//Második szál//
//Valea//
*Learon továbbra sem érti, hogy a lány miről beszél, ezért úgy dönt, hogy inkább bólogat, mintha egyetértene, csak, hogy meg ne sértse Valeat, vagy ki ne mutassa saját oktalanságát.*
-Hát, azt hiszem mindenkinek van egy ilyen rokona! *A pásztornak is volt egy, méghozzá a sógornője, bátyja felesége, akiről mindenki tudta a faluban, hogy eljár másokhoz is egy kis egy kis aranyért vagy egy jó oldalszalonnáért. Minden időben akadnak ilyenek. Kinek közelebb, kinek távolabb, de lát egyet a családban. Learon régen még elutasítóan beszélt volna róla, de mióta a thargokhoz került, és találkozott Akheelal, utána pedig Khrosas-al, megtanulta, hogy a hűség egy túlértékelt fogalom. Felhúzza a szemöldökét arra a kijelentésre, hogy nem olyan könnyű megölni a lányt.* ~Márpedig, ha akarnám, elég lenne most megfognom ezt a villát és beleállítani! Nem vagy elég elővigyázatos!~ *Persze ezt csak ő gondolja. Könnyen lehet, hogy jobbak a reflexei az idősödő férfiénál, vagy lehet, hogy képzettebb harcos. Persze bármi lehet, Learon mégis úgy gondolja, hogy ez egy könnyelmű kijelentés. Aztán ahogy a jelentkezőkre terelődik a szó, Learon elneveti magát, ahogy visszagondol, hogy őt hányan akarták már megölni. Már azelőtt is, hogy Arthenior közelébe ért volna. Az egész kalandja azzal kezdődött, hogy leszúrták.*
-Igazából, meghalni sem olyan könnyű! *Tart továbbra is a mosolya.*
-Ha hiszi, ha nem, nagyon sokszor meg kellett volna halnom már. Egyszer egy mélységi leszúrt, és ha pár centire véti el, meghalok. Akkor le is bénult a karom. Aztán leütöttek, van is egy horpadás a fejemen. *Tapogatja meg az aprócska mélyedést, ami óta sokszor megtörténik, hogy elfelejt dolgokat. De hát ez van, ha az ember egyedül sétálgat az erdőben!*
-De a legérdekesebb, hogy harcoltam egy démonnal, ami megölt, majd az egyik félistennek nevezett alak feltámasztott! *Kezével tesz egy hessegető mozdulatot.*
-Akkor kaptam ezt a varázsos jelet ide a kezemre, és még meg is gyógyult! *Mutatja a tenyerét a lánynak, hogyha nem hisz neki, hát nézze meg!*
-Na mindegy, ezzel csak igazolni akartam azt a mondatot, hogy tényleg akkor halunk meg, amikor kell! Én sokszor rohantam a vesztembe, de mindig elvétett valahogy az a bizonyos nagybetűs! *A következő téma sokkal emészthetőbb. Erre széttárja karjait, és kacsint a lánynak.*
-Szabadabb! Azzal fekszem, akivel szeretnék, és aki szeretne velem! A felmenőim pedig nagyon messze vannak innen, de ha a közelemben lennének se lenne ezzel dolguk! De ne higgyed, hogy valami nagy kéjvágyó vagyok, szimplán csak szeretem a szép nők társaságát! *Vigyorog, és néz bele pimaszul a lány szemeibe.*