//Humbalin Calerda és Dandiacal fée Ndachaman//
*Egy ideje már hozzászokott, hogy egyedül vándorol és magában van, így hát Lagavund már észre sem vette ha magában beszél. Egyedül a vadonban vagy a hegyek közt három dologhoz szólt mindig: a fákhoz, a visszhanghoz vagy Wöndehorhoz.
Az imént is mikor visszagondolt az óriások nemzetségének nőire és eszébe jutott Ulderin, otthoni kedvese aki most kettejük röpke, mámoros együttlétének gyümölcsét hordozza a szíve alatt, önkéntelenül is szavakba öntötte hirtelen jött gondolatait. Így már mikor éppen csak visszafordult a macskához, hogy vele törődjön, meghallotta, hogy valaki odaszól hozzá.
Egészen valószínűtlennek érezte, hogy hozzá szólnak hiszen általában a fajtáját a korábbi városokban közönnyel vették, vagy a méretei okozta rémület miatt egyszerűen elfordultak tőle és nem foglalkoztak vele.
A hang felé emelte tekintetét és meglátta, hogy az imént általa két nőnek titulált alak közül az ork féleség mintha hozzá beszélne. Ilyen távolságból úgy tűnt, mintha egészen furcsán csillogna a tekintete mikor ránéz. Mintha közölni akarna vele valamit, akarna valamit. És akkor eszébe jutott: biztos, hogy Wöndehor keltette fel a nő figyelmét, ebben egészen biztos volt. Hiszen Ő mint óriás egy faj nőit sem értékeli igazán nőnek, sőt a férfiakat sem férfiaknak. Neki csupán orkok, emberek, elfek, törpék voltak. De se nem nő, se nem férfi. Meg tudta állapítani a nemüket de egyszerűen nem foglalkozott azzal, hogy melyik melyik. Így hát teljesen természetes volt, hogy ha Ő nem értékeli többnek a másik fajokat akkor őt is mint óriást egyszerűen óriásnak nézik, nem pedig óriás férfinak akit csábbal lehetne befolyásolni. Tehát a nő tekintete nem neki szól, hanem valami másnak, valami más sokkal figyelemre méltóbbnak.*
- Wöndehor nézd már, azok a kedves népek meg akarnak ismerni! * Mondta teljes meggyőződéssel.*
- Mér' nem jönnek ide, éppen most eszik meg iszik le van gyengülve. Van itt hely még elég * mondta majd egy jó nagyot csapott az asztalra mutatva, hogy hol is van az az itt. Erre olyan rémisztően reccsent és nyőgött az asztal, hogy még a macska is egy pár rőföt felreppent a levegőbe, majd egy nagy nyivákolás közepette visszahullott a vizes táljába. Lagavund, ezt látva rájött, hogy már nem az erdőben van, ahol kedvére mozoghatott hanem olyan helyen ahol nem az Ő erejére vannak méretezve a dolgok. Ezért kissé visszafogottabban még hozzátette*
- Ott maguk mellett amúgy sem lenne már nekünk elég hely a pultnál, ugye. *majd, lábfejével kijjebb pöccintett egy széket is, mutatva, hogy részéről a dolog meg van beszélve*