*A sötételf megörül, mikor észreveszi, hogy a férfi felébredt. Ám még mindíg nagy fájdalmai vannak. Megfogja - a még a mindíg - a csípőjében lappangó tőrt, és egy határozott mozdulattal - persze óvatosan - kihúzza. Elővesz ővének egyik rejtett zugából valami kenőcsöt, amiről az átlag nem tudná megmondani, micsoda. Ken egy kicsit a férfi sebére, ugyanis egy nagyon erős fájdalomcsillapító. Mindíg van nála ilyen az ehhez hasonló helyzetek miatt, ha netán ő kerülne ilyenbe.*
- Maguk ketten, fél-elf, és elf úr, fogják meg óvatosan, majd tegyék az asztalra!
*Levág ismét egy nagyobb darabot köpenyéből, de most a legaljából úgy, hogy a lába is kivillan. Elveszi a sebről a másik rongyot, és elhajítja. Majd az újat vízbe mártja, és kicsit a sebet próbálja hűteni apróbb törlő mozdulatokkal. "A krém biztosan segít nemsoká, csak tartson ki..." Miután végzett a hűtéssel, rátapasztja a rongyot a sebre, és leül a székre, majd az elf férfihez szól*
- Köszönöm, de nincs szükségem segítségre, én okoztam a sérülést, én teszem jóvá. Mellesleg a férfi magának köszönheti a fájdalmakat, ő zavart meg a lakomámban. Majd ha jobban lesz, megérdeklődöm, mi oka volt erre. Amúgy...Maga mi járatban errefelé? Talán maga is rám akarna támadni, csak eltereli a figyelmem a kérdéseivel, hogy aztán váratlan pillanatban lecsapjon rám? *- kérdezi gyanakodva. Gyorsan feláll, és összeszedi a fegyvereit, majd visszateszi őket az övébe, hogy azért mégiscsak kéznél legyenek.
Megpillantja, hogy a hús, amit evett, még ép. Odarohan, felkapja, majd visszaül a férfi mellé, és folytatja a falatozást. Addig úgyis kell idő, mire beszlgetős állapotba kerül.*