//Ha nem marad kő kövön...//
*Örül, hogy szavaival elérte a kívánt hatást és a kolosszus megnyugszik valamelyest. Így talán könnyebb lesz neki elfogadni a kudarcot és átlépni felette, ahogy Janey is teszi. Egyszerűen nem érdemes vele egy időn túl foglalkozni, hiszen nem másítja meg a múltat a jelenben érzett önostorozás. A pár pillanatig előbukkanó mosoly pedig csak hab a tortán. Valahogy neki is sokkal könnyebb túllendülni a bánaton, a gyászon és a sikertelenségen, ha azt látja, hogy kedvesének is megy. Hiszen a férfi annyi borzalmat láthatott az évek során, ha ő nem tud kimászni ebből az állapotból, akkor a kis félvérnek hogy menne?
A mágus témában egyetértenek, ám mielőtt rátérhetnének a "hogyan fogjunk mágust" kérdésre, egy kicsit lényegesebb ellentét bukkan ki kettejük között. Tény, hogy Janemita ismerte valamennyire Gabrien érzéseit Kagannal kapcsolatban, de valamiért azt hitte, hogy ez csak amolyan hirtelen, ideiglenes dolog. Tévedett.
Próbál minél mélyebbre látni a szívének kedves arcban, vajon mi van az összevont szemöldök mögött, mennyire komoly a csalódása a hadúrban. A szavaira bólint, majd ki is mondja gondolatait.*
-Persze, hogy emlékszek. Ott voltam. És azt sem felejtettem el, hogyan nézett keresztül rajtunk, amikor elvonult nyugatnak, miközben minden elégett.
*Arca ugyanolyan mosolygós, mint eddig, mintha az az emlék csak úgy lenne a fejében, de nem kötődne hozzá az a fájdalom és kétségbeesés, a hogyan tovább érzete, mint akkor.*
-Tán azt várod, hogy Kagan érted jöjjön és fényesre nyalja a golyóidat csak hogy megbékélj vele?
*Hitetlenkedve vigyorodik el, igazából nem tud mit tenni, csak elviccelni a helyzetet, hátha úgy nem tűnik olyan súlyosnak. Tudja jól, hogy Gabrien mélyebb érzésű és nem elég rugalmas ahhoz, hogy újraírja a szerződését Kagannal, de nem ítéli meg emiatt negatívan. Hallott már a lovagok becsületéről, igazságérzetéről és modoráról, meg ki tudja még miféle udvari dologról, amiről Janeynek fogalma sincs, tehát tudja, hogy az emberóriás talán soha sem bocsájt meg a Vezérnek.*
-Kár, hogy szerintem nem Kaganról szól ez az egész. Thargarod az otthonom.
*Teszi még hozzá, majd kedvese dühös arcába néz. Ismeri ezeket a viharfelsőket és nem féli sem a mennydörgő szavakat, sem a villámokat szóró szempárt, amik talán ezzel együtt jönnek. Azokat viszont megérzi szíve, amiket Gabrien ezután mond. Nem tudja, hogy ezt azért mondja, mert nem tart már rá igényt, hiszen nem lehetne igazi felesége soha és nem is tudja úgy megvédeni magát, mint Khan vagy azért, mert nem akarja rabként maga mellett tartani, hanem megadja neki azt a szabadságot, amit kell.*
-Megyek majd, ha akarok.
*Bólint rá aprót és kimászik az aranytekintetű öléből. Rendezgeti még kicsit a gyakorlónyilakat a tegezben, majd vállára csapja és újra Gabrienre néz. Csak egy hosszú pillanat erejéig, de mielőtt bármelyikük is megszólalhatna, elfordul a céltáblák irányába és némán eltipeg. Megáll elég messze az egyiktől, hátranyúl egy gyakorlóvesszőért, idegre helyezi, kihúzza, céloz, ahogy Hryan mutatta neki és lő.
Eszébe sincs elhagyni az emberóriást, csak nem boldog, amiért lehet, hogy sosem láthatja újra Thargarodot.*