*Az út végén a barakk képe sejlik fel előtte, melyért könnyebbülten sóhajt fel. Egyrészt azért, mert fájó tagjai már alig bírták volna a sétát, kifulladt orkot látni meg olyan, mint hülye gnómot, másrészt azért, mert így megszabadul az őt zrikáló őrjáratoktól. Persze azt még nem tudja, hogy a barakk a városőrök darázsfészke, de boldog tudatlanság, szokták mondani.
Ahogy belépne, egy fiúcska szólítja fel remegő hangon, hogy adja le minden fegyverét, aminek ő eleget is tesz. Először kihúzza bőrövéből a tőrt, másodszor a felajzatlan íjat, harmadjára pedig a tegezét, melyet a fiú sietve kicserél egy gyakorlóíjra, és néhány tompa hegyű nyílvesszőre. Amint megkapja a gyakorlóeszközöket, az ork morran egyet, és néhány aranytallért is a pultra csúsztat, amit a fiú először csak bámul, de amint hátat fordít neki, hogy bemehessen, Arathan hallja a háta mögül a pénzcsörgést. Jót mosolyog, majd belép a barakk területére, és amit először észrevesz, az az, hogy rohadt sok városőr van.
~Csederből vederbe.~ -morran fel halkan, majd a gyakorlótér felé veszi az irányt, először a céltáblákhoz.
Megkeresi a számára tökéletes gyakorlótávolságot, ami megegyezik azzal, mintha egy szarvast közelítene meg észrevétlenül a bokorban, szóval bő húsz-huszonöt lépésnyit. Leguggol, az íjtest alja a föld felett félujjnyival leledzik, az ork lába között, az ideg pattanásig feszítve. A világ elcsendesedik, csak a szívdobbanást lehet hallani, majd eljő a tökéletes pillanat, és az ideg pendül egyet, a nyíl pedig kirepül a céltábla felé.
Ha a céltábla lenne a szarvas, és a közepe lenne a szíve, akkor Arathan valahol a máját találta volna el. Az sem lenne valami rossz találat, viszont gyűlöli nézni, ahogy egy állat kiszenved, így számára korántsem jó. Szakadatlan ismételi a lövéseket, mindaddig, amíg zsinórban kétszer sikerülne egy lövésből megölnie a vadat, ekkor pedig elégedetten összeszedi sokadjára is a nyílvesszőket, majd tegezestül-íjastul félrerakja őket, és megközelíti a gyakorlótér másik felét, ahol láncon fityegnek homokkal megtöltött bőrzsákok.
Ott áll előttük, méregeti őket, majd egy hirtelen pillanatban teste minden izma megfeszül, és beleöklöz egyet az egyikbe. A zsák hátramozdul, majd mikor visszatér, még egyet kap, egyenesen az arcába, pontosabban oda, ahol az arca helyet kapna. Rúgásokat is végez, szorításokat, mindaddig, amíg sötétzöld bőre már csillog az izzadtságtól, és levegőt is alig kap. Ekkor elégedett lesz magával, felkapja a gyakorlóeszközöket, és visszaviszi a fiúnak, kiváltva a saját fegyvereit. Megjegyzi magának, hogy ide még visszatér, majd becélozza következő állomását, a fogadót.*