// Rossarie //
* Ő is kuncog, mert ő amúgy is szokott kuncogni, de ha még Ross is kuncog, akkor biztosan semmi baj nem lehet abból, ha ő is kuncog, ezáltal együtt kuncognak. A kuncogás nagyon jó, főleg, ha együtt csinálják és az egyikük - esetünkben Parden - nem is tudja igazából, hogy miért kuncognak. Azonban ennyi baj legyen, a kuncogás mértéke ettől még ugyanakkora. Azonban mikor a lány abbahagyja, Parden is leáll vele és inkább a kérdésre koncentrál. Na, meg a válaszadásra. *
- Hátö... * Nagyot nyel és kicsit összébb is húzza magát, mert nem szeretné, hogy a lány már megint dühös legyen rá. *
- El kell, hogy vezessünk a hadnagy kisasszonyhoz, azt mondta a disz... az uram. Hehe, hehe... * Ezúttal nem olyan jóízű a kuncogása, inkább csak olyan szaggatott kuncogásnak lehet fültanúja a lány. A szaggatott kuncogás pedig közel sem olyan jóízű kuncogás, mint az együttes kuncogás és így sokkal gyorsabban el is halkul ez a fajta formája a kuncogásnak. *
- Biztosan felvesz majd a hadnagy kisasszony, mert látja, hogy jó a hajad és nem szurkos. * Bókjai bizonyára rendkívül elragadóak, így remélhetőleg minden további nélkül fog beleegyezni a hajnyírásba a drágalátos társa. De nem. El nem utasítja ugyan, de valami olyasmit tervez bizonyára. Úgyhogy Parden inkább ismét beveti legjobb tudását és kedvességét, amit csak akkor szokott felhasználni... Nem, igazából soha nem használta még fel. De, ha felhasználta volna korábban, olyankor használta volna, amikor szorult helyzetben van és el akar valamit érni. Mint most. Arról nem is beszélve, hogy a lánnyal amúgy is szeretne jóban lenni, mert nem tűnik annyira fehér ruhásnak, mint mások. Sőt, szinte már kedves, ha épp olyanja van. *
- Nos, én... Adok szerszámot... * Erre a kijelentésre még inkább összehúzza magát és kezét is a szájába veszi, hogy hód módjára kezdje eltávolítani róla a körmöt.
~ Megőrültél?! Egy mozdulat és megöl, vége, meghaltál! Nem adhatod oda, mert... Kinyírlak! ~ Természetesen ő maga sem találja épeszű dolognak a tervet, miszerint fegyvert ad egy fél-ismeretlen kezébe, de nincs jobb ötlete, mert ha ezt nem próbálja meg és magának sem vágja le a haját - aminek egyébként iszonyat nagy eséllyel az öngyilkosság lenne a vége véletlenül -, akkor a hadnagy kisasszony, vagy egy másik városőr fogja kioltani az életét.
A belső hangot tehát szinte teljesen ignorálja, inkább csak a külvilággal törődik és megpróbál úgy gondolkozni, mintha nem akarná minden és mindenki megölni. Rendkívül nehéz, de egészen jól sikerül egyelőre. Például akkor sem teszi kezét a tőrére, amikor egy csapat őr vonul el mellettük a folyosón a másik irányba haladva. Félelmetes, de fékeznie kell magát, mert még lebukik, vagy beleőrül a végén a folytonos rettegésbe. Ezt ugyan nem látja be ilyen átláthatóan és egyszerűen, de érzi, hogy most bizony kockáztatnia kell, ha nem akarja, hogy a hadnagy kisasszony teljes mértékben lecsessze őt. *
- De! Értesz te ahhoz... Ööö... * Nem nagyon tudja bizonyítani semmivel, csupán egyetlen dologgal, ami alighanem meggyőző bizonyítéknak titulálható. *
- Ott van a hajad, hehe... Az sem szurkos, hanem jó! Nagyon jó, nekem is majdnem olyan jó lesz, ha te csinálod, hehe... * Ismét nagyot nyel, majd félve mond ki egy eszébe jutó szót. Nem emlékszik a szó pontos jelentésére, csak reméli, hogy most ideillik. *
- Kérlek.