//Elásott múlt//
*Közel engedi magához a fiút, miért is ne tenné? Régen sokat összebújtak, összesimultak, már megszokta teste melegét, és kellemes illatát. Felébred benne a múlt, bizsergető érzés fut át testén. Nem az egyszer volt testi vágy ez, amit Agoron közelében érzett, valami egészen más, de nem tudja megmondani.*
-Szégyen, mit tudnak művelni. *Bólogat komolyan, hogy elterelje saját gondolatait az előbbi hőhullámról. Nem szereti, ha olyan dolgok történnek körülötte, amiket nem ért, azokból mindig csak baj lesz.* És nem csak a felszíni nők. A mélységiek, akiknek felmenőik birodalmak úrnői voltak, fenséges és tiszteletre méltó lények, akik saját vérüket is rezzenéstelen arccal taszították volna a halálba, ha látják, milyen... olcsó cédák lettek. *Emelkedett szavakra van nevelve, de most majdnem kicsúszott a száján egy trágár, cseppet sem finom megnevezés.
Teste Agoron közelségére tett reakciója elmúlt, így fekete nadrágba bújtatott fenekét kényelmesen hátratolja a széken, kezeit az asztallapra fekteti, és várja a rendelést. Hamar kézhez is kapják az italokat, és nagyot kortyol a kakaóból. Az egyetlen dolog, ami itt a felszínen elnyerte a tetszését, az a csokoládé, és annak bármely formája. Szereti a csokis süteményeket, a táblás változatot és a kakaót. Leteszi a poharat, majd letörli a barna bajuszkát a szája fölül.*
-Köszönöm! *Biccent.* És, mit szeretnél csinálni? *Nem, most kivételesen nem arra gondol.* Beszélgessünk, kinek milyen volt az élete a másik nélkül? Nem hiszem, hogy túl érdekes lenne. *Lenne mit mesélnie, hiszen férfi nélkül egészen a csúcsig sikerült felküzdenie magát, de nem hiszi, hogy érdekelné a történet.* Esetleg idézzük fel a múltat, amit így is próbáltunk elfelejteni... *Hiellia próbált szabadulni a gondolattól, hogy odaadta magát valakinek. Nem volt nagy híre a románcuknak, így nem lett hiszti amiatt, hogy nem egy mélységivel fekszik össze, de belül bántotta a gondolat, mivel tiszta vérűségre, és a faj felsőbbrendűségére tanították. Nem is adta volna be a derekát, ha a körülötte zsongó hímeket nem találta volna unalmasnak és szerencsétlennek. Agoron volt az egyetlen, fattyú létére is, aki képes volt megmozdítani benne valamit a szüntelen próbálkozásával és imádatával.*