*Még el sem kezdődött az élet a fogadóban, egy magas, vékony alak lép be. Könnyed léptekkel, és stílusos mozgással indul el a pult felé. Hosszú, fekete selyemköpenyt visel, magas karimájú kalappal. A köpeny alján, egy rapír hegyes vége volt látható. Éles vonásai, és hegyes füle, tünde vérvonaláról árulkodik. Mikor a pulthoz ér, bájos mosollyal köszönti a pultost, akit teljesen zavarba hoz az igencsak megnyerő tünde, hirtelen felbukkanása.*
- Öööö... izé... Üdv néked, idegen! Háát... nem láttalak még a városban, mit szólnál valami italhoz? A fogadó ajándéka, kérlek fogadd el!
*A tünde, mint ha erre számított volna, csak bólint egyet. Miután megkapja az ingyen italát, kortyolgatni kezdi, a nagyon is kiváló minőségű bort. Barátságosan szól a pultoshoz, aki csak hebegve tud reagálni a szövegre, ugyanis annyira lenyűgözi a csilingelő, és kellemes dallamú hang;*
- Jóember, hallottam errefelé valami tolvaj bandáról, akik kereskedőket rabolnak ki. Remélem ezt a barátságos fogadót, nem érintette ez a probléma...
- Ööö... nem, de...
- Kiváló. Egy városban, a fogadós az az ember, aki mindig is tud egy jó italt, és egy két hasznos információt adni az arra látogató kalandozóknak, hasonló szerzeteknek, mint jómagam. Arra lennék kíváncsi, melyik az utolsó kereskedő, melyet kiraboltak?
- Háát... azt hiszem a neve Greogir. A piactéren volt... Mi is? Égszerész talán? De nem volt annyira...
- Nagyon köszönöm az információt. Már sok ideje üldözöm ezt a tolvajbandát, és sikerült rájönnöm a logikájukra, hogy mi szerint, kire, és hol csapnak le. Ezzel az egyszerű kis mondattal uram, ön hőssé vállt.
*Majd otthagyja az elképedt fogadóst. Nemes egyszerűséggel leül az egyik sarokba, egy székre, és a köpenye alól előkap egy lantot. De nem is akármilyen lantot! Ébenfekete lakkozásának köszönhetően, majdnem tökéletesen láthatta az ember a tükörképét, nemes, nonfiguratív alakzatok díszítették a lant egész testét. A pultos csodálkozva jött rá, hogy mivel is van dolga.
'Egy bárd!'
A vékony ujjak, végigfutottak a lanton, egy egyszerű, még hangzatos akkordot kiadva, megnyitva a drámai hangzású dallamot, melyet a tünde játszott. A szomorú dallamhoz csatlakozott csendesen zengő hangja is, és valósággal kíséri a gitárt. Néhány sor után, fények is csatlakoznak a zenéhez. A nyugodt dallamot egy nápolyi szext töri meg, mire a fények is megerősödnek, és mint ha életre kelnének, úgy követik az ez után elhangzott disszonáns hangokat. A drámai dallam minden másodpercet órává húz, míg minden percet egyetlen másodpercbe tömörít.
A leírhatatlan dallam lenyűgözi a fogadó kevéske vendégségét, de a bárd tudja, hogy hamarosan jönnek még vendégek. Eddig senki sem ismerte föl, így békében lehet a városban. Eldier Thatrel békésen folytatja hát, a Halál Dalát.*
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2010.08.26 17:11:19, a következő indokkal:
Jelek pótlása.