//Emlékek sebei//
– Szegénykém, valóban nem unatkozott. Először meg kellett szoknia engem. Aztán éjszaka fura lények támadtak ránk, macskaszerű valamik, és közben egy kisebb vihart is kaptunk. Gebe viszont nyugodt maradt. Azt hiszem, csataméni kiképzést kaphatott valakitől, akinek inkább a belbecs és nem a külcsín számított, de aztán a Thargok félrelökték őt *meséli.* A vihar után továbbindultunk a város felé, de hajnalra megálltunk pihenni. Az egyik társam meg is sérült, az ő karjára fogyott el a kötszer.
*Lia reméli, így már Rendollnak is világos, hogy az ő esetében miért az alsóingét használta. Ráadásul, a ruhadarab fel is ismerhető, mert nem szaggatta csíkokra, egyszerűen praktikusabb volt egészben használni, és benne motozott az a gondolat is, hogy ha nem vérzik át teljesen vagy nagyon, akkor akár még ki is mosható később. Elvben.
Rendoll mögött lovagolni egyszerre jó és nehéz. Jó őt átölelni, érezni, hogy meleg és eleven, hogy ver a szíve, hogy mozdul a mellkasa, ahogy levegőt vesz, hogy megfeszülnek a hasizmai a tenyere alatt, a férfi kezét a sajátján. Ugyanakkor nehéz is, az arca ott van a vállán, érzi az illatát, a szőke hajtincsek az orrát csiklandozzák. A lány eszébe jut a csókjuk, ahogy a férfi szája a nyakán vándorolt.*
~Vajon mit szólna, ha belecsókolnék a nyakába? De nem! Azt nem szabad még! ~
*Halkan sóhajt. Egyszerre sietne, hogy mielőbb véget érjen ez a kínzás, és maradna így minél tovább, hogy soká tartson, hogy legyen még ürügye ölelni a férfit.
De az út nem végtelen.
A városba érve először az istállóban nézik meg Nestort, akit szerencsére jól tartottak, és Rerndoll intézkedése nyomán, mely során pár szép fényes aranyérme is gazdát cserélt, továbbra is vigyáznak rá. Lia látva, hogy milyenek a körülmények kissé nyugodtabban hagyja hátra Gebér, miután ő is leszurkol pár aranyat a lova ellátásáért.*
– Igen, én is úgy látom. Ráadásul a Nestor melletti állást kapta, így ők ketten legalább kicsit összebarátkozhatnak, mielőtt…
~Mielőtt mi, Lia? Mielőtt tovább mentek? És miből gondolod, hogy Rendoll veled tartana, vagy örömmel venné, hogy te vele menj? Igaz, azt mondta, hogy felajánlja a szolgálatait, de immár elértünk Artheniorba. És ha meggondolja magát? Vagy ha eddig szólt az ajánlat?~
*Lia azt veszi észre, hogy elszomorítja a gondolat, hogy esetleg hamarosan el kell válniuk. Igyekszik hát arra gondolni, hogy a hosszabb most valóban hosszabbat jelent.*
– Tél vége felé jártam itt, igaz nem most volt, de annyira nem is régen. Pár hónap telt csak el.
*Bólint, mert ismeri, merre van a Pegazus, de nem ellenkezik, mikor a szőke férfi kézen fogja, nem is próbál elhúzódni. Ujjai a férfi erős keze köré kulcsolódnak, miközben az ő kisebb keze gyakorlatilag elvész a férfi markában. De ez jó érzés, megnyugtató, és biztonságot is adó, mintha valóban máris összetartoznának, ugyanakkor izgalmas is.
Belépnek, és helyet foglalnak, elmosolyodik, mikor Rendoll csak utána ül le.*
– Köszönöm.
* A pergament nézi, gondolkodik, mit válasszon.
De közben, mintha csak simogatnák, olyan érzése van, felnéz, és a tekintete Rendoll égkék szemeinek pillantásával találkozik. Nem fordul el, de halványan elpirul. Ő is a férfit nézi, a szemeit, az arcát.*
~Jóképű. Nem kicsit az.~
*Mélyet sóhajt, aztán megnyalintja az alsó ajkát, majd újra a pergamenre néz.*
– Nos, egy őzragu, meg egy tea, az pompás lenne. És kellene majd egy hely is, ahol át tudnálak kötni.
*Bizony nem lenne ostobaság egy szobát is kibérelniük egy éjszakára, hogy miután elintézték a bevásárlást, át tudja kötni a férfi combját és legyen hol megpihenniük, mielőtt eldöntik, hogy hogyan tovább.*