- Higgye el, hogy kiölni is lehet. Persze ezt az emberek igen nagy százaléka nem éli meg élete során. De én tudom, mit beszélek, és ne kérdőjelezze meg a szavamat, hiszen nem élt a múltamban. Ezt csak én tudhatom...
*Szól fel határozottan, hangjában kis ingerültség is érezhető, ám jelenleg teljesen nyugodt állapotban van. Tudja jól, milyen szenvedni, s azt is tudja jól, hogy az őrület határán mi volt az az egy pont, amire támaszkodni tudott, s aminek segítségével itt maradt a lelke a földön.*
- Ez így van, magam is tudom. Csak azt is figyelembe kell venni, hogy akár itt is lakhat. És talán nem jár mindennap a piacra, vagy éppen ide, a fogadóba. Először is körbe kell kérdezgetnem, hogy látta-e valaki - és hogy merre -, ismerős-e neki, s ha ezekből kezd összeállni a kép, akkor én is ellátogatok a helyszínre. Aztán a többi jön magától...
*Terve szinte a tökéletessel egyenlő, persze nem fog minden kis praktikát, módszert kiteregetni a nőnek. Orvgyilkosként szinte létfontosságú, hogy legyen az embernek egy saját maga által kidolgozott taktikája, amit minden esetben követhet. Mert ha mást majmol folyamatosan, idő előtt el fog bukni.*
- Nincs szükségem könnyebb munkára, én ebben lelem örömöm. Hogy miért? Ne kérdezze... Nem látszik olyannak, mint én, s ezt minden bizonnyal nem értené meg, nekem meg nincs kedvem sem magyarázni, sem vitatkozni. Az én nézeteim az én nézeteim, ezt pedig nem erőltetem senkire, ha akad, aki hasonlóan vall, elfogadom, ha nem, azt is.
*Ezzel le is zárja ennek a kérdésnek a körét, s gondolatai a célszemélyről lassan kezdenek átvándorolni egy ágy felé. Vagy ha nem is egy ágy felé, akkor egy erdőbéli fekhely felé - ez is tökéletes számára, talán még jobb is a természetben térni nyugovóra.*
- Azt hiszem, én nemsoká fogok keresni magamnak valami alvóhelyet, hogy holnap újult erővel állhassak neki a keresésnek. Most éjjel úgysem érnék el sokat, hisz a nép alszik...