// Rhade, Dailon //
- Mert te miféle egyéniséget érzel magadénak? Az illetlenség azoknak könnyű menekvése, akik képtelenek... *újabb csuklás*... a rendes magaviseletre. *Magyarázza, azonban sokáig nem marad nála a szó és a másik kettő figyelme, ugyanis amazok aprócska háborúba kezdenek egymás között, amit máskülönben igen nagy érdeklődéssel követ nyomon. Egyik kezével a pultra könyököl, míg tenyere borostás arcát simítja, ahogy megtámasztja csöppet szédelgő fejét. Valahol egy kissé meglepődik azon, hogy a korábban nyugalmat hirdető férfi ilyen határozottan teszi rendre a világtalant, mindenesetre elnyeri a tetszését, ahogy a szavait forgatja.
Ajkain meg is ülepedik egy elismerő mosolyforma, utána viszont kénytelen a kupája mögé rejteni zavart kis örömét, amiért mellette is kiállt Dailon. Ugyan nem kisfiú már, azonban fiatal még ahhoz, hogy ne pátyolgassa a lelkét mások atyáskodása és jóindulata. Egy pillanatra kezébe is veszi a nyakában függő szarvas medált, merthogy azt is egy, a kardforgatóhoz hasonlatos férfitől kapta, aki bár a széltől nem óvta, mégis a szívén viselte sorsát, ameddig el nem váltak útjaik. Az emlék pedig van olyan kedves neki ahhoz, hogy néhány momentum erejéig el is feledje a fogadó zaját és a mellette hadakozó párost. Csupán akkor ocsúdik fel elmélkedéséből, amikor Dailon szavai újfent felé irányulnak.*
- Melyik volna az, Dailon uram? Én csak szóbeszédekből ismerem a Kikötőt... Azokban pedig minduntalan a tengert é-éltetik. Csakugyan egybefolyik az éggel, s mélyén szörnyek lakoznak, várva... hikk... a bátor lovagok kardjait? *Kérdezi izgatottan, már amennyire ez meg tud mutatkozni egyre szétcsúszottabb ábrázatán. Érzi is magán, hogy az utóbbi korttyal túlment minden határon, szóval léhán odatolja Rhadénak a félig üres kupát, ne menjen kárba a jó ital. Persze ezt azon nyomban meg is bánja, mert a mihaszna viszonzásul olybá tűnik, csak elkábítani akarja a körötte lengedező illatfelhővel.*
- Mit zagyválsz, te szerencsétlen? *Förmed rá, és az elméjén nehezedő ködfátyol hirtelen mintha feloszlani tetszene, ahogy hitéből kitérve csap egyet az asztalra, majd pattan fel a helyéről.* Az Istenekre, olyan... hikk... lélekszipolyozó förmedvény volnál, melyektől a legbátrabbak is óvva intenek?! *Kiált fel, miközben bizonytalan mozdulattal ugyan, de előhúzza rövid kardját, hogy menten ketté szelje a nyomorultat, ha valóban eredarról vagyon szó.* Bár a mondák úgy tartják, szépségükkel ejtik rabul a szívet, de mivel bizonyítod, hogy nem raboltad el valakinek a testét, bitang?! *Szegezi neki a kérdést, noha láthatóan a lábain is alig bír megállni. Egyelőre szerencsétlen Dailonnak sem válaszol a városát illetően, hiszen miként is tehetné, ha netán egy nem evilági rémség környékezte meg őket közben?*
- Dailon, uram, ne késlekedj kardot ragadni! *Szól bátran és határozottan, ezzel már felkeltve a korábbi ivótársak figyelmét is.*
A hozzászólás írója (Galdrian Gwilitram) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.01.02 23:32:35