//M14//
*Hát legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy ezzel az életlen pallossal ilyen csapásra lesz képes. Először fel sem fogja, mi történik, csak látja, ahogy Raden karja lehullik a földre, majd a végtagot az egész test követi benne a pallossal. Nem mintha a kölyköt sajnálná, magát már annál inkább, hiszen a barakk közepén megölni egy nemes ficsúrt nem volt jó ötlet. Keserű és dühös kiáltás szakad fel a tüdejéből, amit szavak keretébe foglal:*
- A rohadt életbe!
*Ebben a pillanatban már az őrség és megjelenik, hogy ártalmatlanítsák Taymet. Persze nincs nagy dolguk, hiszen fegyvere már nincs, ráadásul meg is sebesült, ellenkezni meg legkevésbé sem akar, így hát gond nélkül elvihetik, és kikötözhetik a székhez (nem mintha egyébként gondot okozott volna nekik).
Miután ott hagyják, kellemes félhomály veszi körül, így van alkalma megnyugodni, habár az idegesség általában természeténél fogva elkerüli, így nincs gyakorlata benne. A dolog valójában egyszerű, ha nem sikerül meggyőzően előadnia az igazságot, akkor kötelet kap. Persze lehetséges, hogy alkalma sem lesz megmagyarázni a történteket, de arra az esetre, ha véletlenül alkalmat kapna, igyekszik minél többször átismételni magában, hogy mi is történt. Végre belép a fegyvermester. Őszintén Taym örül, hogy nem valami vadidegent küldtek be hozzá, viszont a helyzetén nem lendít sokat. Az egyetlen újdonság, hogy nem kötelet kap, hanem lefejezik, ha úgy adódik...*
- A fegyverraktárban végeztem a rám kiszabott feladatot *kezd bele mindenféle felvezetés nélkül* Raden pedig megpróbált meggyilkolni. Mögém lopózott, és ha nem hallom meg, valószínűleg most én fekszem ott holtan. Félre akartam ugrani, hogy megfordulhassak, és láthassam, ki az, viszont összeütköztünk, és rám esett. Azt mondta, hogy fattyú vagyok, és meg fogok dögleni *apróság, de talán épp ez teszi majd hitelessé a dolgot* ezután megpróbált ledöfni a tőrrel, ami nála volt. Az utolsó pillanatban viszont néhány közel lévő kard alól kirántottam a pallost, és a markolatával pont fejbe találtam a fiút, aki így legurult rólam. Mire feltápászkodtam, összeszedett a földről egy tompa kardot, és immáron két fegyverrel rontott rám, viszont a kard csapását felfogtam. Ami a tőrt illeti, azt nem *bök fejével a vérző seb felé* Ezután pedig sajnos nem volt időm végiggondolni a dolgokat, még csak azt sem volt időm megnézni, mennyire éles a pallos. Csak azt láttam, hogy ha nem döntöm le a lábáról, meg fog ölni. Rosszul mértem fel a helyzetet, és túl erősen sújtottam, így nem pusztán a lábáról döntöttem le, hanem meg is öltem. Egy ostoba baleset volt, viszont nem volt időm mérlegelni *fejezi be a rövid monológot, majd reménykedik a legjobbakban.*