//Valami kaland//
//Daranel//
* Éppen csak belekezdene a beszédbe, Daranel távozik. Aztán éppen csak beletörődne, hogy megint egyedül kell innia, vissza is tér a társa. Mondjuk furcsa neki ez a ki-be járkálás. ~ Mintha üldöznék! Höh! ~ De végül is ráhagyja, nem az ő dolga. Ahogyan az sem, hogy miután megbeszélték, hogy van ingyen sörük, a férfi vesz egy teát. Érdekes egy látvány ez, egészen városias dolognak tűnik. Azonban mégiscsak városban tanyáznak, így Morwon belátja, hogy errefelé talán még csak-csak elfogadhatóak ezek a városi szokások - még egy igazi Thargtól is. Ennek ellenére ő ismét a kocsmáros felé pillant. *
- Nah, itten a medán, adjad a söröm, komé! * Kiált felé, majd egyből vissza Daranelhez. Amíg várja a sörét, addig cseveghet a környék legzöldebb szarvasával. *
- Hátö... * Pár másodpercig csak simogatja a szakállát, majd megrázza a fejét. * Nem, én bíz a Tharg birtokok szántófűdjein vó'tam. De maj' oda is elnézek.
* A továbbiakban szerencsére már sikerül jobban is megérteniük egymást. *
- Kalács jó' van, épű'nek a házak, meg minden. * Oldalra el. * Hun van mán a söröm?! * Vissza. * Learon mester? Ő ám, ő lett! Bár nekem el kellet jönnöm valami fehérnéppel a városba, azér' vagyok itt. Hmm... * Beletúr a hajába és homlokráncolva kémleli körbe a fogadó belső terét. *
- Nem t'om, hova tűnt e'. Maj' meglesz. Vagy nem. Időm, min' a tenger. Te! Nem tudsz vajmi kalandot mostanságba'? Én lettem mán mú'tkor a legnagyobb orjás harcos mellett a legnagyobb orjás költő is, há' bezony megmondom neked, én se gondoltam vó'na még mú'tkorelőtt, de így lett, ahogy mondom! Gondoltam há', rá kén' újra éreznem a kalandok ízére, hogy el ne felejtsek mindent, amit tudok. Mer' há' sok mindent tudok, azt meg könnyű elfeledni, főként, ha orjásnak születtél, komé!