*Mordach még mindig csak állát támasztva ücsörög, s már azon kezd gondolkozni, hogyha a hölgy távozik, akkor mihez fog kezdeni. Eléggé késő van, az emberek szállingóznak a szálláshelyre vagy otthonaikba, a fogadós is már lassan elalszik a törlőrongyai közt, ám a vörös csak most kezd igazán ébredni. Talán az a három pohár sör most kezd hatni, bár eddig ennyit még meg sem érzett a férfi.
Mikor Elfrida sejtelmesen feltesz egy eléggé félreérthető, ugyanakkor Mordach számára invitáló költő kérdést, a fejében rögtön átfordul a kapcsoló. Ugyan ezt egyelőre takarja a külvilág elől, s úgy csinál, mintha ez a pár sokat jelentő szó csak úgy elillant volna a fülei mellett. Ám természetesen ez nem így van...*
- Tudja, az ilyen elveszettnek látszó hölgyet súlyos hiba lett volna magára hagyni. Mellesleg, szerintem mindenkinek jól esik, ha nem 'idegenként' kell beilleszkedni, még ha az csak pár óráról is szólna, nem igaz?
*Mikor a hölgyemény felkel, a férfi lehajtja fejét, matatni kezd bőrnadrágjának egyik zsebében, s csak a végső pillanatra vár, hogy biccentsen egyet a távolodó nőnek. Azonban igen váratlanul érik a finom ajkak, melyek arcán landolnak - még ha csak pár pillanatig vannak ott, azért nagyon jól esnek Mordachnak.
S Elfrida már távolodik is, azonban a vörös még mindig csak egyhelyben ül. Ám mikor a hölgy eltűnik a lépcsőknél, a férfi hirtelen felpattan, majd utánaered. Ez persze mind be volt tervezve, egy percet sem gondolkodott azon, hogy utána menjen-e vagy sem. Mikor a nő a lépcső tetejére ér, Mordach nekitámaszkodik a falnak, majd nagyhanggal utána szól.*
- Én segíthetnék a félelmén!
*Harsogja nagy vigyorral, majd ha nem kap elutasító választ, akkor megindul a hölgy felé, s immáron a szálláshelyen folytathatják a csevegést, ahol már csendesebb a légkör.*