//Börtön: Iana, Ízisz, Pyrkon//
*Csalódottságot nem színlelve dől ismételten (nem mintha eddig majd megszakadt volna, hogy leplezze érzelmeit), hátát nekidobva a mögötte álló téglafalnak. A sarokban pihenő öregre pillant, mely furcsamód meglepő csendességről tesz tanúbizonyságot, mióta a kis hölgy is jelen van, bár ez talán nem is olyan nagy baj. Eleget hallgatta már a langaléta, hogy milyen szép is az időjárás, habár a másik, valószínűleg a közelmúltban még egyszer sem nézett ki azon az ablaknak nevezett kis résen, mely talán másra nem is jó, mint, hogy beengedjen némi kis levegőt a cellába, persze egy minimális kis fénnyel együtt.*
-Értem, bár megmondom őszintén, sajnálattal hallom. Biztosra vettem, hogy rengeteg, érdekesebbnél érdekesebb történettel tudsz majd szórakoztatni, viszont másfelől, nem is biztos, hogy olyan nagy baj az a tudatlanság... Volt, hogy én is kívántam már, hadd felejthessek, de számomra nem adatott meg ez a kegy. He he.! Bár, most már úgy vagyok vele, hogy a világ minden kincséért sem feledném jó anyám tekintetét, ahogy meredten bámult rám, akkor már általa hitt, egyetlen élő sarjára. Szemei tündököltek a megalázottságtól és fájdalomtól, ahogy teste folyamatos, gépies lüktetéssel adózott az orkok egyik, szégyentelen harcosának, ahogy titulusát és férfiasságát és felsőbbrendűségét próbálta bizonyítani társainak, hangos röhögéssel és ordításokkal kísérve a látványt... *Itt mély sóhajtás következik a férfi részéről, mintha csak tényleg valami gyönyörű emléket idézett volna fel az előbb, bár ez nézőpont kérdése...*
-Olyankor tanulja meg az ember igazán értékelni az életét, amikor látja szép lassan kihunyni egy másikét.
*Kezdi elveszteni magán az uralmat és ez furcsa boldogsággal tölti el... A lány mellett visszanyeri régi énjét, ami már nem először fordul elő. Mellette ismételten önmaga lesz... Egyenesen az előtte álló lányra néz, annak szemeire, majd vöröslő ajkaira, nyakára, szőke fürtjeire.*
~Nyugalom Pyrkon, nyugalom! Még csak tizennégy éves, azért mindennek van határa... Legalábbis, Iana annyi...~
*Lök magán egyet, majd a ismét kiegyenesedve a rácsoknak dől, felsőtestével teljesen nekinyomódva azoknak, kezeivel a válla fölött megkapaszkodva a szabadságát határoló vasrudaknak, így természetesen kilógatva könyökeit onnan.*
-Na, és Ianáról mit lehet tudni?