//Aryna//
*Dryyx komor tekintettel néz fel a lányra, akinek szemmel láthatóan fogalma sincs arról, hogy mit is kér tőle. Ez nem így működik, hogy ad egy tanácsot, s a lánynak máris megoldódik minden problémája, a világ nem tudja bántani többé...
Nem, a dolgok nem így működnek, így nem is működhetnek.*
-Szóval azt gondolod, hogy én elnyomom az érzéseimet? *kérdi, ajkai gúnyos mosolyra húzódnak. Neki nagyon is voltak érzései, sőt, meg is élte őket, egészen addig, amíg Ő ki nem tépte a szívét, megfosztva őt minden emberi értelemben vett érzéstől, s hogy ezzel jót tett-e vele végeredményben, nos... az erősen vitatott. Kifordult önmagából, lelketlen gyilkossá vált, s ha azelőtt volt is valaha bármiféle kételye afelől, hogy mi a helyes és mi nem az, hát ezek mind megszűntek akkor és ott, abban a végzetes pillanatban.*
-Tanácsot szeretnél? *emelkedik fel az asztal mellől, belenéz az üres pohárba, majd félredobja, s csak ezután pillant újra a lány arcára.*
-Itt a tanácsom: ne akarj rám hasonlítani. Nem tudod, mivel jár. *a halott szemek mögöttt most valódi keserűséget vélhet Aryna felfedezni, nyilván az, hogy Dryyxen ilyen dolgokat láthat, az főleg az elfogyasztott bornak köszönhető, mert józanul egész biztosan nem húzott volna ki belőle még ennyit sem.*
-Inkább csak mutass rá arra, aki bántott, a többit meg bízd rám! *teszi hozzá, ami azt illeti, szívesen kiverné most pár fogát valakinek, így reggel, frissen, üdén.*