//Második szál//
*Vajon mi az, hogy gombás? Q elgondolkodik ezen a nem mindennapi kifejezésen, de hamar összeáll a kép benne.* ~ A gomba! A drága gomba. ~ *A pár jó dolgok egyike, amely vele történt ott a mélységben. A gomba valóban drog volt, de nem az agy kilúgozásra, hanem a vallásos szem kinyitására alkalmazták. Ez természetesen befolyásolta a józan ítélőképességet, de véleménye szerint jó irányba. Vagyis egy olyanba, amelyben megérthették a világ nagy dolgait, a valóság igaz oldalát. Ebben az állapotban megismerhették az Istenüket, az ő terveit, az ő békéjét. Mindig jó szívvel emlékszik vissza ezekre a vallási összejövetelekre, hiszen megnyugvást jelentettek a számára a kegyetlen viszályokkal sújtott földalatti világban. Ezért a kérdés most is jó érzéseket kelt a sötételfben és ha nem is látszik a tekintetét, válaszában megcsillannak az érzelmek ezzel kapcsolatban.*
- Igen a gaszdáink két gombát isz adtak nekünk. Asz egyiket arra amit te isz mondtál a mászikat, pedig egy szokkalta fontoszabb dologra. Én az utóbbiból részeszedtem, amely arra szolgált, hogy meglásszuk Iszten arcát. *Sziszegi kissé átszellemülve, amikor beleréved a múlt felidézésébe. Majd összehúzza szemöldökét és Quantall szemébe néz. Ez némiképp meglepő egy szolgától, hogy felveszi a szemkontaktust, de a mondandója fontosságát ez emeli ki.*
- Mi odalent nagyon vallászosz népek voltunk. Esz volt, ami összekötött bennünket, ész esz adott nekünk békét. A köszösz kultusz volt asz, amikor minden család félretette a fegyvert és csípősz nyelvét. A Főpapok kiossztották a gombákat, amelyből mindenki kapott, majd elkesszdődött a sszertarász. *Ennél a pontnál nyel egyet és úgy folytatja, hogy közben tudja, hogy ezek a szeánszok bizony nem mellőzték az áldozatot sem, amely valamely portya alkalmával, elejtett humanoid gyermek, vagy asszony volt.* - Asz Isztenünk mindenkihesz sszólt. A sszív nem maradt rejtve előtte. A gondolatot nem lehetett elrejteni előle. Mindenbe belelátott. Mindent tudott. Esz eleinte ijessztő volt, de utána megnyugvászt jelentett. Ő volt az Alvilág Urának egyik Őrszője akit nekünk rendelt Isztenszégül. Ő asz aki fenntartja a sötétséget, ő asz aki fenntartja a csendet barlangban. Aki éjsszakát, ad népünkek. Nem ő a leghatlmaszabb Isztenszég, de folyamaszan kűszd aszért, hogy a fényt távoltartsza otthonunktól. Vagyisz mosztmár a volt otthonomtól. *Sziszegi kissé csalódottan, habár itt csak és kizárólag a vallási dolgok tekintetében mondja.* - Kűszdött azért, hogy Wylnurana legalább ott lent a mélyben hagyjon békén bennünket és ne árassza ránk a gyilkosz szugarait. De nem hagyott minket. Számtalan fény és tűsz mágusz hatolt be területeinkre ész próbált elpusztítani minket, de Isztenünk megóvott minket. *Mondja kissé vallásos lelkesedéssel. Visszaemlékezve a győzelmekre és a gonosz mágusok folytonos bukására.* - Eszért nehész moszt itt élni. Itt fenn, ahol olyan szok a fény ész mindig gyengék vagyunk. Gyalászat, de nap nem telik el, hogy ne fohásszkodjak asz Őrsző anyához, szegítszégért, oltalomért. *Fejezi be apró csalódottsággal a mondat végét. Némiképp siratva múltja ezen, nagyszerű emlékeit. Tudja, hogy nem ez volt a kérdés, és nem teljesen arra felelt, de akinek egy csöpp esze van, az hamar rájön, hogy nem volt a gombások között. Ennek ellenére, kikívánkozott belőle, hogy Istenről beszéljen és megossza másoknak ráadásul fajtársainak az igazságot. Remélve, hogy esetleg ők is hallottak az Őrző Anyáról, aki a sötétség leplével ad erőt a sötételfeknek a fény gyengítő sugaraival szemben.*