*A kislány békésen alszik, álomtalanul, mélyen. Van is mit kipihennie. Igencsak elfárasztotta az elmúlt nap, ezért megérdemli az alvást, s ezt nem is rest kihasználni. Reggelit úgy fekszik, mint a bunda, persze nem teljesen, mert azért forgolódik kicsit, ő mindig forgolódik álmában, akármilyen jól alszik.
...
A feje fölött lévő ablakon besütnek az aranyló tavaszi napsugarak. Átmelegítik a szobát, fénnyel töltik meg. Cravia mélyen alszik, jó sokáig, ám úgy a nap delelése előtt pár órával lassan nyitogatni kezdi a szemét.
Elégedetten ébred rá arra a tudatra, hogy hol van most. A fogadóban. Az ágyikó kényelmes, őt meg várja egy kedves sötételf valahol... Tényleg, hol is lehet most?Utána kéne járni...
Megdörzsöli kicsi szemecskéjét, ásít, és eszébe jut, hogy ilyenkor a szája elé kell tenni a kezét, így meg is cselekszi ezt, bár rajta kívül senki nem tartózkodik a szobában.
Körbenéz. Este nem is figyelte meg jól a szobát. Pedig sok érdekes van ám itt. Szekrény, asztal, fiúk, polc, mindenféle, még könyv is van rajta. Nem tud ugyan olvasni, de a borítóján egy vörös rózsa van, az szép. Föllapozza, de nincsenek benne képek, így becsukja, s visszateszi a polcra.
Föltérdel az ágyra, és kinéz az ablakon, látja az utat, amin idáig jöttek, a házat, s ott lehet valahol a fogadó bejárata is... Milyen szép minden itt fényben! Nagyon szép a világosság. Most semmi sem ijesztő. És itt nincs is bokor, ami rezegjen. S még csak egyetlen sötételfet se látott - mármint, a sajátján kívül.
Szemlélődése után úgy dönt, megkeresi a fent említettet. "Biztosan lent van." - gondolja, és sipirc, nyitja is a kilincset, kilép a folyosóra, ami szintén fényben fürdik, hála a végén lévő ablaknak. Mosolyogva, szinte nevetve szalad végig, majd le a lépcsőn az ivó részbe, hátha megtalálja Drakhmart.*