- Nem hinném, hogy a fogadó nyújtotta volna Önnek ezt a varázslatos érzetet...*kacag fel* Ám a városban valóban valami, ami megragadja az embert - sajnos még nem sikerült rájönnöm, hogy mi.
*Újra harap párat a kenyérből, aminek a fele már Mordach hasában pihenget, s nagyon jól érzi magát odalent. A vörös közérzete is javult némelyest az ételtől, hiszen még gyomra is émelygett a reggel; talán nem is véletlen, hiszen elég régen evett már.*
- Mintha csak a gondolataimat találta volna ki... *mondja sejtelmesen* Az életben nem is lehet úgy boldogulni, ha a saját árnyékunktól is megijedünk.
*A felé tolt tányérból először nem akar venni egy darab gyümölcsöt sem, mivel gyűlöl minden édes ételt, ami csak akad a világon - ám úgy dönt, hogy egy szimpatikus, vöröses gyümölcsöt mégis ujjai közé vesz, s megeszeget. Ennek inkább jelképes értelme van, amit enyhe fintorgása is tükröz.*
- Köszönöm, Kedves, bár magam nem élek ilyen ízekkel.
*Ahogy a hölgyemény megmondja csengő nevét, a vörös megragadja a másik kezét, majd szokásához híven egy csókot hint rá. Az első öt röpke percből ítélve igen kellemes és érdekes társasággal hozta össze a sors, aminek igazán örül.*
- Úgy szólít, ahogy akar! De a személyemet rejtő betűk a Mordach-ot rakják ki...
*Mondja büszkén felemelt állal, majd pár perc alatt végleg elpusztítja reggelijét, amit le is öblít a maradék hűvös vízzel. "Így mindjárt más!"*
- Gonosz kinézetű? Ó... Annak tartana? *fordul a hölgyemény felé sokat sejtető gonosz vigyorral* Én ezt nem tudhatom, de éppenséggel találgathatok. Lássuk csak... *kimérten állát kezdi vakargatni* Izgalmas élet, fegyverek, utazás... Kalandok, erkölcstelenség, bujaság... És még sok egyéb ínyencség. Remélem, eltaláltam legalább egyet. Tudja, kár, hogy nem találkoztunk előbb...
*Mordach sosem tudott ellenállni a női kezeknek, és ez most sincs másképp. A masszírozás közben néha felszisszen, mint egy kígyó, elvégre most nem játssza, hogy a háta úgy sajog, mintha ostorral ütötték volna. Ám a hölgyemény keze mintha csak varázsra lenne ítélve, úgy csillapítja kicsit a vörös fájdalmát.*
- Látom, a fájdalmat tudja enyhíteni. Kíváncsi lennék, hogy mást is tud-e enyhíteni...
*Kacsint rá kétértelműen, majd feláll székéről, s kicsit megropogtatja hátát.*
- Ezt majd muszáj valahogy viszonoznom. Ám lassacskán elszólít kötelességem a kovácshoz, ugyanis eme reggeli órákban kell mennem egy új pengéért. Ám ha gondolja, velem tarthat...