//Shurlyth Zauani//
~Mondjuk, hogy ez köszönet volt.~
*Mosolyodik el ismét a félelf, a - szegről, végről - fél fajtásra biccentésén. Okkal nézheti elmeháborodottnak a másik, ha saját magát látná ennyit mosolyogni ok nélkül ő is azt gondolná, hogy nincs ki mind a négy kereke. Vagy azért mert már egy kupával több bor van a gyomrában a kelleténél - és még csak most jön a második - vagy azért mert ilyen jó társaságba keveredett.
Már-már azt gondolná, hogy jó úton halad, mikor látja egy pillanatra megenyhülni a sötételf vonásait, de azok olyan gyorsan tova szállnak, hogy azt hiheti, csak képzelte az egészet. Ettől nem keseredik el ugyan, sőt hallgatva a lány szavait még szebb mosolyra készteti az. Megbiccenti a fejét, mintha az asztaltársa most sorolta volna el egyik hőstettét és ezzel fejezné ki szerény válaszát.*
- Mind bölondok vägyunk. *Válaszolja még mindég ugyanazzal a szerénységgel. Fejét nem veszi le kezéről, csupán kicsit megigazítja oldalvást fekvő fejét.*
- A világ… hm… *Mosolyba fojtja mondandóját, majd amolyan lemondással folytatja, hogyha már elkezdte be is fejezi.* kiszäkadt erësztékëiből.
*Szinte azonnal legyint erre az abszurd kinyilatkoztatására, talán túl drámai neki a megfogalmazás, de nagyon is igaz. Ez a világ már nem az a világ, ami egykoron volt. Habár… az orkok vonulása és az élőholtak vonulása között mi a különbség? Az elfek mélységbe űzése miért lett volna kisebb tragédia, mint most a felettük repkedő entitások, vagy istenek, vagy mi félék. Azért azt meg kell hagyni, hogy ebben a világban már talán sosem lesz béke.
Ahogy végre megkapják italaikat a sötételf igazán érdekes módon közelíti meg sajátját. Udra elnézi, ahogy beleillatozik. Nem tudja eldönteni, hogy most éppen mérget keres, vagy csak ennyire kékvérű, hogy illatról próbálja felismerni a miből, van az ital, és mennyi idős, meg az ilyesmi butaságok, amiket kiszoktak szagolni belőle ezek a nemesek.*
- Csäk azt áruld ël… *Kezdi el mondatait, még az előző témára visszatérve, már mikor a csapos elhagyta asztalukat.* Mi értëlme? Félni… mi értëlme? Ämi bekövetkëzik az akkör is befög, ha rëttegek és akkör is ha nëm.
*Megvonja a vállát. Kíváncsi a válaszra, szeretné látni ezt a sanyarú világot más szemszögből is. Szürkéit most a lány szemére emeli és le sem veszi onnan, amíg az nem válaszol erre a kérdésére. Mosolya halványult ugyan, de még nem mosta le magáról teljesen.*
- Ëgészség. *Szélesedik ki vigyora, amikor a lány megköszöni az italt.* Mëg lënnél lëpve. *Teszi még hozzá a bolondokra válaszolva, egy kuncogást is megereszt, mintha nem is éppen róla lenne szó, hanem egy szerencsétlent nevetnének együtt ki, aki a kocsma sarkában ül egymaga.
Elhangzik az a kérdés, amire nem szívesen válaszol őszintén a félelf, nem csak most, szinte sohasem árulja el a pontos okát annak, hogy mit is keres bizonyos helyeken. Részben magának is hazudik, de így könnyebb másoknak füllenteni.*
- Oh, én mëg äzt hittëm egyértëlmű… *Kamu szomorúságot erőltet arcára, mint aki mélységesen csalódott, de nem sokáig tartja meg, hamarosan ismét mosolyognia kell.*
- Társäságot… këresëk välakit, akivël mëgoszthatöm az… éjszäkát. *Vigyorodik el sokat sejthetően. Felemeli ismét a kupáját, s a lányra biccenti azt, majd egy jó öleset kortyol belőle.*