// Sayua Soter //
*Általában ilyen hatása van másokra. Felengednek a közelében, hiszen ő is lazán veszi az életet. Miért ne tenné? Miért ne tenné más is? Hiszen egyszer élünk, meg kell ragadni minden alkalmat. Élni kell, míg élhetünk. Utána mi marad nekünk? Üres lét, semmi, vagy még rosszabb! Használjuk hát, mit a világ adott.
Mintha egy kupa bor képes lenne bárkit kiütni! Persze, ki nem szokott hozzá, könnyen fejébe szállhat a kevéske lötty is, de míg tiszta az, s nincs benne keverve semmi, aligha árt egy kis bódulatnál jobban. Azt pedig Finvë nagyon jól tudja, hogy igaza van. Túl sokszor van igaza...
Így csak elmélyül kedves mosolya, mikor kezéből kiveszi a kupát a lány, hogy magáévá tegye. Bár szívesen nyúlna a finom kéz után, megragadva azt újból, de ereszti inkább az italt, hogy láthassa, ahogy meghúzza első ízben Sayua. Fin pedig saját kupájából kortyol idő közben, de látja, szólni kíván hozzá a lány.*
- Azért csak óvatosan, kisasszony, ha lehet, inkább ésszel igyon.
*Egy ében ujjával érinti csupán a másik kupáját, úgy próbálva visszahúzni ajkaitól.*
- Tudja kegyed, a sok alkohol ártalmas, íze finom, ám ereje hatalmas. Vigyázva kell bánni vele, könnyen csúszik a torkon lefele, majd csak leshet aztán ön is, hiszen erre a szerre senki nem immúnis. Persze, nem éppen halálos méreg, de elég sok gond vele tekereg. Ára is van, s egyre csak itatja magát, elkábítja az elmét, meghozza a bátorságát...
*Rázza is kicsit fejét, de ereszti a kupát, hogy ha akar, Sayua nyugodtan igyon még.*
- Annyit mondok csak, hogy egy a lényeg, mértékkel idd, hogy ne tévelyegj.
*Ő sem lesz rest húzni, kiszáradó szájának kortyot adni az édes borból, mint sivatagba száműzött szegénynek az oázis hűs vizét. Maga is érzi, hogy nem csak torka ereszt, ahogy végre folyadék gördül rajta, de elméje is lassanként tompul, még ha ez várat még magára, hogy igazán kezdjen összefolyni körötte minden.*