//Egy cella és egy ottfelejtett kalóz//
*Kalózunk cellája nem túl nagy, sem széltében, sem hosszában, s épp annyira magas, hogy felegyenesedni még képes, de ha fél arasznyit is akár felugrana, annak tompa koppanás, majd hangos káromkodás lenne a vége. Ezt, s más egyebet elkerülendő, a cella padlóján ücsörög, hátát a falnak vetve, magában számolja a vízcseppeket, melyek mennyezetről hullanak alá, egy bizonyos pontról. Mindig csak onnan, már régen megfigyelte. Mivel fogalma sincs, mióta lehet itt, s meddig lesz még, kénytelen volt apró dolgokkal lekötni a figyelmét, hogy elméje ne bomoljon meg, a szükségesnél sokkal jobban.
Elkezdte tehát megfigyelni, amint a félhomályban csillanó vízcseppek mindig a maguk ritmusára, de hellyel-közzel törvényszerűségeket követve előbb megszületnek a mennyezeten, majd rendre aláhullnak, hogy végül egy apró bögrében koppanjanak halkan. Draenon nyilvánvalóan nem ok nélkül számol, nem áll rendelkezésére korlátlan mennyiségű ivóvíz, s a plafon apró repedéséért márt tucatnyiszor hálát adott a Sorsnak. Kettőszázharminc körül van egy apró korty, ritkán tudja megállni, hogy tovább számoljon, a szomjúság gyakorta győzni szokott. Egyszer majdnem elszámolt ötszázig is, de félt, hogy elalszik, s akkor kárba veszne, ami az idő alatt gyűlik.
Eleinte nehezére esett a számolás, vagy éppen bármiféle gondolkodás is. A karján ejtett seb csúnyábbnak bizonyult, mint elsőre hitte, alig egy-két napra rá kalózunk már delíriumban volt, s az úgynevezett "tárgyalás" is csupán képfoszlányokban van meg neki. Igazából abban sem bizonyos már, hogy az ítéletre emlékszik, vagy úgy bármire, könnyen lehet, hogy csupán a delírium okozta lázálom szülte, vagy legalábbis ferdítette emlékeit. *
~Száztizenkettő... Rohadjon meg az egész. Száztizenhárom... Ennyit ér a nagyúr szava, meg a hűség... Száztizennégy... Egy fél gondolatot nem pazaroltak rám. Száztizenöt. Annyit se. Rohadjon meg a tömlöcben... Száztizenhat. *legszívesebben köpne egyet, de nem akarja pazarolni a nyálát, annyira még nem sikerült felpaprikáznia magát.*
~Elfelejtettek... valószínűleg az őrség is... Száztizenkilenc... Tárgyalás, mi? Nyomorultak. Százhúsz. Egy év a kőfejtőben... olyasmiért, amihez közöm sem volt. Százhuszonegy. Barom Syoud... meg a tetves őrjárat is! Százhuszonkettő. Persze, pont akkor, pont ott... Százhuszonhárom. Kellett nekünk emberkedni, nyilván. Százhuszonnégy. Deron vajon szintén itt rohad? *ötlik fejébe sokadjára már, de régóta nem hallatja hangját. Senki nem szokott felelni. Napjában tán egyszer kap étket, hogy ne dögöljön éhen, ha nagyon nem akar, de ennyi. Vizet is ritkán adnak. Egyetlen társasága egy vödör, amire jobb rá sem nézni, a tartalmáról meg nem is beszélve. Őszintén szólva kezd nagyon mindene tele lenni a helyzetével. Érlelődik már régóta egy gondolat a fejében, az őrséggel kapcsolatban.*
~Csak van valaki, akárki, akivel lehetne szót érteni...Százhuszon...~
-Baszki...*szalad ki a száján, hangosan, ahogy elvéti a számolást. Hagyta egy pillanatra, hogy az agya elkalandozzon, s lám, meg is lett az eredménye. A hangja halovány visszhangot vet a falakról, de csak a csend felel rá.*
-Hé! *szólal meg rekedtes hangon. Maga is meglepődik, hogy még egyáltalán képes rá. Megköszörüli a torkát, nyelve akár a szivacs. Gondolatban ismét kiköp, mivel a gyakorlatban már nincs mit, felkapja a bögrét és annak tartalmát, a fél kortynál is kevesebb, kétes eredetű vizet megforgatja a szájában, majd leerőlteti a torkán, majd újra megköszörüli azt, s immáron határozottabban emel szót:*
-Hé! Valaki! Akárki! *vár egy kicsit, hátha érkezik felelet, már a visszhangon kívül.*
-Vallomást szeretnék tenni...
A hozzászólás írója (Draenon Argien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.05.07 00:04:26