//Nideron, Levinia//
*A reakcióra természetesen nem kell sokat várni. A keze nem hogy az ellenfelét nem találja el, de kis híján még a levegőt is elvéti valahogy. Ráadásul ez még csak a kezdet, de egy rúgás hatására lábát, amire súlya túl nagy részét bízta rá, elveszíti maga alól, így nem marad más, mint egy sután kapálózó esés, egy sikkantás kíséretében, majd egy két tenyérrel felfogott koppanás. Ebből a féltérdes fekvőtámaszszerű helyzetből nem igazán lehetne mondani, hogy ura a helyzetnek, vagy, hogy tán még van esélye megnyerni egy párbajt, hacsaknem földharccal folytatják tovább, ahhoz viszont még annyira sem ért, mint a célzáshoz, és akkor még bele se gondoltunk, hogy van-e még valami ez alatt hozzáértés ügyben. Felnéz, és örül annak, hogy a férfi tudja, mikor ér véget egy gyakorlócsata. Ám egyelőre ennél jobban látszik rajta sértett büszkesége, ami egy majdhogynem durcás arckifejezésben nyilvánul meg, merthogy veszített, sorozatban másodszor – nem áltatja magát döntetlenekkel, vagy megnyerhettem-volna-még-ekkel. Elfogadja a felsegítést, egyrészről, mert nahát, milyen kedves tőle, másrészről meg talán így akar elégtételt venni, hogy az immár földtől koszos kezével most jól összekoszolhatja Nideron kezét is.*
- Nyertél.
*Mondja, mert a „vesztettem” szó nem illik most a szájízéhez. Nem ő veszített, hanem a másik nyert; nem ő volt béna, hanem a másik volt túl ügyes. Már csak azért is. Aztán rendezi zavarát, és megenyhül, mert észreveszi, hogy éppen úgy viselkedik, mint egy duzzogó kislány.*
- Szép volt.
*Így lenyugodva, már jól esik neki a fáradtság, ami a tagjaira nehezedik.*
- Rég gyakoroltam ilyen jót. Igazából régen gyakoroltam egyáltalán, nem gondoltam, hogy ennyire kijövök a formából.
*Két hónapja talán, hogy élő ember ellen gyakorolt, a levegő és egy fadarab püfölése meg valahogy nem ugyanaz. Csoda, hogy mindezt, egyéb adatokkal kiegészítve, nem zúdítja a férfira, folyamatos locsogás formájában, ám e csoda betudható a fáradtságnak. Körbenéz, és most látja, mennyire elszaladt az idő. A hőmérséklet kezd kellemesebbé válni. És az Unalmas Felhőcske, ami olyannyira odébb van, mintha meg akart volna szökni, míg Raeyan nem figyelt, és most rajtakapták. El is kéne menni, de lehet, még egy éjszakát itt alszik a város fogadójában. Egy nap alatt majdcsak nem fedezik fel még elrejtett felszereléseit.*
- Köszönöm a párbajt, Nideron. Viszont most már mennem kell. További szép napos időt.
*Nyújtja a kezét, hogy egy kézfogással adalékolja a köszönést. Amennyiben a férfinak nincs se mondanivalója (na, az érdekes lenne, ha lenne) se egyéb megosztani kívánt gesztusa, mindez után megindul először a bot felé, majd felkeresi Leviniát, aki nemrég egy sajátos, véletlen alapú lőpárbajon esett át. Ha esetleg az nem veszi észre előre közeledését, mert akármit is csinál éppen, hát felhívja magára a figyelmét, és úgy mondja:*
- Ő... Levina. Megyek el. Viszlát!
*Nyújtja a kezét Levinia felé is, s ha az még mindig a másik lány, és annak társaságában van, úgy azok felé megindít egy üdvözlő biccentést. Majd a kapunál visszakérvényezi felszerelését, a botért cserébe. Milyen előnyös üzlet. Azután elhagyja a barakk területét.*