miközben ő csak táncol tovább. Már jó ideje harcol képzeltbeli démonaival, az elhagyatott teremben. A heves küzdelemben teste úgy izzik, mint a kemence, a levegőt pedig úgy kapkodja, mintha az utolsó lélegzetvételek lennének számára. Szíve kalapál, zakatol. De mozdulatai nem árulkodnak fáradtságról, sőt egyre jobban formálódnak, és alakulnak. Hol egy vágás, hol egy szúrás érkezik az ellenfelek gyomrába. A többinek nyakát szegi, és van, kinek ágyékába döf a kard. A kard tulajdonképpen egy kagyló, s használója nem más, mint egy parányi homokszem, s ha elég kitartó, a homokszem lassan gyöngyé alakul. Erre vágyik ő is. Azonban ha mozdulatai nem is, teste elfárad, és úgy ahogy van, hanyatt vágódik rongybabaként a földre. Mellkasa vadul emelkedik fel - le, és hiába próbálja újra kezébe venni a gyakorló kardot, keze nem engedelmeskedik. Egy sebként feltépett kiáltás szakad torkából. S egyszerre érződik ki belőle a harag, gyűlölet, és a tehetetlenség. Gyarló emberi testébe marnak kezei, és átkozza a napot, amiért halandónak született.
Sok időbe telik, mire ráeszmél, hogy hol is van valójában, és mi történt vele. Néha nehezére esik elválasztani a képzeletet a valóságtól. Már mellkasának vert hullámai is alább csökkentek, szemeit lassan kinyitva, azok csak ridegen tekintenek előre. Azonban valami keserű ízt kezd el újra érezni a szájában, s a csalódottság újra elkezdi mérgezni elméjét.*
- Nem érthet meg senki, mert önmagam sem értem, a bánattal csatázom, de csak könny a vértem.
*Halkan szól, csak úgy magának. S nehezen összeszedve magát kászálódik fel a földről. Kezében a fakardal. Nem foglalkozik olyan fölösleges dolgokkal, mint hogy leporolja magát, vagy, hogy szemre vételezze zihált állapotát. Kicsit dülöngélve ér vissza a pulthoz, és adja vissza a kardot a fiúnak. Magára kanyarítja köpenyét, de mielőtt indulna, látja a fiú izgatott állapotát, és csodálkozó tekintetét, és mivel még mindig a történtek alatt áll tudata, ércesen förmed fel.*
- Mi az? Mit lesel?
*Szemei szikrát szórnak, és kezei hirtelen görcsbe rándulnak. Minden izma megfeszül.*
- Vér. Akarom mondani, vérzik az orra.
*Mutat is a kis kéz a csodálat tárgya felé. Sung szája szegletében egy félmosoly jelenik meg, miközben hófehér kezén, egy gyors mozdulat következtében, megjelenik saját vére. Groteszk egy látvány, ahogy elkezdi mustrálni az élénkvörös, kellemesen rozsdás illatú váladékát. De hiszen régen látta már saját vérét, így hát érthető hogy régi ismerősként üdvözli, és mint egy ismerősnek neki is jár a figyelem. Egy fél kacaj is felhangzik, miközben a kijárat felé veszi az irányt. Nem tudni még, hogy ott jobbra vagy balra fog elindulni, de az már biztos, hogy jókedvében hagyja el a barakkot. *
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2013.07.01 17:03:56, a következő indokkal:
Hozzászólások egybeszerkesztése.