//Hadnagyi iroda//
*Nem meglepő, ha a kisasszony sem ismeri, főleg templomi körökben mozog a történet, az idő múlásával mind pontatlanabbul, de Lorew egy azon kevesek közül, aki ismert valakit, akinek a barátjának az ismerőse volt a szigeten, szóval igyekszik precíz formában megőrizni a dolgot, ha már ilyen fontos pozíciót tölt be a történelem őrzésében.*
- Dióhéjban... az egyik szigeten valami elmebeteg kutató kísérletezgetett holttesteken, amik aztán... megelevenedtek. A dolog érdekessége, hogy ez napokkal azután történt, hogy abbahagyta a kísérleteket, így gyakorlatilag nem is tudhatta, hogy ez mind az ő műve. Közben pár hajósnak szemet szúrtak a szigeten lévő furcsa lények, és... akkoriban volt is egy felszólítás, amelyben harcosokat kerestek az eset kivizsgálására. Ennek megvan már jó pár éve, de... valami olyasmit írtak, benne, hogy ezek a lények akkor is újra felállnak, ha nyilat kapnak, meg ilyenek. Persze ez csak egy tudós töketlensége volt, aki remélhetőleg később meglakolt a tettéért, és azok a hullák, ha hihet az ember a hallottaknak, pusztán olyanok voltak, mint az állatok, amik zabálni akarnak. Ezért is mondtam a templomban Aoneernek, hogy aligha vonhat le abból az esetből valami tanulságot a mostanira vonatkozólag, hiszen nagyságrendbeli eltérések voltak a kettő között. De az őrmest... illetve a közkatonát ez nem zavarta.
*A vádakat meghallgatva egy darabig nem igazán tudja, hogy mit mondhat. A kisasszony roppant megkapó stílusához tartozik, hogy nem tesz fel igazán kérdéseket, így a férfi nem tudhatja, mi is mondjon.*
- Nos... az első simán alaptalan. Ha szabad ezt mondanom. A másik kettő meg... igazából az nem én voltam, hanem a helyzet. Megbilincselt egy szerzetest, és épp vezette ki a templomból, mire azért elég sok bámészkodó köré gyűlt, majd egy magasabb rangú pap megkérdezte, hogy mit csinál az ide rendelt lihanechi szerzetessel. Én ebben nem látok sem lázítást, sem pedig... mi is volt a második? Ellenállás? A helyzet abszurditása, hogy egy szerzetest, aki soha nem követett el semmit, csak hirtelen megpróbáljanak kivonszolni. És ez még nem is lenne baj, viszont amikor a pap megkérdezte, hogy mi történt, a Seawil és általam elmondott dolgok nyilván szöges ellentétben álltak Aoneer azon koholmányaival, amik valószínűleg a lapon is szerepelnek. Szerintem itt lázításról meg ellenállásról nem volt szó, a papok meg szeretnek kakasok lenni a szemétdombjukon.
*Majd eszébe jut, hogy volt még egy apróság, az elmeállapot vizsgálata.*
- Nos... talán nem érdekli, vagy... valószínűleg, ellenben talán nem is bánja, ha elmondom, de nekem véletlenül az elmeorvoslás a szakterületem. És én viszont úgy láttam, ha meg nem sértem, hogy Aoneernak lenne szüksége ilyesmire. Érdekli a személyes véleményem, amit a templomiak alapján állítottam össze néhány évtized tapasztalatával? *ha nem, akkor nyilván nem erőlteti, hiszen most nem Aoneerról van szó, hanem róla, ellenben úgy érzi, ezt is fontos lehet átbeszélni, legalábbis annyit, hogy nem veszélyes-e. Amennyiben bólintást kap, úgy igyekszik tömören, de pontosan beszélni:*
- Én úgy látom, hogy sok neki a stressz, ami a munkával jár. Az akkori események persze mindenkinek túlmentek a tűréshatárain, de... Aoneer szerintem belül rettegett, hogy képtelen lesz megnyerni a háborút, ám ezzel nem volt hajlandó szembenézni. Ez a két ellentétes pont az agyában összezavarta a józan ítélőképességét, és emiatt ő nem azt a háborút igyekezett megnyerni, amit vívott, hanem olyan háborút igyekezett vívni, amit megnyer. Remélem nem túl zavaros. Azon háborúnak akkori szeletében én voltam az ellenség, illetve az ellenség cinkosa, felderítője, szolgája, vezére, fogalmam sincs, mit gondolt pontosan, ehhez kicsit hosszabb beszélgetés kellett volna. Viszont ő eltökélte, hogy engem elfog, kivallat, megöl, vagy ilyenek. És ezzel közelebb jut a háború megnyeréséhez, ezt ismételgethette magában. A koholt vádak is nyilván egyfajta fedezéket akartak neki adni az őrség oldaláról, hogy a belső világának meséjét ne sértse a tény, hogy városőrként nem foghat el egy ártatlan embert. És félek, hogyha például velem akkor és ott nem találkozik, hanem a hölgyet zaklathatja tovább, akkor talán végül ő lett volna az élőholtak szövetségese, akit elvisz, és kivallat. És mivel Seawil csak egy jöttment volt a templomban, őt senki nem védte volna meg. Valahol szerencsének érzem, hogy időben értem, és védelmem alá vehettem a lányt. Csak így persze óhatatlanul a fejében zajló történet engem tett meg főellenségként. Én *kicsit közelebb hajol, és lehalkítja a hangját* nagyon komolyan úgy hiszem, hogy segítségre van szüksége. Rémképeket lát. Ha nem is minden nap minden percében, de ha egyszer elborul az agya, akkor bármi megtörténhet. Nem azt mondom, hogy bélyegezzék őrültnek, és dobják ki, inkább hati, vagy havi rendszerességgel valami kis nyugtató kezelés kéne neki. Akárcsak egy nyugtató fürdő a fürdőházban, vagy esetleg hozzáértők segítsége. Egy beszélgetés olyanokkal, akik értenek az elmeorvosláshoz, és ezt rendszeresen. Szerintem mindössze ennyire van szüksége, és akkor rendben lesz. De ha továbbra is csak megy a saját feje után, akkor... Nem tudom, feltűnt neki például, hogy véget ért a háború? Legalábbis abban az értelemben, ahogy vívtuk? Mert az se lepne meg, ha ő maga még mindig paranoid módon igyekezne hadat viselni valaki ellen, aki már nem is létezik *itt kap észbe (ha eddig még nem varrták be a száját) hogy bizony nagyon belement a témába, pedig nem állt szándékában. Aoneer érdekes, és egyedi eset, nagyon szívesen megvitatná valamelyik ismerősével, de ezzel most a hadnagykisasszony idejét is rabolja, ami pedig nem állt szándékában.*
- Bocsánat, túl bő lére eresztettem.