* Léptei nyomán rebbenő köpönyegének hajnali napfényben nyújtózó árnyai sötét, tekergőző csápokként követik nyomát a barakk bejárata felé. Éjszín csizmáinak ütemes kopogásának tompa hangjai közé hamarost fából készült kardok, buzogányok csattanó zajai vegyülnek, ölelő szajhák andalító simításához hasonlatosan cirógatva harcokban edzett érzékeit: a messzi gleccserek jégkék fényével vetekedő szempár egy pillanatra összezárul, s a férfi tüdeje mély sóhajától telik hűs, korai levegővel, minden zavaró, kósza gondolatot száműzve elméjéből.
Harcolni jött, még ha gyermekded pengékkel is, de süvítve metszeni velük a levegőt, hallgatni az összeakaszkodó fegyverek kéjes csókját, ellenfeleinek fáradt zihálását. Azért jött, hogy felmérje őket, van-e elég talpraesett, ígéretes harcos, ki saját meghosszabbított karjaként forgatja a kardot, bárdot, hangszerként pengeti íjának feszes húrját, s mellé jelleme, akarata is szilárd, mint a hullámok nyaldosta kőszikla. Egy az ezerhez tán, ha akad egy ilyen lény.
A bejárathoz érve kurtán, szótlan biccent a maszatos képű fiúcskának, s kattogva oldja ki tokjainak szíját; a csatok hangosan engednek és fegyverei máris az asztalon pihennek, hogy a zöldfülű biztos helyre tegye őket, hol háborítatlanul pihenhetnek, várva gazdájuk jöttét.
A harcos sajátjaihoz hasonlatos méretű kardokat választ, egy hosszabb és rövidebb fából készült pengét, miknek csupán formája emlékeztet valamelyest a hátrahagyott darabokra, tapintásuk és súlyozásuk olyannyira durva és elnagyolt, hogy rendes harcot ezekkel csupán imitálni lehet, mívelni nem. Élük tompa, a markolat megmunkálatlan és imitt-amott szálkás, de csépelni megteszik így is, ki ezekkel bánni képes, az majd a rendes fegyverekkel is egyszer.
Továbbra sem sietős léptekkel ér a gyakorlótér bástyákkal, erődhöz hasonlatos falakkal körülölelt kitaposott füvére. Megáll némán és kíváncsian körülkémlel csuklyájának sötét árnyaiból, alaposan szemügyre véve a bábokat püfölő harcosok sorát, noha ily korai órán még csak alig maroknyi szorgalmas ember tapodja a barakk porát. Magányosan edz mind, így a néma harcos sem tesz másként, mint keres magának egy szabad bábut, valahol a tér közepén, s megindul felé egyre gyorsuló léptekkel. Valahol félúton földre hajítja rövidebbik kardját, s az utolsó lépéseken már könyörtelen hévvel ront szerencsétlen "ellenfelének": arca ha egy tűnő pillanatra is, de gyilkos grimaszba torzul, hogy aztán újra semmitmondóvá simíthassa az ereiben csörgedező hidegvér; a hosszúkard hangosat csattanva sújt le a fából készült, torz báb mellkasára ahogy a férfi ellép mellette, s baljával kitámasztva csúszik a fűben, hogy megpördülvén az ellenfél tarkóján is elhelyezzen egy erőteljes vágást.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2014.07.27 15:48:08, a következő indokkal:
Köszönöm, hogy vagy annyira igényes, és a rendszer által számodra kijelzett durva hibákat máskor javítod a hozzászólásodban, mielőtt elküldöd azt.