//Második szál//
//Egy régi arc//
*Elkomorodik, mert Aswea közli egyszerűen, hogy meghalt a bátyja. Akármilyen is volt mégis csak a testvére volt. Tudja jól, hogyan kötődött hozzá és mennyire szerette volna megtalálni. Nem kell hozzá sok, hogy el tudja képzelni, hogyan érinthette, hogy már csak a halál hírét találta meg. Kedve lenne káromkodni, de a részvét visszatartja a nyelvét.*
~Haszontalan volt életében. A halála meg ugyanolyan haszontalan. Semmit hagyott neked hátra csak bánatot. Jobban jártál volna, ha nincs testvéred.~
*Gondolatai ellenére nem akarja Asweát még inkább szomorítani, eddig is úgy tűnik fájdalom és rossz hír jut neki bőven.*
-Sajnálom, hogy nem találtad meg élve.
*A lány sem taglalja túl hosszan a történteket, egyszerű tényeket közöl, hát azt csinálja ő is. Az egyszerű mondatok most jobban hangoznak. Mit mondhatnának el hosszabban, ami segítene a szomorú tényeken. A hosszú lobonc ellen nem volt semmi kifogása, a gyöngyszínű hajzuhatagot szerette annak idején. A bók, attól még bók és a lány láthatóan örül neki, de legalábbis mosolyog, az a lényeg. Eszébe sincs ezek után hozzátenni, hogy a hosszú, azért szép emlékeket hagyott benne. A következő mondatnál elkomolyodik az arca, mert tudja jól az arany szabályt, hogy nem vezet jóra sokat fecsegni, most mégis jó lenne elmondani a lánynak, hogyan is állnak a dolgai. Bárki más ülne mellette elfelejtené megemlíteni neki, hogy mi a helyzet vele jelenleg, de Aswea visszatér és jó, ha tudja mihez tartsa magát.*
-A régi ismeretségekről szólva, én is más vizeken hajózok azóta.
*Barna szeme komolyan fúródik az azúrokba, hogy tudja Aswea, erre most figyelnie kell.*
-Nem repülők már a vércsékkel együtt. A madárcsapat szétröppent, miután a vezér hosszabban elment. Az új madarak még repkednek, de én egymagam szelem az eget.
*Erről ennyit tud elmondani a régi kódnyelven, de Aswea érteni fog belőle. Innentől rábízza mit tesz, vagy nem tesz ezután. Részéről elmondta, amit tudnia kellett.*
-Akkor a kiszámíthatatlan jövőre *emeli meg a poharat a lány felé* és a titkokra. *Kacsint, mielőtt legurítja a torkán a pálinkát.*
~Ez már nagyon rám fért.~
*Ami a kimenőt illeti nagylelkű szokott magával lenni és ez most sincs másként.*
-Ne aggódj, kibírja még nélkülem. Különben is most futottam össze egy rég nem látott kedves ismerőssel, az csak természetes, hogy nem engedem el szomjasan.
*Részéről a kimenő kérdése ezzel letisztázott. Syha nagy valószínűséggel amúgy is alszik, ahogy csak az olyan emberek tudnak, akiknek olyan fehér a lelkük, mint neki. Az alvilágot jártaké többnyire az éjszaka még akkor is, ha elhatározzák jó útra tértek.*