*Szinte ő maga sem veszi észre, hogy amíg a kakaóra vár bizony mélyen a gondolataiba merült. Apró honvágy, egy kis hiány, ami megkeseríti utazásáról szóló álmait. Csak az elején rettegett az ismeretlentől, de néha mégis rátör a félelem a magánytól. Talán hiba volt egyedül elindulnia, de senki nem tartozik hozzá, akire rá merné bízni magát feltétel nélkül. Kénytelen magára számítani.
Az eső hűvös cseppjei térítik apránként vissza a valóságba. Ismét az éjfekete férfi felé pillant, hisz ott megjegyezte az ablakot. Egy ideig az üvegre mered, ahol apránként gurul le az eső kövér cseppekben. Egy darabig ez biztosítja a maradását, hisz ilyen időben képtelenség tovább indulni.
És ekkor a zöld villanás, s Naime ismét tovább kapja a tekintetét. Rezzenéstelenül pillant abba a méregzöld szempárba, hosszú másodpercek telnek el a tehetetlen ácsorgással, majd csak az zökkenti ki ismét az álldogálásból, hogy azok a megigéző szemek tovább is siklanak. Mint egy hipnotizált úgy követi a férfi pillantását, ami meg is állapodik egy kis szőkeségen. A lánykát sem látta még soha, de nem is csoda. Odahaza sem volt nagyra nőtt az ismeretsége, akkor mire számíthatna egy idegen helyen? Amíg a zöld szemek a szőkeséget térképezik, addig Naime ismét a férfi felé fordul. Azok a szemek.. Az a mérhetetlen keserűség, fájdalom. Nem ismeri ki rögtön az embereket, de a fejét rá merné tenni, hogy azok a lélektükrök hatalmas tragédia tanúi voltak, amiket egyedül szinte képtelenség feldolgozni. Ilyenkor érzi átoknak azt, hogy nőből van. Apja sokat mesélt édesanyjáról. Az a mérhetetlen szeretet, ami a nőben lakozott, az a jutalmazást nem váró segíteni akarás, az a törődés, ami az egész asszonyt jellemezte, és amit lánya is megörökölt..
Ha tehetné, és nem lenne illetlen talán oda mehetne, hogy akár csak egy pillanatra is ölelő karokba vonja az idegent, mintha remélhetné, hogy ezzel abból a fájdalomból átvehet egy kicsit, hogy enyhítsen a férfi terhein.
De ilyen badarság ezekben a világokban nincs. Hogyan is tehetné meg, hogy esetleg kényelmetlen helyzetbe hozza az idegent. Egyáltalán azt sem tudhatja hogyan reagálna rá a férfi. De a szemek, amik időnként ismét felé pillantanak egész egyszerűen megzavarja, főleg a kín mögött megbújó ismeretlen érzése, amit akkor fedez fel, mikor pillantásaik ezekre a kis másodpercekre összetalálkoznak.
Azok a szemek.. akár a smaragd..*
- Kisasszony..?! *A lány riadtan rezzen össze a pultos hangjára. Teljesen elkalandozott, szinte megfeledkezve arról hol is van és mit csinál. Szaporán pislogva fordul kissé a bögrét szorongató férfihoz, aki megkönnyebbülten mosolyodik el.* Azt hittem már baja van.. egy perce biztos magát szólongatom. *Nevet fel és nyújtja a kakaót.* Kész is.. és az esőre való tekintettel jobban megmelegítettem.
- Ne haragudjon.. *Nevet fel kissé kínosan a lány, miközben elveszi az átmelegedett bögrét.* Kissé azt hiszem.. elgondolkodtam..
- Ugyan aranyom.. egészségére.
*Biccent a férfi, s már fordul is el, hogy tovább tegye a dolgát. A bögrét erősen tartva néz vissza végül ő maga is a vendégek felé. Most tűnik fel neki, hogy a fogadó lassan kezd megürülni. A férfi most még magányosabbnak és elesettebbnek tűnik, ahogy körülötte lassan mindenki eltűnik.
A bögrét az ajkaihoz emeli, végül megtorpan a mozdulatban. Egy próbát megér, nem igaz?
Halk sóhajjal löki el magát a pulttól és óvatos léptekkel halad az idegen asztala felé, ami előtt tehetetlenül áll meg, mint egy kislány, aki egyedül maradt az utcán és nem tudja mihez kezdjen. Várjon míg érte jönnek, vagy vegye a kezébe a dolgokat.*
- Szebb napokat! Én..*Kissé elpillant, míg összeszedi a gondolatait és kissé magát is, és már határozottabban fordul vissza a férfi felé.* remélem nem zavarok, csak.. ha lehetőség van rá, ideülhetnék? Kissé elfáradtam és mégiscsak kényelmesebb egy széken ülve kakaózni, mint ott tehetetlenkedni egy pult mellett.
*Mosolyodik el kedvesen és figyelmen kívül hagyja azt a csöppnyi átlátszóságot a szándékában, hogy már jócskán van megüresedett asztal, ahol továbbra is kényelmeskedhetne, nem szükséges feltétlenül ezt az asztalt választania. De az anyja jelleme, mintha biztatná, hogy igenis, ha csak egy kis időre is, de próbáljon meg enyhíteni a férfi keserűségén. De azt is meg fogja érteni, ha az idegen most nem vágyik társaságra, hisz nem tudhatja a lány, hogy miféle borzalmak utóhatásait látta meg azokban a lélektükrökben..*
A hozzászólás írója (Naime Shyasi) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.08.12 18:26:50