//Innar Baladur//
*A bárd eddig nem döfte le, sőt, egész barátságos, legalább annyira amennyire ez most elvárható. Ezenfelül mintha már ivott volna egy kicsit, ami szintén nem lehet baj. ~Ha válaszolok a kérdéseire, biztos ő is megteszi nekem ezt. Viszont azokra a kérdésre, hogy miért van rajtam csukja, vagy hogy alvilági alak vagyok-e, nemkönnyű válaszolni. Akkor, ha levenném a csukját, valószínűleg megnyerném magamnak a zenészt, de a csukja levétele nem szokott jól elsülni.~*
-Ankoaz a nevem, uram, Ankoaz Das. ~Az egyik kérdésére már válaszoltam, de a másikat sem lehet hagyni, csak úgy a levegőben lógva. Ez a bárd igazán emlékeztet valakire, de vajon kire... Pont olyan, mint az apám volt akkor, nyolc éve. De nyilván nem ő az. Egyrészt azóta nyolc évet öregedett volna, a másik, jelentősen fontosabb indok azonban az, hogy még mereven él még bennem a pillanat, amikor a sötételf penge átdöfte a szívét.~ *Ez az érdekes hasonlóság indokolatlan szimpátiát keltett fel benne, talán ezért is ült oda a bárd mellé.*
-Igen, azt hiszem, eléggé alvilági alak vagyok, az a fajta fejvadász, remélem ez nem idéz elő nálad előítéleteket. Miért is lennék rosszabb mint egy földtúró paraszt, aki rabszolgája urának, vagy egy lovag aki elvileg "nemes célokért" öldököl? Ezen a földön nincsenek szentek, én sem vagyok az, de úgy vélem, te sem, jó uram. *Egy kicsit feldühödött, most veszi észre, hogy milyen hangosan beszél, nem ez volt a célja. Lehiggad, és visszadől a székére.*