//Az Alrishul Ház Visszatérése - Akki Kamihira, Ryrin Bessin, Vulren Shakt figyelmébe//
*A taverna fogadott zenészei meg sem álltak, mióta csak elfoglalták helyüket, ezért most tartanak egy kis szünetet. Isznak egy keveset módjával és tesznek egy gyors kitérőt oda, ahová még a királyok is gyalog járnak. Eddig a késő esti ebédhez játszottak aláfestő muzsikát, hol csak hangulatos ritmusokat, hol néhány rövidebb balladát. A közönség visszajelzéseit figyelték, minek is örül jobban a tisztelt nagyérdemű. A teremben általános a jó hangulat, majdnem mindenkire átragad a borral fűszerezett zene jótékony hatása.
Hogy eközben milyen események is zajlanak a város másik végén a folyóparton, senki sem tudhatja a jelenlévők közül. A sors hálószövői azonban meglepetten pillantanak fel munkájukból amikor egy vékony cérnaszál szakadni látszik. Először a szakadás ténye bolydítja fel őket időtlen nyugalmukból, aztán egy tőlük független kék kiscsillag lép ki az árnyékból a háló peremén aki új helyre köti a majdnem enyészetbe zuhant cérnaszálat. A szövedék megszakadt és bár nem rajtuk állt, ismét helyreállt. Ez visszalendíti a sors őreinek lelki ingáját az origóra és folytatják soha véget nem érő dolgukat tovább. Hogy mindez nem úgy történt ahogy a kék kiscsillag alkotója eltervezte nekik porszemnyit sem számít, hisz aki maga akarja szövögetni sorsfonalát ne álmélkodjék azon, ha szakít, ha visszavonhatatlan csomókat fon. Innentől ez a kis cérnaszál nem a hálószövők gondja, hanem azé aki magán hordozza a kék kiscsillag jelét. Ha elveszíti a csillag bizton új gazdára lel, míg csak céljának értelmet talál.
A derékövre kötött kis ékszer évszázadok óta öröklött erőket szív magába, elvéve egy még meg sem született ifjú jövőjét. Terhet vesz le és hatalmat el egy ismeretlentől. Akki Kamihira még nem tudja, hogy a birtokába került csodaszép amulett miféle terheket és lehetőségeket hordoz magában. Mindezt nem tudja, de erős késztetést érez, hogy lehunyja szemeit egy pillanatra, hogy az asztal lapjára borulva álomba merüljön egy rövid időre.*
"Egy íves kapuablakban áll, elterül előtte Arthenior városának magaslati látképe. A hatalmas sziklára épült templom, a gazdagnegyed színes, tarka impozáns épületegyüttesei, a szegénynegyed lapos, füstös képe, a várost körülölelő falak és őrtornyok masszív védművei. A részben nyitott, kör alakú porondon ismeretlen ismerős arcok néznek egymásra, kiben gyász, kiben részvét, mindenkiben ünnepélyes emelkedettség vonásait lehet felismerni. Középen nyitott gyűrű alakú tető magasodik felettük, s a terasz közepén máglyát gyújt egyikük. A tüzet erősen táplálja a helyszínt átjáró élénk szél, s egy dalnok gyászdalához párosul süvítő, zúgó hangjának különös dallamot játszó moraja. Ahogy a lángok a magasba csapnak, a máglya köré rakott díszes faládák megnyílnak, és porhamu keveredik a léggel, széllel, s az egybegyűlt elemek és emberek dalával. A búcsújukban álló fiatal férfi és leány hálásan néznek a körülöttük állókra. A sötét színű hamu felhő arcukra tapad, s könnyeik mossák le azokat, törli el megannyi kétségüket a földnek, a víznek, a tűznek és a levegőnek visszaadott szeretteikkel."
*A különös álomból az újrainduló zene riasztja fel az elfet és talán azt hiheti, hogy az éppen drámai rigmusokkal ívelő ballada az ami ilyesféle gondolatokat ültetett álomittas fejébe. Fel se tűnik neki egyenlőre, hogy álma szereplői közül van aki a népes létszámú teremben tartózkodik, még az is lehet, hogy az ő asztalánál, vagy ahhoz közel. Ilyen állapotban támaszkodik meg a pultnál Akki Kamihira.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2011.02.21 14:15:17