//Vérszagra gyűlt éji vad//
//Lili, Sura, Cha'yss//
*Az élet csalfa szajha, ezt a zenész pontosan tudja, amikor már elhitted, hogy jóra fordulnak a dolgok, hogy már nem történik semmi, ami negatívan befolyásolhatja az eseményeket, sőt, jóra fordul a sors, akkor rúg beléd és veszi el mindened, hogy emlékeztessen az élet rövidségére és múlandóságára. Cha'yss mennyi ilyen balladát és dalt ismer, amely éppen erről szól, az egyik szomorúbb és elkeseredettebb a másiknál, nem nehéz tanulni belőlük. A könnyelműség és a pökhendiség csak kivívják az élet haragját, az istenek haragját és arra buzdítják őket, hogy akkor üssenek a legnagyobbat a halandón, amikor nem számít rá. Talán mert akkor fáj a legjobban, akkor tanul a legtöbbet belőle az ember. De az a jó ebben, hogy ugyanolyan kézzel mérik a büntetést, a tanulópénzt ebnek és oroszlánnak. Legalább ebben van némi igazság, ha már másban nincs.
Ahogy abban sincs, hogy a dal utolsó strófái után a lány felkel az asztaltól, hogy végül a bárd ölében foglaljon helyet, ahogy a jó versenylovakat megülni szokás. Cha'yss gyorsan, féltőn emeli el az útból a mandolint, ahogy a kocsmák hercegnője intim közelségbe kerül vele. A sárga szemekben egyszerre gyúl érdeklődő és gyanakvó fény, ember legyen a talpán, aki megkülönbözteti egyiket a másiktól, a kissé spicces Sura talán nem is tudja majd.
A doromboló hang, a mellkasán végigsimító ujjak teljesen elvonják a figyelmét és mire észbe kap, már tudja, bűnhődnie kell korábbi hibájáért, melyet most újabbal tetézett.
A penge semmivel össze nem téveszthető érintése a combja belső részénél mosolyt csal az arcára, Lili talán ebből észre sem vesz semmit, perverz mozdulatnak gondolhatja csupán. A kérdés búgó hangja tökéletes ellentétben áll a valódi jelentésével, ez bizony nem fülledt érdeklődés, hanem halálos fenyegetés, melynek beváltása a választól függhet.
Bár felmerül a bárdban, hogy a lány valószínűleg nem fogja elmetszeni a combban futó ereket egy kocsma kellős közepén, amikor még asztaltársuk is van, bár talán az elfogyasztott alkohol elég vakmerővé tette, hogy a következményekkel csak később törődjön.*
- Nem kell ahhoz legendásnak lenni, hogy megtudjunk valamit arról, aki érdekel minket. Csak jó helyen kell kérdezni. Egy istállós fiú, egy koldus, tudni kell, kit és hogyan szólítson meg az ember, hogy válaszokat kapjon. *Szólal meg óvatosan. Kardját tökéletesen lefogja az ölében ülő lány, tőre nincs, egyéb fegyvereit a nyeregtáskák rejtik.
A kérdésre választ adott, bár félő, hogy újabbak sorjáznak még elő, de addig talán ki tudja találni, hogy hogyan fordíthatna előnytelen helyzetén. Nyugodtan mosolyog a lányra, bár nem egészen az, most először látszik kicsúszni ujjai közül a dallam.*