//Úton-útfélen//
*Úgy tűnik, hogy a mély sóhajtások elfojtása már-már kényszerű szokásává válik.
Amint Lau és Lyll mögött belép a fogadóba éppen ugyanabban a kopott és viseltes köpenyben, amiben első alkalommal is érkezett, amikor itt járt, hiába tiltakozik ez ellen, minden rossz előérzete, gyanakvása és kellemetlen emléke ellenére is olyan minden, mintha hazaérkezett volna.
Talán ugyanabban a kockás ingben és egyszerű nadrágban is, amiben akkor jött, pontosan ezt teszi, pedig talán egyszerűbb lenne kieresztenie a levegőt magából most és mind testben, mind lélekben egyaránt beleborzongani abba, hogy itt van megint.
Próbál nem gondolni mindarra amit átélt attól kezdve, hogy elhagyta ezt a fogadót, és ezzel együtt igyekszik megint csak nem felidézi magában gyönyörű, gazdag és szőke Alenia eleven emlékét, akinek sorsa nem csak mélységes szomorúsággal tölti el, hanem egyben örök tanulságul is szolgál.
Jobban sajnálja őt Aleimordnál, akit elvileg keresnek, és aki legalább önszántából lépett ki sokszor a kényelmes, kellemes, kellemetlenségektől mentes világból, amelybe beleszületett.
Vele ellentétben szépséges húga burokban élt, ameddig a kegyetlen világ nem szembesítette őt önmagával, és nem vágott le olyan darabokat a testéből, amelyeket nyilván egyetlen normális világ sem tenne meg soha.
Amire szegény Nia akaratán kívül is megtanította Luninarit, az éppen az, hogy a baj bármikor rátalálhat, így hiába is érzi magát biztonságban leges legelső, valamint egy újabb hús-vér barátnője társaságában, azért az igazat megvallva az sem igazán lepné meg, ha a következő pillanatban az egész fogadó a fejükre omlana, vagy megint rájuk gyújtanák ezt a szerencsétlen várost.
Ilyesmi még sem történik. Egyelőre legalábbis.
Minden pontosan olyan, mintha pusztán mindannyian megfáradt utazók lennének egy egyszerű fogadóban.*
- Persze, két szoba biztosan elég lesz. Alszom veled szívesen megint. *mondja, még sem bánja őszinteségét, nem hiszi legalábbis, hogy Lau másképpen gondolkodna erről.
Mind a ketten régen túl vannak már azon, hogy azt kelljen szégyellniük, hogy nyugtalan álmukban valaha is egymást ölelték, így ami Lunit illeti, bármikor készen áll bármi hasonlóra.
A gnóm lányt ellenben nem igazán érti, annak ellenére sem, hogy pontosan tudja, hogy tulajdonképpen igaza van.
A betegségét tényleg elkaphatják tőle. Ugyanakkor, - és szerinte ez a fontosabb, - egy kis megfázás még nem a világnak a vége. Szerinte legalábbis a lánynak sokkal több esélye van teljesen meggyógyulni egy-két napon belül, mint nekik rosszabbul lenni.
Mire azonban mindezt végiggondolná és elé kerülne egy bögre kakaó, vagy tea, amitől jobban lehetne, arra lesz figyelmes, hogy éppen az Lyll az, aki ezúttal számára érthetetlen módon magához vonzza a bajt, mintha ennek a világnak az istenei minden áron hozzá hasonlókat akarnának kiszemelni arra, hogy olyasmibe keveredjenek, amit nem is igazán értenek.
Látott már igazi tolvajokat, gyilkosokat, fosztogatókat, de első ránézésre pont itt a fogadóban nem tűnik senki sem hasonlónak. És nem is nagyon érti mi történik. Kevesen kiáltanak nevetve, szinte örömmel tolvajt, mint Lylli.
Amit mégis szinte azonnal megért, hogy nincsenek közvetlen veszélyben, tulajdonképpen senki sem közülük, mégis elég sokan pontosan úgy reagálnak, mintha mindannyian abban lennének itt és most.
Mindez valahol megnyugtató, és teljesen érthető is, ugyanakkor arra is figyelmezteti, hogy minden bizonnyal olyan Artheniorba tértek vissza Lauval, ahol már nem számít semmi jóra senki, és azonnal fegyvert ránt, ha úgy érzi, hogy fenyegetik. Talán várják is, hogy az elmúlt napokban bennük felgyülemlett bosszúvágyat és feszültséget levezethessék valakin, vagy valakiken...*
- Ez csak tévedés! *siet is közölni gyorsan éppen ezért, mielőtt még elfajulnának a dolgok.*
- Éppen csak most jöttünk, de senki sem bántott bennünket. *mutat rá a számára nyilvánvaló tényre, ha nem is emelt hangon, de saját vékony, szelíd és általában halk hangja ellenére azért mégis hangosan.*
- Ugye? *fordul Lyllihez és Lauhoz megerősítésért végül. Ha neki, ahogyan itt kopott köpenyében és kockás ingben beszél nem is fognak hinni, azért reménykedik abban, hogy hármukat egyszerre mégsem fogják figyelmen kívül hagyni azok, akik már rákészültek egy számukra élvezetes verekedésre.
Mire azonban kérdését felteszi rádöbben arra, hogy a másik két lány tulajdonképpen már nagyjából vázolta a helyzetet bármennyire is legyen az furcsa, így saját szavaira már nem igazán volt szükség.*
- Úgy értem, hogy tényleg nincs itt semmi baj. *állapítja meg végül inkább.
Keveredett már sok mindenért bajba, de, ha valamiért akkor pont a semmiért semmi kedve hozzá.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.17 03:34:29