*Elment a kedve a színészkedéstől.
Egyszerűen letaglózta a tény, hogy ennyire semmibe vették nagylelkűségét! Persze, ha tudná ez az elf, hogy kivel van dolga (egy notórius kocsmai verekedővel? A hamiskártyások múzsájával? Nem, természetesen most a nyomolvasók gyöngyeként aposztrofálja magát - mindig úgy, miképpen az aktuális helyzet megkívánja!), nem győzne hálálkodni a felettébb jutányos árért! Így viszont... ez... ez... ez egyszerűen felháborító!
Hát mély sóhajjal lép el az elf mellett, és méltatlankodva forgatni kezdi a szemeit, amikor az kihúzza neki a széket.*
- Nő vagyok, de nem béna! *fakad ki méltatlankodva, és diszkrét ellenkezésének hangot adva elrángatja a széket Estartól - természetesen eszébe sem jut meghálálni a gesztust. A nemesség körében töltött hosszú évei alatt olyannyira elege lett az álszent udvariasságból, hogy már-már jobban értékelte, ha bunkóznak vele, mintha mindenféle, az ő sajátos erkölcsei szerint felesleges kellemetlenségekbe bonyolódnak férfi társai. Mert ha hagyja is, hogy Estar a helyére segítse, mit is kellett volna tennie? Talán foglaljon szépen helyet, aztán hagyja, hogy az elf szenvedjen a súlyával, és addig toszigálja, amíg a fogadós nem követeli a padló azonnali javíttatását? Vagy tartsa addig a magasban a tomporát, amíg Estar hozzá nem vágja a széket a térde hátsó oldalához? Nem egyszerűbb hagyni az egészet a fenébe, és simán csak helyet foglalni?
Persze, azért félúton mégis csak eszébe jut, hogy az elf neki tulajdonképpen nem tett semmi rosszat, hát nyilván nem is igazán érdemli az iménti hangnemet - lehajtja a fejét, és elmormol egy alig hallható 'kösz'-t. Igazán nagy dolog tőle, az elf egészen szokatlan, már-már úrihölgyekre valló oldalát hozza előle belőle.
Kinek mit jelent az úrihölgy, persze.
Aztán egyből megbánja, hogy ilyen egyszerűen képes volt megenyhülni, amint meghallja a rendelést. Gyümölcstálat kért. Estar gyümölcstálat kért. Gyü-mölcs-tá-lat.
Hát menten dob egy hátast!
Vagy ha azt nem is, hát rögvest sírva fakad: mi lesz a hússal, a tojással, a kenyérrel? Mi lesz a jófajta mézsörrel, az almaborral? Mi lesz az ízekkel, a fűszerekkel, a teli gyomorral? Hát mi ő, az istenekre, talán egy átkozott nyúl!?*
- Ne-nem baj *mondja aztán csendesen, alig tudván magából kipréselni a szavakat. Rendben, nincsen semmi gond, egy gyümölcstál tulajdonképpen még mindig fényévekkel jobb, mint egy-két alma, szilva és barack. Lévén a gyümölcstál ennél valamivel változatosabb, és valamivel még laktatóbb is. Hangsúlyozandó: valamivel. Tehát nem sokkal.
Üsse kő, legfeljebb majd kirabolja az elfet később, és visszajön este lakomázni!*
- Köszönöm szépen *mondja aztán némiképp megenyhülve, és ahogy a fogadós kihozza rendelésüket, lelkesen bele is fog az evésbe. Gyomrának aztán mindegy, egy-kettőre elfogadja a tervben bekövetkezett változást, és úgy érzi, kezdődő fejfájása is inkább visszavonulót fúj. A meleg tea megmelengeti tagjait, hát ledobja magáról nedves köpenyét, és nagyot nyújtózik. Vagyis nyújtózna, ha nem érezné az égető szúrást a tarkóján - jobbjával odanyúl, és megvakarja a nyakát, de mintha nem enyhülne a kellemetlen érzés.
Ahogy hátrapillant, azt veszi észre, hogy a pultnál ülő sötételf és (első látásra) ember nő mindketten őt nézik. Unottan vonja fel a szemöldökét, aztán visszafordul Estar felé, és méltatlankodva rázza meg a fejét.*
- Szerinted mit bámulnak? Nem láttak még fél-elfet? *kérdezi rosszallóan, és egy cikk barackot a szájába dob.* Bár az is lehet, hogy téged néznek. Biztos bejössz valamelyiküknek, hm? *teszi hozzá, és a mellékelt szemöldök-emelgetés már aztán egyáltalán nem Stellára vall, sokkal inkább Eshiliára... akinek a mája, hajh, de porzik már ott! És mennyivel jobban menne a kerítőnősködés is néhány korty ital után!
Ja, hogy Estar már... khm, 'elkötelezett' férfi? Hát az meg ki a fenét érdekelné?*