*Érzi, amint Dakh hűvös ujjai a bőréhez érnek, egy pillanatra hideg lehelet szánkázik végig gerincének vonalán, mielőtt felpillantana. A túlvilág fagyos érintése... Ironikus gondolat, de talán van benne igazság, hisz a férfi, kinek ölében ücsörög inkább hasonlít holmi kósza szellemre, mint hús-vér lényre. A sebhelyek, az őrült vigyor, a sápadt, hűvös bőr... Mintha mind csak azért lennének, hogy kényelmetlen benyomást keltsenek, olyasfélét, ami csak idővel fejti ki valós hatását, lassan dúlja fel a lélek nyugalmát, bizonytalanságba taszítva és végül menekülésre késztetve.
Ha valóban így van, hát most méltó ellenfelére akadt, ugyanis a vörös démon kifejezetten kedveli a kihívásokat, lelkét már rég eladta az alvilágnak, így nincs, ami visszarettenjen. Teste vágyik az érintésre és a kapcsolatra, ez a vágy pedig felülírja a józan ész minden szavát.*
-Akkor ez egy egészen hosszú este lesz, úgy hiszem.
*Szinte dorombolja a szavakat, talán mégsem lesz ma emberevő démon, inkább csak kéjelgő kiscica, aki pajkos perverzséggel élvezkedik és nyújt hasonló örömöt. Néha neki is jár a könnyebb szórakozás, ráadásul ott lebeg fölötte az önként választott szerep, amelyikhez még szeretné tartaná magát. A butuska, falusi kislány, akit pusztán jó szíve vezérel... Na persze. Lelki szemei előtt látja ikernővére széles vigyorát, ami arcára kerülne, ha látná most húgát.
Feláll, ameddig a félvér szobát bérel, mögé óvakodik és lábujjhegyre pipiskedve, állát a férfi vállán pihentetve nézi, amint az üzlet megköttetik. Sosem volt szégyenlős, miért épp most titkolja mindenki előtt, hogy ki fogja nem is olyan sokára kegyeit élvezni? Pukkadjon csak meg a sok gyűlölködő, akik eddig talán megvetően nézték a sebhelyest, most sárgulhatnak az irigységtől, hogy mégis annak jut ilyen kivételes társaság.
Amint megvan a kulcs, elkapja Dakhnator kezét és kislányosan vidám mosollyal indul a szálláshelyek felé, ahol bezárkózhatnak és utána már csak istenek tudják, mi minden fog történni. Talán csak a hajnal fogja viszontlátni a két alakot, amint az átszórakozott éjszaka után búcsút mondva ketten kétfelé indulnak, hogy talán soha többet ne találkozzanak. Az élet elég kiszámíthatatlan, sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.*