*- Hát... Meglehet. De vajon miért olyan kacér az összesnek a pillantása? Csak ez zavar. *Ő is felkacag a dolgon. Végre nincs mitől tartania, hiszen tudja, hogy Mordach sohasem csalná meg.
Ő is leül Mordach mellé az ágyra, majd szembefordul vele. A kijelentést hallva, először rosszallóan összeráncolja a homlokát, majd megérti a dolgot.*
- Igazán nem rossz ötlet, amióta itt vagyok, ki sem tettem a lábam a városból. Kell a környezetváltozás. *Egészen fellelkesül az ötlettől, hiszen végre valami újat is megismerhet. Hosszú, és sok ideje nem volt már dolga valami újjal. Ez most jól jöhet.
Ismét mosoly húzódik szájára, amikor a vörös él a felvetésével, miszerint lemehetnének a fogadóba, hogy a férfi harapjon valamit. Ő is magára kap egy nadrágot, és egy bőbb inget, hogy a csöppségnek, - aki a hasában növekszik - , is kényelmesebb legyen.
Követi a férfit az ajtóhoz, jelezve, hogy készen van. Lesétálnak a lépcsőn, majd miután Mordach rendelt magának egy tál ételt, ő is helyet foglal vele szemben. Némi hallgatás után, a vörös kérdezősködni kezd a múltjáról. Mivel együtt vannak, ezért nem érzi, hogy bármit is titkolnia kéne előtte, ezért inkább elkezdi neki az elejétől.*
- Egészen fiatal koromig, a klánomban éltem. Tanultam a szokásokat, és minden egyebet, amit egy tiszteletbeli sötételfnek tudna kell. Már ami persze a családunk hagyományaihoz tartozott. Egy nap, mikor az öregek úgy gondolták, hogy elég idős vagyok hozzá, utamra engedtek, hadd járjam a világot kedvemre, ismerjem meg a külső létformát. Jártam ezt az itteni világot egy ideig, majd egy nap levelem jött. A klánomnak eddig is voltak ellenségei, akiktől óvnunk kellett magunkat, de most ez az erő megsokszorozódott, és háborút indítottak ellenünk. Nem más faj volt, inkább nevezném gyülekezetnek. Papok, szerzetesek százával indítottak ellenünk támadást, csak a vallásunk és a saját szokásaink miatt. Én ekkor még nem voltam otthon, de már úton voltam haza fele. Mire végre megérkeztem a barlangokba, már csak holtestek tömegét, és a lemészárolt klánomat láttam. Én vagyok az utolsó Carlsson. Nem volt más választásom, amit lehetett eltűntettem a nyomokat. Végül már semmi sem kötött a lenti világhoz, így úgy gondoltam feljövök ide, hátha kóborol itt pár fajtársam is. Nagyjából ennyi lenne dióhéjban. *Arcán szomorú mosoly ül. Rég idézte fel ilyen részletesen a múltját. Mordach az első, akinek így elmesélte, de neki viszont igen, teljes egészében.*
- Akkor most halljuk a Te történeted. *Pislog párat, hogy nehogy kigördüljön egy könnycsepp a szeméből, majd ha Mordach is elkezdi, teljes figyelemmel hallgatja végig.*