//Második szál//
//A Myceil fénye nyomában//
- Gyógyító? *derül fel Isqeha arca egy pillanat alatt. Ez bizony nagyon tetszik neki! Ki sem nézte volna a kis tündérkéből, hiszen eléggé suta meg szégyellős így az első ismeretség alapján, bármennyire kedves. De olyan eltökéltséggel mondja ki ezt, hogy a félvér fiú érzi, nem nagyon van, ami megállíthatná ebben a tervében. ~Főleg, hogy ezzel akarja jóvá tenni a húgát ért tragédiát is. Ami igazán tiszteletet érdemel!~*
- Ez a terved nagyon tetszik nekem! *mondja is ki a biztató szavakat.*
- Tudod, én is értek a füvekkel való gyógyításhoz. Nagyon szeretem a növényeket! *mondja kicsit derűsebb hangnemre váltva a tragédia komor árnyéka után, azért is, hogy elterelje a visszaemlékezés rossz árnyképeit Riri gondolataiból.*
- Rendben, nem aggódom miattad! *mosolyodik el óvatosan.*
- Ha gyógyító akarsz lenni, és komolyan gondolod az ezzel való foglalatosságot és a tanulást, szerintem előbb-utóbb találsz egy helyet, ahol otthonra lelsz, vagy valakit, aki megbecsül és befogad. *vélekedik.*
- Nem is tudom eldönteni! *mosolyog tovább fejét csóválva.*
- Először, megmondom őszintén, azt gondoltam, gyermek vagy! Annak látszol... de már felnőttként is tudsz gondolkodni, látom. Mondd csak, hány évet éltél már meg? *kérdezi kíváncsian, és a választól függően még hozzáteszi.*
- És nálatok, tündéreknél, minek számítasz? Gyermeknek? *kérdezi meg, miközben azért szorgalmasan pusztítja a túrós puliszkát, és ügyel rá, hogy csak akkor kérdezzen, ha már teljesen eltüntetett nagy nyeléssel egy-egy falatot.
Aztán a sok faggatózásra persze megérkezik Maeriri visszakérdezése is, így aztán ő is mond néhány szót magáról.*
- Artheniorban? Nem, nem! Fenn északon, nem messze Lihanechtől, egy kis elf faluban. Ott is nőttem fel. Először teljesen véletlenül keveredtem Artheniorba, pedig Kimmeri folyton mondta, hogy el kellene jönnöm. De igazából csak csavarogtam az erdő mélyén, a rengetegben, barlangi növények után jártam. És egy medve annyira megkergetett, hogy egészen Arthenior közeléig futottam.
Aztán felvettek kertésznek a gazdagok negyedében. Először tetszett. De furcsa volt. Így ismertem meg a várost.
Itt láttam először óriást, meg orkot. Meg sötételfet. *komorodik el egy kicsit.*
- Meg tündért is! *mosolyodik el újra.* - Embereket már láttam azelőtt, néha jöttek kereskedők hozzánk. De ennyit, mint itt... itt nagyon sokan vannak. Furcsák egy kicsit, nem gondolod?
- És van valami ötleted, hová mész?
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.05.16 09:25:09