*Ahogy telnek el a percek, Morgoth egyre jobban kezd ráhangolódni erre az esti hangulatra, ami holt szívét egy kis élettel hinti meg. Hangulata jelenleg jónak mondható, hiszen ha nem lenne, akkor minden bizonnyal valami sötét helyen merengne az élet nagy kérdéseiről, s világ megfejthetetlen dolgairól. Ám most mégis itt van.
Éhesnek most nem igazán mondhatná magát, ő tipikus olyan férfi, akinek nincs nagy gyomra, s kevés étellel is megelégszik - mikor a rabszolgalét jellemezte életét, volt elég ideje megtanulni, hogy kell takarékoskodni még egy apró darab kenyérhéjával is. Most, immáron felnőtt szemmel visszagondolva múltjára, nem fordítaná vissza. A nyomasztó évek tették olyanná, amilyen, s ez emelte magasabbra az átlagnál.
Morgoth tekintete a kilencedik percben az órára téved, s egy gúnyos mosollyal jelenti ki magában, hogy "Nők...". Azonban váratlanul pár másodperc múlva már a sötételf mellette is terem, szinte teljesen átváltozva.*
- Ez igen...
*Nem rejti véka alá véleményét, s szépen fel is méri az immáron kész hölggyé vált nőszemélyt. Egy pillanatra valamilyen furcsa érzés kezdi el kerülgetni, amit igen régen érzett már, s szinte meg sem tudja nevezni; egy olyan érzés, melyet az évek jól kiöltek belőle, ám még egy apró morzsa ott rejtőzik valahol mélyen...*
- Végre egy nő, akire nem kell vagy egy órát várni tíz perc helyett.
*Bal szeme kacsint egyet, miközben elfogadja a felé nyújtott kezet, s nyom rá egy csókot; azért egy hasonló eseménynek adjuk meg a módját...*
- Morgoth Gwardethor...
*Tekintetében megcsillan egy igen mutatós pecsétgyűrű, ami illik is a sötételf ruhájához; a férfi kezén azonban nem csillan semmi, egyedül hosszú, hegyes körmei, s holtszín keze az, ami kelthet egy kis feltűnést.*
- Akkor, indulhatunk?
*Kitárja a holdudvar ajtaját, majd kezét újra felajánlja Caramnak, remélve, hogy többször nem engedi el...*