//Gäda Dolane//
- Vajon mi határozza meg a jellemet? Emlékek? Környezet? Mi kellett volna ahhoz, hogy jobbá váljon, s kitörjön?
*Ameddig élünk addig van lehetőségünk változtatni a sorsunkon, hiszen nincs semmi kőbe vésve. Teward számára az ital egyszerre volt gyógyír és méreg. Hiába volt "csatlósokkal" és "rabszolgákkal" megáldva, viszont mindezek ellenére is egyedül volt. Csak önmaga érdekelte, semmi és senki más. Risztin is egyedül van most, és ő sem tudja mikor jön el nála is az a bizonyos pont, miután a valódi énjét véglegesen elveszíti. Egyelőre, még úgy hiszi, hogy ugyanaz az a személy és a "helyes utat" járja; azonban ezt nem ő fogja eldönteni. Valahogy túl kell lépnie az objektív és szubjektív látásmódon, azonban pillanatnyilag ebbe a börtönbe van zárva, és remélhetőleg még ebben az életben megfogja találni rá a választ. Abban bízik, hogy Eeyrnél kell keresni a megoldást.*
- Vannak dolgok, amin nem lehet változtatni. Az idő pedig folyamatosan halad. Nem szabad hátra, és túlzottan előre tekinteni, hanem azt lássuk meg azt is ami közvetlenül előttük van.
*Persze el lehet tervezni, és megőrizni a hagyományokat, viszont azt is meg kell látni ami előttünk van.*
- Minden egyes pillanatban döntenünk kell. A lehetőségek tárháza kínálkozik elénk. Ennek ellenére, csupán két végeredmény van!
*Lehetséges kompenzálni egy döntést, és annak eredményt, habár annak mivolta merőben más, vagy megkérdőjelezhető.
Risztin, Gäda fejébe nem lát, hogy mit is gondol éppen, meg ez amúgy sem a félvér dolga. Vagy megtébolyodik és elvész a sötétségben ahonnan csak nagyon nehezen lehet kitalálni, (és amíg élünk csak addig van lehetőség kijutni, még ha lehetetlen is) vagy elfogadja a tettét, s nem akarja semmisé tenni.
A félvérnek nincs oka titkolózni, illetve beavatni a másikat, de végül mégis megoszt pár dolgot magával kapcsolatban. Gäda rosszul gondolja abból szempontból, ha valakit ebben világban a kor határozza meg. Itt biztosan nem. Az értékek amit elért életben.
Ami pedig a harcot illeti, két tehetséges társa végezte a feladat nagyját, a hóhajú leginkább a támogató szerepet töltötte be, ám a harc végére súlyosan megsérült. Úgy érzi nem sokat tett értük akkor, meg különben is mikor volt az? Lehet el is felejtették, hogy ott volt.
Közben a "mesterére" és a közte lévő kapcsolatot boncolgatja.*
- Ennek ellenére konkrétumot nem hallottam tőle.
*Amit az embernő mond, az nagyon felkarja a félvért, emiatt egy kicsit indulatossá válik, habár nem rá dühös hanem az elfre, vagyis a gazdájára.*
- DE AKKOR MIÉRT FOGADTA EL? TISZTÁBAN VOLT MINDENNEL! Ő DÖNTÖTT ÍGY!
*Csap az asztalra bőszen, majd elkezd remegni a keze, hiszen egy darabot szakítottak ki a lelkéből. A magánynál nincs rosszabb a világon, erre a halál lenne a megváltás, ámde ezt is megfosztották tőle.*
- Ez volt-
*Remeg a leányzó hangja, s nehezen tudja kifejezni magát jelen pillanatban.*
- Ezt én szabad akaratomból- *Nyel egy nagyot, hogy a sírást visszafogja.*
- Választottam, és akartam.
*A következő kijelentésre amit a másik fél mond, mintha összeroppant volna a félvér, mert minden egyes pillanatban azon volt, hogy bizonyítson a gazdájának, s megerősödjön. Szó szerint megfagy a levegő, mintha minden megszűnt volna létezni, a hangjában semmiféle megbánás nem hallatszik, de a mögöttes tartalom annál rosszabb.*
- Vagyis az életem még annyit sem ér, hogy őt szolgálhassam.
*Az elf, sem volt odaérte, hiszen a hóhajú nem több egy "fattyúnál" ezen ha akarna sem tudna változtatni, ezzel teljes mértékben van tisztából és tisztában volt.*
- Meg akartam felelni neki, miszerint engem lásson, és ne mások által ítéljen meg, vagy ítéljen el.
*Zárja rövidre a beszédet.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.03.17 14:23:21, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.